Boldog akar lenni? Fektessen bele energiát!

Keserű a szám, az életem is az.

Nem terem számomra, sem babér, sem vigasz.

Az utam zsákutca, másfelé kell menni, különben jönni kell. Jönni, de temetni.

Klaus a Buena Vista Social Clubot érezte a legelviselhetőbbnek azon a májusi reggelen. Hideg volt, talán ha 5 fok lehetett, és víz mindenütt. Hideg pocsolyák, nyirkos ruhák, szürke felhők, ború, és csend. Ez utóbbit viselte a legrosszabbul. Akkor már inkább a kubaiak. Rosszkedvű volt, és magányos. Gumicsizmát húzott és kitámolygott a Pusher Streetre. Az utca ugyan aszfaltos volt, de sáros. Legalább 30-40 éve nem újította fel a város. Már nem is fogja, nem az övé. A környék úgy nézett ki, mint egy lerobbant kültelek és egy laktanya keveréke. Indián táborra is emlékeztetett a sok szőttes, függöny, az ajtók előtt, és az olajoshordókban égő tüzek sokasága. Klaus, a német bevándorló még '71-ben, szinte az alapítókkal érkezett Christianiába. A szabadságot kereste, nem akart hinni a hippikorszak végében. Elfoglalták az Amager szigeten a régi katonai barakkokat, és éltek törvényen kívül, szabad szerelemben, a fűből és a segélyből.

Kezdetben mindenkinek tetszett, még a városlakóknak is, mert úgy éltek, ahogy az emberek is szerettek volna, csak éppen nem mertek. Aztán terhes lett a túl sok szabadság. Klaus Hamburgból sok időt töltött a gitár megtanulásával. Úgy érezte, ez kell a valódi felszabaduláshoz, hogy tényleg laza és könnyed legyen. Végül ezt is unni kezdte, pedig a fű, a gitár, a kommuna, a dacolás a hatósággal, a nyárspolgárok rajongása egy szabad, független férfi alakját rajzolta ki. A gondolatai mégis mindig a gondok, bajok körül jártak. Vagy a szomszédai zavarták, vagy az egészsége vacakolt, vagy megélhetési gondjai voltak. A telep is megváltozott. Mindenféle szélsőséges eszméket hirdető munkakerülők költöztek be a „városba”. A Pokol Angyalai Bullshitter csoportja „ellenőrizni” akarta a drogpiacot. Lövöldözések, gyilkosságok. Ez már nem  Christiania, a Szabad Város volt, a kommuna Koppenhága közepén, hanem a pusztulás terepe, az égő Róma. Hogy pénzük legyen, turistakiadványt szerkesztettek az évi egymillió látogatónak. Képeket és nyakláncokat árulnak, és alapítványuk van. A bevételből elkezdték megvásárolni a földet, amin élnek. Tényleg mint az indiánok egy rezervátumban. Ott a szerencsejáték, itt a THC volt a koncesszió.

Ez nem élet, ez gondokkal teli kirakat. Mivé lett a világ, hová az ő világa?! Vagy mindig ilyen volt? Hogy nem vette észre?

A puritán kávézóban óriás graffiti Che Guevaráról, bádog asztalok, raklapból ácsolt székek. Visszautasította a kávéhoz kínált spanglit, leült a hangárból kialakított barátságtalan kocsma egy szélső asztalához, és írni kezdett. Angol balladákat olvasott az este, amolyan entellektüel pózból, de valahogy valóban megérintette a forma és a tematika is. Úgy érezte, az ő élete is balladába kívánkozik, és meg is tudja írni. Papírra vetette a fenti sorokat. Ennek 30 éve, azóta mindennap ír. Ha meg kell élni, hát bohóckodik a látogatóknak. Néha nevetnie kell, szinte várja a banánt. Nem használ szert, reggelente még fut is a telepen. Ha valaki közeledik, szívesen beszélget, ha nem, akkor olvas. És ír, ír rendületlenül. 

A születésnapján, ezen a másodikon, minden évben felolvasást tart a verseiből, ilyenkor mindenki a vendége. Kleinbürgernek hívják a háta mögött, és köztudott, hogy megőrült. Elfüvezte az eszét, van ilyen. Főképp mikor egyedül üldögél a háza előtt és a semmibe mosolyog, olyankor egyértelmű, hogy a fű is lehet veszélyes. Klaus ezen is csak mosolyog, és papírt vesz elő, meg ceruzát. Ceruzát. Hát ki használ már ilyet?!

Klaus megtalálta tehát élete értelmét az írásban, így vált derűs, önmagával harmóniában élő emberré, aki rendszeresen átéli a tökéletes élményt, áramlatot, flow-t. Olyankor az órák csak pillanatoknak tűnnek, kedvenc tevékenysége mindent felülmúló kellemes érzéssel tölti el, különleges állapotba hozza. A flow fogalmának megalkotója a magyar-amerikai Csíkszentmihályi Mihály (1934-2021) pszichológus. Több évtizedes kutatások után dolgozta ki elméletét, amely egyre ismertebbé válik világszerte a laikusok körében is.

– Elmélete szerint csak az vezet a boldogsághoz, amit az ember önmagáért csinál, azért, mert jó. Nem azért, mert el akar érni vele valamit, és nem azért, mert ez sokak elvárása – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Érdekesen egybecseng ez Viktor E. Frankl osztrák neurológus és pszichiáter véleményével, aki egyik könyvében leírta a koncentrációs táborban megélt tapasztalatait, s arra az álláspontra jutott, hogy mindenfajta létezésben, még a "leghitványabb" életben is lehet értelmet találni.  Szerinte a boldogságot nem lehet direkt keresni. Valamit alkotni kell, ami erőfeszítést igényel, és a boldogság mellékesen megjön. Csíkszentmihályi Mihály mutatott rá arra, hogy az elme, ha magára hagyják, a problémákon kezd merengeni, mert a normál funkciója ezek elhárítása. Ez a káosz keserves, nehéz elviselni, olyannyira, hogy mindenképpen el kell tüntetni, ha mással nem, televízióval. A külső inger ugyanis elnyomja a gondolkodást. Igaz, így az ember egy befolyásolható, önállótlan lény marad, a szabadság teljes hiányával. Ha azonban konkrét és reális célokat tűz ki maga elé, erőfeszítéseket tesz a megvalósításuk érdekében,  figyelmének teljes összpontosításával, annyira belefeledkezik az adott tevékenységbe, hogy megtapasztalja az áramlatélményt, a belső szabadságot, ki tudja tágítani a határait, s ilyenkor minden probléma eltűnik. Sportolóknál, művészeknél gyakori jelenség ez, de teljesen hétköznapi elfoglaltságok is eljuttathatják az embert ebbe az örömteli állapotba.

Az összpontosítás a feladatra és a cél felvázolása alapvetően fontos. Célnak bármit kijelölhetünk, de a kihívás nem lehet túl magas, és túl alacsony sem, mindig optimális szintre kell helyezni. A flow-élmény jellegzetessége, hogy azonnali visszajelzéssel szolgál az ember számára, rögtön tudjuk, hogy amit csinálunk, mennyire csináljuk jól. S a lécet egyre magasabbra kell tenni, másképp elmarad a flow, ami a jutalom egyben.

S visszatérve az eredeti kérdésre, ez maga a boldogság? Csíkszentmihályi szerint amikor flow-állapotban vagyunk, nem vagyunk boldogok, mert a boldogságérzéshez a belső állapotunkra kell figyelni, ami elterelné a figyelmet az előttünk álló feladattól. A muzsikusnak, ha egy nehéz darabot játszik, csak utána van lehetősége visszatekinteni a történtekre, s akkor eláradhat benne a kivételes élmény miatti hála - és boldog lehet, írja a pszichológus  Az öröm művészete című könyvében, hozzátéve: ám boldogok flow nélkül is lehetünk, például passzív pihenés közben. Ez a boldogság  viszont törékeny, nagyban függ a külső körülményektől.  Ezért állítja a neves professzor, hogy a teljes belefeledkezés egy-egy tevékenységbe inkább vezet a kivételes élet felé, mint a boldogság állapota. 

Sorozatunk korábbi részei: