Programajánló

2022.09.30. 08:30

Szüreti mulatságok, PEN Feszt és sok más rendezvény vár Zalában a hétvégén

Ha még nincs terve a hét végére, adunk néhány tippet!

ZH

Zalalövőn szombaton rendezik meg a város legnagyobb őszi kulturális-hagyományőrző rendezvényét, a XVIII. Zalai Murcifesztivált. A program 12 órakor a városi sportcentrumban nemzetközi labdarúgó tornával kezdődik. A Rákóczi utcában 14 órakor indul a Civil kondér főzőverseny, ezzel párhuzamosan színpadi bemutatók várják az érdeklődőket. A helyi és a környékbeli szereplők mellett az ausztriai Stalnost tamburazenekar, valamint az olasz Alessandro Spessot énekes lép fel. Az ünnepi köszöntők 16 órakor hangzanak el, ezt követően a Lyra-díjas Molnár György Trió, majd a Kocsmazaj ad koncertet. Képünk a 2019-es rendezvényen készült.

Forrás: ZH-Archívum

Válaszd a hazait!

Egy nyertes Leader-pályázat segítségével „halas programsorozatot” rendeznek szombaton Hévízen. Reggel 8-tól a termelői piacon előadások és bemutatók várják a vendégeket, délután pedig az Egregyi Múzeum előtti téren lesz például szabadtéri LED-mozi, dal, tánc, majd 18 órától kerti parti.  

A népmese napja

Szombaton, a népmese napján két helyszínen is várják a családokat Keszthelyen. A Georgikon Majormúzeumban 11 és 17 óra között lesz például mesemondás, állatsimogató s lehet faragni is, a Balatoni Múzeumban pedig 14 órakor kezdődik a program, amelynek során a résztvevők tarisznyát varrhatnak és pásztorbotot faraghatnak, s az is kiderül, hogyan készül a hamuban sült pogácsa.  

Dixie-koncert

Jubileumi koncertet ad szombaton 19 órától a 10 éves Happy Dixieland Band Hévíz formáció Keszthelyen, a Balaton Színházban. A dixie mellett felcsendülnek charleston és boogie-woogie dallamok, emellett helyet kapnak a programban örökzöld melódiák és filmslágerek is.  

Ősz a malomban

Folytatódik az Ősz a malomban című programsorozat szombaton 14 órától a gyenesdiási Festetics Fűszerkert és Herbáriumban. Ezúttal gyógynövénytúra várja az érdeklődőket a malom körül, amely során a résztvevők megismerhetik a környéken található, vadon élő gyógynövényeket.  

Vonyarci búcsú

Szombaton 14 órától rendezik a Vonyarci búcsút Vonyarcvashegyen, a rendezvénytéren. A zenés felvonulás és megnyitó után 15 órától fellép Kovács Kati, majd helyi és térségbeli művészeti csoportok váltják egymást a színpadon. A napot 20 órától utcabál zárja a Gin-Tonik zenekarral.

Szüreti programok

Petrikeresztúron szombaton tartják a már hagyományos szüreti rendezvényt, amely a délelőtt során off-road túrával indul. 15 órától gyermekprogramok, többek között népi játszóház, lovagoltatás és kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket. 18.15 órakor a nagylengyeli óvodások szüreti műsorral lépnek színpadra, amit táncos bemutatók követnek.

Október elsején, szombaton 13.30 órakor kezdődik Gellénházán a szüreti felvonulás, mely az önkormányzat melletti nagyparkolóból indul.

Csesztregen szombaton 13 órától tartják a szüreti felvonulást és mulatságot. A szüreti menet a művelődési ház udvaráról indul, és több helyen is megállnak a felvonulók. Ezután a művelődési háznál folytatódik a vigadalom.

Vasárnap 14 órától Fűzvölgyön tartanak szüreti felvonulást. A menet a Kossuth utca elejéről indul és egészen Hosszúvölgyig tart. 16 órától pedig táncház várja a résztvevőket a Zalagyöngye Táncegyüttes vezetésével a faluház udvarán.

Fúvószenekari bemutató

Letenyén, a Templom téren szombaton 17 órakor a pécsi Brass Dance fúvósegyüttes mutatja be műsorát. A program rossz idő esetén a Fáklya Művelődési Ház tánctermében lesz.

Horgászverseny

Muraszemenyén, az Öreg-tavon vasárnap rendezik meg a II. Thor Minikupa nevű horgászversenyt. A program reggel hét órakor kezdődik a regisztrációval és a horgászhelyek sorsolásával. A horgászat 8.30 órakor indul, s 14.30-ig tart. Az eredményhirdetést várhatóan 15 órakor tartják.    

Falunap

Szombaton 8 órakor horgászversennyel veszi kezdetét a falunap Murakeresztúron.  9 órától indulnak útnak a szüreti felvonulók a kollátszegi kápolnától. A kulturális programok helyszíne a művelődési ház melletti parkoló lesz, ahol a helyi óvodások és iskolások mellett környékbeli települések tánccsoportjai is fellépnek. 16 órától a Mura Térsége Tűzoltózenekar, majd a Stobos Tamburazenekar zenél, este pedig utcabál zárja a programot.

A zene világnapja

Szombaton a zene világnapjához kapcsolódva rendhagyó koncertet tartanak Nagykanizsán. A Honvéd Kaszinóban 19 órától lép fel ugyanis a volt Úttörőház egykori gyerekzenekara, melynek tagjai immár felnőttként álltak össze ismét. A koncertet megelőzően az 1980-as évek Kanizsájáról tart érdekes előadást Kőfalvi Csilla.

Kutatók éjszakája 

Pénteken és szombaton rendezik meg a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában a kutatók éjszakáját. Pénteken 16 órától kezdődnek az előadások az Infocentrumban, 10 órától este hétig "szabadulószoba" program zajlik. Szombaton 10 órától Zalaegerszeg rekordereivel találkozhatnak az érdeklődők.

PEN Feszt

Kísérletek, bemutatók és szakismertetők várják a fiatalokat pénteken 16 órától a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszán a Kutatók éjszakája országos programsorozat keretében. 19 órától pedig már a zenéé lesz a főszerep, elsőként a Canischa zenekar ad koncertet, majd 20.30 órától Mehringer Marci lép fel a kampuszon.

Tekerj a szívedért

A Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület tagjai a szív világnapja alkalmából szervezett Tekerj a szívedért program keretében október 1-jén 14 órakor a  zalaegerszegi Nagytemplom előtti térről indulnak 10 kilométeres útra, melynek célállomása Zalaszentiván, ahol a polgármester köszönti a résztvevőket, majd szív világnapi megemlékezésre kerül sor.

Hatvanöt éves a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar 

Zalaegerszegen október elsején, szombaton este 19 órakor, a zene világnapján ad koncertet az idén 65 esztendős Zalaegerszegi Városi Vegyeskar és a szintén 65 éves Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar  a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.  Vezényel Kovács Kata és Sándor János.

Emlékezés Ruszt József sírjánál

Pénteken (szept. 30.) 17 órakor Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színház előcsarnokában, az alapító Ruszt József szobránál koszorúz a színház társulata, ekképp emlékezve a teátrum létrejöttének 40. évfordulójára. 18 órakor fotótárlat nyílik, majd 19 órakor kezdődik A tanú című szatíra premierje.

750 éves a község

Október 1-én 16 órakor kezdődik Csonkahegyháton a falu 750 éves évfordulójának ünnepe, amit szüreti felvonulással kötnek egybe.

Andráshidai szüret

A Keresztury Dezső VMK Andráshidai Művelődési Háza, Andráshida Településrész Önkormányzata és Andráshida civil csoportjai gyerekek, felnőttek részvételével október 1-én rendezi meg szüreti fesztiválját. A felvonulás 14 órától indul, a műsornak 16 órától az Öveges József Általános Iskola belső udvara ad helyet.

Zala Open és Formációs Magyar Bajnokság

Zalaegerszegen, a  Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnokban  tartják szombaton 10 és 22 óra között a Zala Opent és a formációs táncversenyt. 

Elszármazottak találkozója

Lovásziban szombaton az Olajbányász Művelődési Házban 14 órakor kezdődik az elszármazottak találkozója. Kulturális műsor, helytörténeti előadás és kiállítás is várja az érkezőket.

Idősek napi ünnepségek

Iklódbördőcén szombaton 14 órakor idősek napi ünnepséget tartanak a kultúrházban, a köszöntők után ebéd, majd kulturális műsor lesz. Az ünnepség előtt a szentmisét szintén a kultúrházban tartják 12.30-kor.

Vasárnap Kálócfán lesz idősek napi program 15 órai kezdettel a kultúrházban. Az ünnepségen köszöntik a jubilánsokat, a műsorban fellép a Trilla Kamarakórus és Soltész Rezső.

Helyi alkotók és kézművesek

Barlahidán vasárnap az Aranyló Göcsej programsorozat keretében nyílik meg a közösségi házban 13 órai kezdettel a helyi alkotók és kézművesek kiállítása.

Sportkiállítás

Lentiben a mumori városrészben szombaton 18 órakor nyílik meg a településrész sportéletét bemutató kiállítás. A rendezvényen köszöntőt Drávecz Gyula, a város alpolgármestere mond.

Koncertek, zenés partik

Zalaegerszegen, az Apáczai Művelődési Központban szombaton 19.30 órai kezdettel tartják a Zeg-Jam sorozat következő rendezvényét, melynek keretében előbb a Max Volume, majd a Shabby Blues Band ad minikoncertet, amit zalaegerszegi és környékbeli zenészek közreműködésével örömzenélés követ. Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában szombaton 20 órától a Delta bulizenekar játszik. A hajnali kettőig tartó program során 21 órától Nótár Mary, éjféltől a Kozmix lép még fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!