Még az édességekben is a hagyományos és a modern keveredik egymással

2022.06.12. 10:00

A sokszínűsége a gazdagsága: Szentendre tele van meglepetéssel

A Duna-parti város olyan, akár egy titkos doboz. Tele van meglepetéssel, mi több, kincsekkel, amelyeket az év bármelyik hónapjában felkutathatunk.

Tóth Judit

A kis ékszerdobozt sok turista keresi fel évente Fotó: Szentendre Város Önkormányzata

Fotó: Józsa Zsuzsa

Aki Budapest felől, vízen érkezik Szentendrére, annak már néhány száz méterről feltűnik ez a kis város a Dunakanyar kapujában. Szentendre: az elnevezés is olyan, hogy méltóság van benne, nem csoda, hogy a város évszázadok óta büszkén viseli. Szentendre nagy valószínűséggel Budapest után világszerte is az egyik legismertebb magyar város, ez részben a főváros közelségének köszönhető, hiszen gyakorlatilag összenőtt vele, de biciklivel, autóval, busszal és a már említett vízi járművekkel is könnyen meg lehet közelíteni. 

A város hangulatában szépen ötvöződik a múlt és a jelen, a régi és az új. Ez különösen a szűk kis utcákra igaz, ahol az ódon épületekben kialakított üzletekben sok mindent kaphatunk. Például gofrit színes öntettel, darabolt csokoládéval vagy pillecukorral, ez az újhullám. Persze, sörrel locsolt csülök is van, pontosan olyan, ahogyan régen szerették, ez a hagyomány. 
A rég-új kettőssége a fagy­laltkínálatban is leképeződik, merthogy az természetes, hogy van klasszikus vanília és csokoládé, de mellettük hódítanak a különleges ízek, mint a vajkaramellás gesztenye, a francia krémes, a fügés pekándió, a bazsalikomos narancsos csoki vagy a díjnyertes különlegesség, a bíborka, amiben chili, csoki és szeder van egyszerre. És ha már édesség. Nem mehetünk el a magyarországi édesipar históriájának két nagy alakja, Szamos Mátyás és Szabó Károly mellett. Hozzájuk kötődő cukrászda és marcipánmúzeum is van Szentendrén. 
 

Régi és új művészi harmóniában él meg egymás mellett Fotó: Tóth Judit


A Duna-parti település sajátosan mediterrán városképe a törökök kiűzése után 1690-ben, III. Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével ideérkező szerb, dalmát és görög telepeseknek köszönhető. A belváros kiemelkedően szépnek nevezhető, tele színes, barokk hangulatú házakkal, szerb templomokkal, szűk sikátorokkal és egy csodaszép főtérrel. A Fő tér minden házának múltja egy-egy külön történet. A középkortól kezdve itt zajlott a társadalmi és gazdasági élet. Itt futottak össze a budai, visegrádi és pilisi országutak. Így alakult ki a háromszög alakú tér, amelynek közepén találjuk Szentendre egyik fő szimbólumát, a Kalmár-keresztet. 
Ma már nincsenek nyomai, de tény, hogy a 19. század árvizeket és tűzvészeket hozott a városra. Az újabb nagy fellendülést a századforduló hozta el Szentendrére is, amikor a művészeket magával ragadta a környék és a városka bája. Az 1929-ben alapított szentendrei művésztelep kontinuitásának köszönhetően a mai napig igazi kulturális központnak számít a város, amit a számtalan galéria és múzeum is ékesen bizonyít. 

A Szentendrei Skanzen évente több ezer érdeklődőt csalogat a városba, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a 18–20. század népi építészetét, gazdálkodását és életmódját ismerteti meg velünk tárgyakkal, épületekkel és állatokkal. A parasztporták bemutatják egy-egy tájegység hagyományait és jellegzetességeit. A program remek időtöltés, akár kisebb gyerekekkel is, a skanzen megtekintésére érdemes akár egy egész napot szánni. 
Szentendre 1979-ben még Magyarország egyik legkisebb városa volt, mindössze 3-4 ezer fős állandó lakossággal rendelkezett. A város lakosainak száma mára azonban túllépte a 25 ezret, de az infrastruktúra az 1979-es négyezer lakosú kistelepüléshez képest alig változott. 
A város látnivalóit napestig lehetne sorolni: Ráby-ház, Belg­- rád Székesegyház, Kovács Margit Kerámiamúzeum, Blagovesztenszka- (görög) templom, Pálffy-ház, Nikolics-ház, Dumtsa-ház vagy Bóbics-ház. 

Aki Szentendrén jár, annak biztosan van színes esernyős képe, ez amolyan szimbóluma is a városnak, az egész település olyan, mint a fejünk fölött himbálózó esernyők: elegáns, könnyű, változatos és mindenkihez illik. Szentendrének a sokszínűsége a gazdagsága, amellyel minden évszakban meg tud ajándékozni bennünket. A Hubay-házban berendezett Karácsony Múzeum a város egyik legérdekesebb, leg­elbűvölőbb látnivalója, ahol él a csoda egész évben, nem csak decemberben. Akár most is indulhatunk. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!