Színház

2022.07.03. 13:00

Hertelendy Attila: Ha vele énekel a publikum, az jót tesz a lelkének

Diákkorában nem szeretett magolni, akkor még nem tudta, hogy hosszú szövegeket mond majd kívülről. Mostanra szerepek tömege áll a háta mögött, és tudja, megéri az a kis szövegtanulás. Hertelendy Attila, a Hevesi Sándor Színház színművésze ebbéli tehetségét általános iskolás korában fedezte fel a tanárnője. Az akkori szavalóversenyek közönsége emlékezhet például a Rátóti csikótojásra a kiskamasz előadásában, amivel első helyet is szerzett magának.

Arany Horváth Zsuzsa

Hertelendy Attilát a jövő évadban A tanú című vígjátékban látjuk legelőször Fotó: Pezzetta Umberto

– Észrevették, hogy ki merek állni, lehet engem szerepeltetni, nem riadok meg az ilyesmitől.

A következő lépcsőfok még mindig nem a színészet felé vitte: Egerbe tanári szakra felvételizett, de eltanácsolták azzal az indokkal, hogy nem tud zongorázni. Attila Esz-alt kürtön játszott, a legközelebbi Helikoni Ünnepségeken ezzel szerzett sikert, el is panaszolta az egri kudarcot Fellegi Ádám zongoraművésznek, a zsűri tagjának. Következmény: újra behívták Egerbe, hogy az adminisztrációs hibát kiköszörüljék.

– Nem mentem vissza, elvették a kedvem. Azonban édesanyám olvasott egy hirdetést: énekes fiúkat kerestek a békéscsabai színházba. Az ország másik csücskében. Mentem. Az akkori Nemzeti Színház igazgatója, Sík Ferenc volt a képzés mentora. Hatvan jelentkezőből hármat vettek fel.

És akkor megérkezett. Igen, ez az, ezt akarom csinálni, gondolta, alkotás, mindig más és új.

Újabb megérkezés: 1997-ben történt meg, azóta a Hevesi Sándor Színház tagja. Bagó Bertalan egyik rendezésében vizsgázott, így kapott színész I. besorolást.

– Az ismertséget talán A dzsungel könyve Maugli szerepével szereztem meg. A színház mellett pedig egyre többször hívtak rendezvényekre, köztük számomra is emlékezetes a Zalai Hírlap Falujárás sorozata, amellyel megyeszerte megismertek bennünket.

A műsorszerkesztéssel egy cserszegtomaji rendezvényen debütált. Multifunkciós: színész, énekes, műsorszerkesztő, hangosító, sőt, sokszor ő a sofőr is. Debrei Zsuzsanna, Foki Veronika, Jurina Beáta, Bot Gábor alkotja az összeszokott csapatot, amely operettdalokból, musicalszámokból, világslágerekből, XX. század eleji magyar kuplékból összeállított szórakoztató műsorokkal járja az országot, sőt a külföldet is. Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában magyar közösségek előtt lépnek fel, de jártak már Erdélyben is. Legutóbb pünkösdkor adtak műsort Burgenlandban, szeptemberre Bécsbe szól a meghívás.

Mint Attila mondja, akkora a repertoár, hogy 4-5 órán át nem lenne ismétlés, ha egyfolytában kellene énekelni. A kínálatot többek között a közönség generációs összetétele határozza meg, de főleg az, hogy minőségi legyen a zeneszám. Mostanában a magyar nótára is mutatkozik igény, ezzel még barátkozik. Szeret magyarul énekelni, úgy tartja, a szövegnek is van jelentősége, gazdagítja a tartalmat. Szerencsés alkat, szeret új stílusokat megismerni, sok zenét hallgat, ez ügyben mindenevő. Ha vele énekel a publikum, az jót tesz a lelkének. Gyakran megesik szerencsére.

– A jelmezek is saját termékek?

- Debrei Zsuzsi csodásan varr, minden a sajátunk. Igyekszünk megadni a módját, eleganciát sugározni, hosszú ujjú ing dukál, de a frakk is gyakran előkerül. Hozzátartozik a hangulatkeltéshez.

– Hangszálakkal hogy lehet bírni?

– Pihentetem, beénekelek, felkészülök, de jó a családi örökség is, ritkán reked be a baritonom.

Természetesen a színház az első az életében, ha a színpadon van feladata, nem vállal fellépéseket.

– A színházammal igyekszem szolidáris és lojális lenni, az a legfontosabb számomra. Ha kicsi a szerep, akkor is. Mindent megteszek, hogy az alakításom pontos legyen, akkor is, ha netán problémáim vannak. Hiszen a közönség azért jön, hogy kilépjen a hétköznapokból.

Akik követik a zalaegerszegi színház előadásait, tudják, az utóbbi években fajsúlyos drámai szerepekbe „öregszik” bele Hertelendy Attila, a bonvivánfigurák mellett már e területen is bizonyít.

A zene a színpadon is kíséri, a Gül babában például klarinétozott.

– Mujkó cigányt alakítottam benne. Mondtam a zenei vezetőnek, megszólaltatnám én azt a klarinétot, ha már a kezemben van. Kértem segítséget a zeneiskolai tanároktól. A Darumadár fenn az égen nyitómotívumát játszottam, Lőrinc Nikol, a partnerem énekelt velem. Máriás Zsolt, a zenei vezető is elismeréssel szólt az ötletről.

A közönség pedig könnyezett a nézőtéren.

– A siker záloga? Az egyik a kollegialitás. Ha jól együtt vagyunk egy darabban, számíthatunk egymásra. Legutóbb A feleség negyvennél kezdődik című darab kapcsán éreztem ezt, alig akartunk lejönni a színpadról, élveztük egymás játékát. Biztonságban voltunk egymás közelében.

Abban a családban, amelyben a vezető állású pedagógus feleséggel négy gyermeket nevelnek, a kikapcsolódás csak velük képzelhető el. Úgy érzi, a kicsik fogékonyak a színház iránt, az ötödik osztályt most végzett Mór már többször szerepelt, Mia, a legkisebb a Legyetek jók, ha tudtok darabban „debütált”.

– Apaszerep, az van bőven. Nincs hozzá megírt szöveg, lehet sokat improvizálni.

– Mit tanácsol a színi pályára készülőknek?

– Arra számítsanak, hogy semmi nem alakul a papírforma szerint, de ez a legszebb az egészben. Alázatból, rugalmasságból tárazzanak be jó sokat, a rutin kerülése pedig erősen ajánlott.

Hertelendy Attilát a jövő évadban A tanú című vígjátékban láthatjuk legelőször. Aztán szinte mindegyik darabban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!