Vírusos agyhártyagyulladást okozhatnak

2022.06.19. 07:00

A meleg elhozza a kullancsszezont

Csúcson van a kullancsszezon, ezekben a nyár eleji hetekben a legaktívabbak a vérszívók. Kirándulás vagy kerti munka után ezért mindig ajánlatos átvizsgálni, átvizsgáltatni magunkat. De mivel lehet hatékonyan kiirtani vagy legalább távol tartani őket?

mw

Fontos, hogy az erdei kirándulást vagy kerti munkát követően átvizsgáljuk testünket Fotó: Shutterstock

Kutyán, macskán, túra vagy akár egy parkban tett séta után saját magukon is sokan találtak kullancsot az elmúlt napokban. A hirtelen hőmérséklet-emelkedés miatt bizonyos területeken kiugróan sok kullancs lehet.
A vérszívók télen nyugalmi fázisba kerülnek, ám nem pusztulnak el. A kemény fagyok sem tizedelik meg jelentősen az állományt. Ám az enyhe telek során lerövidül a kullancsok nyugalmi fázisa, hosszabb ideig aktívak, ez pedig végül azt eredményezheti, hogy több lesz belőlük. Tehát a tavasz kezdetének korábbra tolódása nagyban segíti az állat szaporodását és túlélését. Március helyett gyakorta már februárban kihajtanak a tavaszi növények, megjelennek a rágcsálók, korábban kezdenek el mozogni és szaporodni az egyéb emlős és madár kullancsgazdák. Így aztán a kullancsok aktivitása is megnő.

A kullancsok irtása a szabadban nem lehetséges. Kiránduláson vagy akár kerti munka közben is tanácsos tehát riasztószereket használni, majd átvizsgálni magunkat. Ha érintkeztünk aljnövényzettel, mindig gondoljunk arra, hogy találkoztunk a vérszívókkal. Ha alaposan átnézzük magunkat, családtagjainkat zseblámpa segítségével, akkor az egészen kicsi, lárva-nimfa kullancsokat is észrevehetjük, és ezeket eltávolítva megelőzhetjük gyakorlatilag az összes, kullancs által terjesztett kórokozó miatti betegséget.
A szakértők szerint az átlaghőmérséklet emelkedése miatt egyre több nem őshonos kullancsfaj is megjelenik Magyarországon. Ilyen például a Hyalomma-kullancs, amelynek csípése a krími–kongói vérzéses láz vírusát hordozhatja. Rendszeresen érkeznek Magyarországra a vírust terjeszteni képes Hyalomma-kullancsok, méghozzá jórészt vándormadarakkal.

Az egészségügyi Világszervezet (WHO) minden évben kiadja a potenciális világjárványról szóló jelentését, amelyen jelenleg nyolc tétel szerepel. Ezek között van a krími–kongói vérzéses láz is, amellyel már az 1960-as évek óta foglalkoznak a kutatók.
A fertőzés magas lázzal, izomfájdalommal, fejfájással indul, a későbbi fázisban már bőrvérzést, a kapilláris erek szétesését is okozhatja. A betegség halálozási aránya emiatt magas, mintegy 30 százalékos.
Az újonnan felbukkant kullancsokkal együtt immár három faj is veszélyes Magyarországon. A legismertebb közülük a közönséges kullancs (Ixodes ricinus). Vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladást okozhat. Ez viszonylag ritka, csak minden ezredik kullancs terjeszti, és az esetek körülbelül egy százaléka halálos, védőoltással is lehet védekezni a betegség ellen.

Egy szívós baktérium bejuttatásával azonban Lyme-kórt is okozhat, azzal már más a helyzet, átlagosan minden tizedik vérszívó hordozza a baktériumot, fertőzött területeken akár minden második is. Évente 9-10 ezren kapják el nálunk a kórt, a többségnél azonban az immunrendszer sikeresen megküzd vele. A betegség tünetei (levertség, láz, kokárda nagyságú, koncentrikus körökből álló, vándorló piros kiütés) pár nap múlva jelennek meg, nemegyszer azonban csak hónapok múlva mutatkoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában