Természetjáró akadályverseny

2022.05.20. 11:00

A 12. hód napja túra lesz Ikódbördőcén

A Magyar Földrajzi Társaság zalai osztálya szervezésében 12. alkalommal tartják meg a hód napja túrát és természetjáró akadályversenyt május 27-én 8.30-tól.

Korosa Titanilla

A résztvevőket erre az időpontra várják a faluházhoz. A koronavírus-járvány miatt kihagyott 2 év után idén rekordszámú nevezés érkezett. 

A programon zalai és szlovéniai magyar általános és középiskolások – az egykori Zala vármegye diákjai – vesznek részt a nemzeti összetartozás jegyében. A verseny helyszíne a település és a környéke, a Kerka Mente Natúrpark. 

A szervezők az előzetes terepbejárás alapján módosították az akadályverseny útvonalát, mivel az utolsó hód napja óta a természet jelentős változáson ment keresztül, és a túra útvonalán a területek tulajdonviszonyai is módosultak. De az új útvonal is változatos és érdekes lesz, sőt bizonyos szempontból előnyösebb is a versenyzőknek. Érinteni fog réteket, a Cserta árterét, egy izgalmas lengőhidat, erdőket, szőlőterületeket, majd a cél ezúttal is a Mároki kápolnánál lesz, ahol az ebédre és az eredményhirdetésre is sor kerül. A verseny 8 állomásból áll, ahol elméleti és ügyességi feladatok várnak a versenyzőkre. Fő témáik a Kerka Mente Natúrpark, a Cserta- és a Kerka-völgy természeti értékei, kiemelten a hódok, valamint Zala megye természeti értékei, Göcsej, az Őrség és Hetés természeti és épített öröksége, hagyományai, népdalai, nyelvjárása, beleértve a határon átnyúló területeket is. Továbbá a trianoni szerződés 102. évfordulója kapcsán is kapnak kérdéseket a diákok. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!