Közel hetven történet

2023.01.03. 13:30

Gazdis cicák karácsonya – nekik már boldog volt az ünnep

Szívet melengető posztot osztott meg a Bársonytalp Zala Egyesület újév napján, az állatvédők a hagyományokhoz híven arra kérték a gazdikat, hogy osszák meg velük a tőlük örökbefogadott cicák karácsonyi fotóit. Közel hetven fénykép érkezett a felhívásra, a fotók mellett rövid történetek olvashatók az örökbefogadás körülményeiről, illetve a macskák karácsonyi szokásairól.

Mozsár Eszter

Nina karácsonyi pulcsiban

Ahogy az egyesület írta, ilyenkor látják igazán, hogy van értelme munkájuknak.

Samu és a Diótörö

Néhány fotó a cicák karácsonyáról és Pamacs története

„Pamacs vagyok, az a cica, aki réges-régen félt a takarítóeszközöktől (na jó, be kell valljam, hogy támadtam is, aki hozzá mert érni egy pillanatra is ezekhez), de ki emlékszik már erre?! Ismét eltelt egy év, nekem már megint jó. Sokat sétáltam, játszottam, futottam, rosszalkodtam, ettem, simogattak és puszilgattak. Megint bejöttek a hidegek, és újra raktak be nekem egy fát. Annyira szupeeeeeer. Imádok alatta játszani, a rajta lévő labdákkal is, amit ha leverek, szeretem eljátszani a szekrény vagy kanapé alá, hogy egész évben legyen bőven belőle. Amikor bekerült a fa, még ajándékok is voltak alatta. Új labdák, jutifalik, karácsonyi zacskók és a kedvencem: egy új és nagyobb alagút. Szerintem idén is nagyon szuper cica voltam, hogy ezeket megkaptam. Most jön a szilveszter, azt mondták gazdiék, hogy aznap nem lehetünk kint sokat, de nem kell félni semmitől, mert itthon lesznek velünk Ezúton is kívánok az összes cica társamnak sok ennivalót, törődést, egészséget és szeretetet, ezek mellett a gazdátlan négylábúaknak még szuper gazdikat is! Nektek pedig, akik segítetek folyamatosan a gazdátlan cicáknak, kitartásban, erőben, egészségben, boldogságban és sikerekben gazdag új évet!” - írja Pamacs gazdája.

Pamacs, a karácsonyi ajándék 
Füli és a karácsonyfa

 

Cerka - mai nevén Mari - Székesfehérvárra került

A boldog kedvencek fotói itt tekinthetők meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!