2022.12.10. 13:01
Akinek lejárt a diákigazolvány hamarosan fizetheti a járulékot - figyelmeztet a NAV
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - közölte a Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság legutóbbi tájékoztatójában.

Forrás: MW-forrás
Mint megtudtuk, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványa, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Viszont abban az esetben, ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 8400 forint, naponta 280 forint. A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.
Jó tudni, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot, a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell befizetni. Legegyszerűbb megoldás az Ügyfélportálon keresztül néhány kattintás után átutalással rendezni az összeget a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára, úgy, hogy a közlemény rovatban az adóazonosító jel szerepeljen. Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.