Férfiak fókuszban

2022.07.01. 17:30

Kovács Dezső: Hiszem, hogy a zöld több mint egy szín

„A vállalkozásban az ember iparosként folyton alkot, az önkormányzatban közösséget kovácsol, a kamarában jövőt épít”, mondja Kovács Dezső, a NasteBau Kft. ügyvezetője, Zalaszentgyörgy polgármestere, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Varga Lívia

Kovács Dezső: Élő építőanyagból dolgozni a legcsodálatosabb Fotó: ZH-Archívum

– Szerencsés embernek érzem magam, a Gondviselés mindig jelen volt az életemben. Már 13 évesen tudtam: kertész akarok lenni, és környezettel, növényekkel, ezzel szeretnék foglalkozni – mutat körbe, mikor a pályaválasztásról kérdezem. Andráshidán, az Apátfa Kő- és Kertcentrumban vagyunk, a NasteBau Kft. telephelyén. Egy padra telepedtünk le, zöldellő cserjék, ezer színben pompázó egynyáriak társaságában. Csend, nyugalom, természet, akár egy botanikus kertben. – Csak később döbbentem rá, ez mekkora áldás – folytatja a gondolatmenetet. – Ha újra kellene kezdeni, akkor sem választanék mást, életem párját is ennek köszönhetem, hiszen a szombathelyi dísznövénykertészeti szakközépiskolában ismertem meg őt.

A munka becsületét és a természet szeretetét otthonról hozta, szülei dísznövényekkel foglalkoztak még a hetvenes-nyolcvanas években. „Megtanítottak dolgozni és arra is, hogy tudjak a munka eredményének örülni – annak, ha az általunk termesztett virág vagy a megépített kert valakit boldoggá tesz”, idézi fel. 17 évesen már díszfaiskolai engedéllyel rendelkezett, mert csak így nyithatott faiskolát, ez képezte az apátfai kertcentrum alapját.

Bár számos külföldi lehetősége adódott, öccse korai halála miatt fel sem merült benne, hogy elhagyja szüleit és az országot. A kecskeméti kertészeti főiskola befejezése után hazatért Zalaszentgyörgyre, és a falubeliek felkérésére még azon az őszön elindult az önkormányzati választáson. Képviselőjelöltként mérette meg magát, és rögtön be is került a testületbe. 1994-et írunk ekkor.

– Leginkább az motivált, hogy megfeleljek az engem övező elvárásoknak, amelyek részben nyilván szüleim tisztes iparos létéből eredtek – jegyzi meg elgondolkodva. – Később kapacitáltak a polgármesterségre is, amit akkor elbuktam, ezt azóta se bánom, túl korán lett volna. Császár László akkori településvezető azonban 2002-ben felkért alpolgármesternek, és egyre több helyen utódjaként mutatott be. Miután a ciklus közepén sajnálatos módon elhunyt, az időközi választáson én lettem a polgármester.

Kovács Dezsőnek a mostani az ötödik ciklusa Zalaszentgyörgy élén, közben feleségével, Kovács Bernadett-tel megnyitották a kertcentrumot és közösen felépítették a NasteBaut.

– A szüleimtől sokat kaptam: erkölcsi tartást, alapértékeket és anyagi támogatást. Hoffmann Ödön szintén segített: erkölcsileg, szellemileg, anyagilag egyaránt. A feleségemmel az ő építőipari cégében, a Hoffmann Rt.- ben dolgoztunk, és amikor Ödön eladta azt a francia tulajdonú Colasnak, mi kiváltunk és továbbvive az egyik üzletágat, megalapítottuk a NasteBaut. Ekkor 30 éves voltam.

Beszélgetésünk helyszínén, Zalaegerszeg nyugati részének legszélső belterületi ingatlanán kezdték meg a munkát, ahol azóta is folyamatos a fejlesztés. Az építőipari kivitelezés, park- és térburkolat-építés, valamint a csapadékvíz-elvezetés területén tevékenykedő megyeszékhelyi vállalkozást ma már országosan, sőt külföldön is jegyzik, innovatív szemléletét számos díj jelzi.

Amikor megürült a ZMKIK elnöki széke, sokan kapacitálták, induljon a posztért. Először ügyvivő elnökként vállalta a tisztséget, majd a 2020-as választáson a tagság bizalmat szavazott neki. Ő pedig azóta azon munkálkodik, hogy új szemléletet vigyen a szervezet működésébe. Innovációs és generációváltó klubot alapítottak, fontosnak tartja a kisvállalkozások támogatását és az összefogást szorgalmazza. Abban hisz, hogy az erőforrásokat és a tudást meg kell osztani, együtt kell működni. Most pedig a megye gazdaságát kezdik el kutatni, cél a reális jövőkép felállítása, ezzel is segítve a zalai vállalkozásokat.

Kovács Dezső megnyerő személyiség: kedves, mosolygós, munkáját alázattal, szakmai elhivatottsággal végzi, hiteles, minden szerepében önazonos, és ahogy nemrég egy méltatásban elhangzott: sosem akarja „túlexponálni magát”, közössége tagjainak sikere boldoggá teszi, eredményeit jellemzően még ellenlábasai is elismerik. És valahogy mindig jó csapat alakul körülötte – a vállalkozásban, a hivatalban, a kamarában is.

– Képmutatás lenne azt mondani, hogy mindez nem múlik rajtam, de mélyen hiszek benne, hogy ez is a Gondviselésnek köszönhető, hiszen fontos, hogy azonos értékrenddel bíró, elhivatott, és a közös célokért tettre kész emberek legyenek egy helyen, egy időben – fogalmaz. – Bár engem inspirál, a vállalkozásban, a településvezetésben és a kamarában is „mindig kitalálni a hogyantovábbot” nehéz, könnyen eléghet benne az ember. Viszont most ez a feladatom, és ha már így van, igyekszem a tőlem telhető legjobban csinálni. És mindig vannak olyan kisebb-nagyobb sikerek, amelyek feltöltenek, átlendítenek.

Amikor nem munka, akkor pedig a természet tölti és a néptánc. Kovács Dezső ugyanis feleségével, Bettivel aktívan táncol a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttesben, ott van a fellépések zömén és a hétközbeni próbákon is. „Belefér”, szögezi le mosolyogva, „mert úgy döntöttem, rászánom az időt. Az, hogy másoknak örömöt okozunk, visszahat ránk, a kárpát-medencei táncoknak ráadásul spirituális hatása van”.

Két gyermekük van, Ákos (24) és Adél (22). Mindketten közgazdásznak tanulnak, és Ákosban már most van affinitás szülei szakmájának továbbvitelére, ami az édesapát boldoggá teszi, hiszen „élő építőanyagból dolgozni a legcsodálatosabb.”

– Hiszem, hogy a zöld több mint egy szín: közösség és vállalás. Az életünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!