Sokáig szükség lesz belső égésű motorra

2022.06.26. 17:00

A németek nem támogatják a belső égésű motorokkal kapcsolatos tilalmat

Az Európai Parlament június elején hozott döntésével kezdeményezte, hogy módosítsák a testület és az uniós jogalkotás tagállami kormányokat összefogó szerve, az Európai Unió Tanácsának közös rendeletét a személygépkocsikra és a könnyű-haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokról, méghozzá úgy, hogy 2035-től csak zéró károsanyag-kibocsátású új járművek kerülhessenek forgalomba.

ZH

Ne csak elektromos hajtás legyen? Illusztráció: Shutterstock

Németország azonban nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének a beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter Berlinben. A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) eluta­sítja a belső égésű motorok „de facto betiltását”, ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot. 

A piacgazdaságot a „technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly „nemes cél” érdekében sem – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával. Mint mondta, nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, az viszont biztos, hogy Németországban és az EU-ban nem fejlesztik tovább a belső égésű motorokat, ha megtiltják az ilyen technológiával működő járművek forgalmazását. Véleménye szerint azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!