Mihók Gáboréknál több példa is akad arra, hogy a növények meghálálják a gondoskodást

Ilyen az autójavító és szerviz ügyfélvárójában a sudár dísznövény, a sugárarália (Schefflera arboricola), amely díszes, tarka levelei közt újabban apró virágokból alkotott füzérekkel ejti ámulatba csodálóit. Termete is figyelemre méltó, pedig egyszer drasztikus műtéten esett át, tízéves korában kinőtte rezidenziáját, emiatt alaposan visszavágták. Szerencsére nem vette zokon a háborgatást, sőt, mintha fellélegzett volna, s mióta a családból Réka elvállalta gondviselését, valósággal újjászületett és idén tavaszra virágba borult. Pedig a szakirodalom szerint ez csak a szabad ég alatt élő aráliákra jellemző, a beltérben nevelt példányok ritkán hoznak virágot, Mihókék aráliája pedig kimondottan szobanövény, sőt nyárra még az ablak elől is elteszik, hogy ne érje közvetlenül a tűző napsütés. Szomjazni viszont nem hagyják, Réka háromnaponta megkínálja egy kis esővízzel – télen kevesebbel is beéri. A család a növényei számára külön gyűjti az esővizet, télre is elegendőt tartalékolnak belőle. 

A Schefflera a trópusi növények nagy nemzetsége, két fajtája tartható szobanövényként, de akkor sem tagadják meg melegkedvelő származásukat. A nagytestvér, az esernyőfának is nevezett S. actinophylla hosszú, fényes, ovális zöld leveleket nevel, amelyek az esernyőhöz hasonlítva lógnak a központi szárról. Mifelénk a kisebb, krémes tarka foltokkal színesített fényes levelű „törpe” változat, a S. arboricola kedvelt, amely a kisebb mérettől eltekintve nagyon hasonlít magasabb unokafivérére. Az aráliák megfelelő gondozás mellett viszonylag kevés karbantartást igénylő növények. A kordában tartó metszést meghálálják, a felnyúlt növény visszavágva teltebb, bokrosabb lesz. Ha nem kap elég fényt vagy túlöntözik, levelei megsárgulnak, ha viszont barna foltok jelennek meg rajta, akkor szomjazik. A szabadban, megfelelő körülmények között a Schefflerák évtizedekig élnek, szobanövényként is 25 évig vagy még tovább virulhatnak. 

Mihók Gáboréknál sokan megcsodálják a folyamatosan, vagy ahogy a gazdája jellemzi: „egyfolytában termő” citromfát is – mindig található rajta bimbó, nyíló virág, aprócska zöld, érő és érett termés. Az ereje teljében lévő egzotikus gyümölcsfához viszont kizárólag a családfő teheti hozzá a kezét. Anno 18 éves siheder citromfaként vásárolták, hamarosan viszont már 50 éves jubileumát ünnepelhetik. Nagy becsben tartják, hiszen neki köszönhetően a család egész évben saját termésű biocitromot facsarhat a teába, a limonádéba, s a héját is bátran felhasználhatják a süteményekbe. 
Nagy előnye a citromfának, hogy magától is jól fenntartható koronát fejleszt. Metszése során csak a nagyon kedvezőtlen, csálé, keresztbe növő ágacskákat kell róla eltávolítani, esetleg a koronát szellősíteni, ha túl sűrűnek találjuk – a gazdája szerint, hogy „jól nézzen ki a fa”, s erre az év bármely szakában sort keríthetünk. A citrusfélék szeretik honunk nyári időjárását, Mihókék fája is a fagyveszély elmúltával az udvaron szélvédett, napsütötte helyre kerül, akárcsak hasonló korú szobatársa, egy jukka, majd ősszel mindketten visszaköltöznek az ügyfélváróba. A jukka élete megmentőjét tisztelheti a Mihók famíliában, ők fogadták örökbe, amikor kitették a szűrét, mondván: kinőtte Berzsenyi utcai otthonát. Ez Csácsban nem fordulhat vele elő, hiszen gazdája évente visszametszi. Nevezik jukkapálmának, pálmaliliomnak is, ami botanikailag nem állja meg a helyét, ugyanis a jukkák nem állnak rokonságban a valódi pálmákkal. A szabad levegő mindkét növény számára létkérdés, melegben fedett helyen ugyanis megtámadják a pajzstetvek. Mint Mihókéknál minden növény, ők is kizárólag esővizet kapnak, nyáron bőséggel, télen mérsékelten. Az éhezés sem fenyegeti őket, rendszeresen kapnak levéltrágyát, tápoldatot.