Téli gyümölcsfavizit – mit tegyünk a fagyönggyel és a borostyánnal?

Már nekem is eszembe jutott, s egy langy napsütéses délutánon Lajos szomszéddal rajtakaptuk egymást, amint a gyümölcsfáinkat nézegetve a kopár, összekuszálódott ágakat bogozgatjuk – persze csak elméleti síkon. Meg is egyeztünk, még korai elővenni a metszőollót, igaz, a nagyüzemi gyümölcsösökben már elkezdték a munkát, de nekünk még meg kell elégednünk a gondolati kertészkedéssel. Ami pedig a kolléganőm metszését illeti: csupán a számítógép egere kergült meg és gurult fel egy három évvel korábbi csevegésig. Ahhoz viszont elég volt, hogy kirontsak a gyümölcsösbe, s fáim hogyléte felől érdeklődjek. 

A sok csapadék biztosan jót tett nekik, mint átázott cipőm is tanúsítja, a talaj felső szintje bizonyára telítetté vált nedvességgel, egy szaklapban viszont azt olvastam, az alsóbb rétegekben még mindig nagy a szárazság. A szakemberek szerint komoly gondokat okozhat a téli, fagyos idő hiánya is. Az enyhe időjárás ugyanis megzavarja a vegetációs ciklust, ami veszélyes a gyümölcsfákra. A tavaszt idéző meleg hatására megindul a fákban a nedvkeringés, ébredeznek a rügyek, s az utána következő kemény hideg visszafordíthatatlanul károsítja a termést. Az utóbbi évek tapasztalata: a gyümölcsösök faggyal kapcsolatos veszteségét nem az erős téli fagy okozza, hiszen a téli „mélynyugalmi” időszakban a legtöbb gyümölcsfaj a mínusz 20 fokot is kibírja. Télen, de főleg a tavaszi virágzáskor többnyire azoknál a gyümölcsfajoknál fenyeget a fagykár, amelyeket a termeszthetőségük északi határán nevelünk, mint például a mandula, a kajszi és az őszibarack. 

Summa summarum, örüljünk neki, ha egy kicsit bekeményít a tél, nem ébrednek fel túl korán a gyümölcsfáink. Persze ha nagyon buzog bennünk a tenni akarás, nem muszáj tétlenkednünk, elvégre néhány faápolási munkára most, tél­időben a legjobb sort keríteni. Például likvidálhatjuk az ágakról a fagyöngyöt. Az amúgy tetszetős növény ugyanis nem ékszer, hanem egy félparazita örökzöld cserje, mely más, ártatlan fákon pompázik. Ágai akár egy méter hosszúak is lehetnek, kettős elágazásúak. Pánt alakú, bőrszerű levelei ellentétes párok, 2–8 centi hosszúak, 1–2,5 centi szélesek és sárgás­zöld színűek. Rovarporzású virágai aprók, sárgászöldek, a gyümölcse viszont szép fehér (vagy sárga) bogyó, amely ragadós pépbe ágyazva általában egyetlen magot rejt. Ez a mag a gyökérszerű képződményét agresszíven az ágakba ereszti, s a fától szívja el a vizet és a szervetlen anyagokat, viszont fotoszintetizál, vagyis „főz ma­gára”, csak az alapanyagot lopja. Ezzel egyrészt gyengíti a fát, másrészt nagy súlyt jelenthet az ágakon, esetleg le is törheti. Ha észrevesszük, azonnal távolítsuk el; ha lehet, a megszállt ággal együtt vágjuk le, vagy jó mélyen véssük ki, mert a legapróbb gyökérdarab is kihajt. Ilyenkor, télen a csupasz ágakon könnyebb észrevenni és eltávolítani a még kicsi zöldellő betolakodót is. 

Az ugyanilyen károsnak kikiáltott borostyán viszont nem élősködő, csak kapaszkodik a fán. Minden tápanyagot a saját gyökérzetével szív fel a talajból. Nem kell feltétlenül leszedni a fáról, nagyon ritka, hogy beszövi a lombkoronát. Alapesetben jó fészkelőhelyet ad a madaraknak, rengeteg hasznos rovar és madár talál benne élelmet. 

A borostyán népszerű dísznövény is, számos válto­zatban nemesítették, cserepesként tisz­títja a lakás leve­gőjét, a szabadban kiváló ta­lajtakaró. Amúgy mindkettő gyógynö­vény, de házi használatra egyik sem ajánlott. A fagyöngy bogyói erősen mérgezők, a gyógyszeripar vérnyomáscsök­kentő, daganatellenes és immunstimuláns orvosságokat állít elő belőle. A borostyán drogja ugyancsak erős hatású, a hivatásos orvoslás által használt köptetők és görcsoldók alkotórésze.