Bőséges a málnahozam Zalában, de vigyázni kell a szüret időzítésével

Ráadásul a bogyók is nagyobbra nőttek, mint az átlagos években, valószínűleg a mindig jókor érkezett csapadéknak, a megfelelő tápanyag­ellátásnak és naná, hogy a szorgos beporzó zümmögőkórusnak, pillangókarnak köszönhető a szép eredmény. 

Megjegyzem, a szakemberek szerint a málna beporzása kész „természeti csoda”. A málna virága eredendően önmegporzó, mégis sok múlik a házi és vadméheken, nyalakodó pillangókon, döngicsélő dongókon. Miként egy „málnaszem” sok-sok apró „bogyóból” tevődik össze, úgy a virág sem egyszerű: 100-125 önálló bibéjű részecskéből áll, s az összes bibét be kell porozni, hogy a mag és annak csonthéja kialakuljon. Ha néhány bibe kimarad, a gyümölcs torzul, nagy kincs tehát a rovarok segítsége. 

Szerencsére a málnavirágok által termelt nektár egyik legkedveltebb csemegéjük, így ha mi magunk szánt szándékkal nem nehezítjük meg a dolgukat, számíthatunk a lelkes beporzócsapatra. De ne csak a házi méhekre gondoljunk, hiszen hazánkban 650-700 méhfajta él, ezek közül csak egy faj a háziasított, jól ismert „mézelő méh” (Apis mellifera), a maradékot gyűjtőszóval vadméheknek nevezhetjük. Fontos közös jellemzőjük, hogy nem rendelkeznek tartalék élelemmel, emiatt kénytelenek még zord időjárási körülmények között is felkeresni a virágzó növényeket, tehát akkor is számíthatunk rájuk, amikor a házi méhek a kaptárban melegednek. Az ideális, ha ezek a szorgos rovarok ott laknak a kertünkben, s ezt pedig akkor teszik meg, ha mindig találnak élelmet, nem csak amikor a gyümölcsfák virágoznak. A vadméhek (bányászméhek, karcsúméhek, művészméhek, földi méhek, poszméhek) készíthetnek fészket a föld felszínén, vájhatnak üreget a földbe, fúrhatnak járatot a fák törzsébe, de szívesen elfoglalják a meglévő lyukakat, készítenek ivadékbölcsőt növények üreges szárába, kőrakások, falak hézagaiban. Előrelátó, gondos kertészek biztosítanak számukra „lakótelepeket”, rovarhoteleket. A faliméhek szaporodását egy nádköteggel is elősegíthetjük, a poszméheknek faládából, agyag­edényből készíthetünk fészkelőhelyeket. A legegyszerűbben és legolcsóbban az ivadékaikat a földben nevelők számára nyújthatunk otthont, számukra elég egy nem bolygatott, nem vegyszerezett (gyomirtózott, permetezett) napsütötte kis terület, és természetesen kell az egész évben fenntartott méhlegelő is. Szakemberek javasolják, ha szegényes a málnatermésünk, ültessünk virágokat az ültetvény mellé, hogy odacsalogassa a beporzókat, de már az is sokat segít, ha nem nyírjuk állandóan csutakra a füvet, hagyjuk közte nyílni a vadvirágokat, a pipitért és a lóherét, a pitypangot. 

Miként a bonyolult virágzatból is sejthető, a málna gyümölcse nem bogyótermés, mint hinnénk, hanem egymás mellett fejlődő miniatűr gyümölcsökből álló úgynevezett „csonthéjas terméscsoport” egy központi mag körül. A falusiasan „málnaszemnek” nevezett terméscsoport szedéskor elválik a magtól, így egy üreges gyümölcsöt tartunk a tenyerünkben. Éretlenül szinte lehetetlen leszedni, de nem is érdemes, mert ízetlen, túléretten viszont lehullik a földre, jól kell hát időzíteni, s nem szabad halogatni a szüretet. Nem utóérő gyümölcs, ahogy leszedtük, úgy marad és nem érik tovább, éretten viszont törékeny és hamar romlik – hűtőszekrényben is legfeljebb 2-3 napig tartható. Szerencsére sokféleképpen feldolgozható, s bár bőséges C-vitaminkészlete közben eléggé megcsappan, a látást erősítő A-vitaminból, az agyserkentő B1-, a méregtelenítő B2-vitaminból, az immunerősítő flavonoidokból, a gyümölcssavakból, a kalciumból, vasból, magnéziumból és egyéb ásványi anyagokból, nyomelemekből bőségesen marad benne így is.