Szép otthon

2022.01.16. 10:00

Sokszor szakemberre van szükség, de a házi praktikák is segíthetnek megállítani a penészesedést

Hívatlan, mégis gyakran látott vendég a penész otthonunkban. A téli, hideg hónapokban találkozhatunk legtöbbször a falakon a szürkés-zöldes elszíneződéssel, ami az egészségünkre is káros. Némi odafigyeléssel azonban sokat tehetünk a penészgomba kialakulása ellen.

ZH

Fotó: Shutterstock

Tévhit, hogy csak a régi lakásokban jelenik meg a penész, gyakran éppen a túlszigetelés áll a probléma hátterében. Gondoz okoz az is, hogy a téli időszakban ritkábban, kevesebb ideig szellőztetünk, így van ideje a nedves levegőnek megrekednie a falak között. Szakemberek azt mondják, a penészedés ott kezdődik, ahol legalább 72 órán keresztül 75 százalék feletti a páratartalom. Az apró penészspórák ugyanis mindig ott vannak a levegőben, csak száraz, megfelelő hőmérsékletű és jól szellőzött felületen a penészedés nem indul meg. 

 

A fűtés- és szigetelő rendszer javításához, a hőhidak megszüntetéséhez érdemes szakember tanácsát kérni. Sokszor azonban elég lehet néhány házi praktika is. A penészesedés sokszor megszüntethető vagy megelőzhető a szellőztetési szokásaink megváltoztatásával: próbáljuk a sokszor, de kevesebbet elvet betartani. Folyamatosan figyeljük, a sarkokban, az ablakok környékén lecsapódik-e a pára, ellenőrizzük a nagyobb bútorok mögötti falakat és a szegőlécek mentét. Az első penészfoltok megjelenésekor kezeljük a falfelületet penészlemosóval. Amennyiben az első kezelés után még meglátszanak a penészfoltok nyomai a falon, száradás után érdemes megismételni a tisztítást. Ezután célszerű a falat kijavítani, glettelni, majd alapozás után kifesteni.

 

 Olyan helyiségekben, ahol az átlagosnál magasabb a páratartalom, vagy nehezebben megoldható a rendszeres szellőztetés, mindenképpen érdemes olyan falfestéket választani, amely ellenáll a magas páratartalomnak és penészálló bevonatot képez, így a falakon nem tud megtapadni a penész. 

Sokszor segít az is, ha az érintett falrészek elé a lehető legkevesebb bútort helyezzük, hagyjuk, hogy a kritikus területek jól szellőzhessenek. Ha a napi szellőztetés hatására sem javul a helyzet, érdemes páraelszívót beüzemelni. A legtöbb klímaberendezés rendelkezik ezzel a funkcióval, de kaphatók kifejezetten erre való készülékek is. 

 

Védekezhetünk penész ellen ecet használatával is, ám csak korlátozott minőségben: ez a kedvelt háztartási szer csak a felszíni penészt tünteti el, így a probléma előbb-utóbb újra megjelenik. Szintén nem nyújt végleges megoldást, de a helyiség klímájáért sokat tehetünk egy sólámpával. 

 

Célszerű beszerezni egy páramérőt is a lakásba, amely segít nyomon követni a páratartalom alakulását. Az ideális érték 50-55 százalék körül van, efölött már nagyobb az esély a penész kialakulására, ráadásul ez a legjobb az emberi szervezet számára is: nem irritálja a nyálkahártyát, és csökkenti a baktériumtermelődést. 

 

Fontos, hogy otthonunk páratartalmát megfelelő keretek között tartsuk. A penészfoltok egyrészt negatívan befolyásolják a látványt, másrészt az egészségünkre is veszélyesek: egyes légúti betegségek, allergiás tünetek és az ízületi gyulladások kialakulásában is jelentős szerepe van a penészgombának. 

 

Figyeljük, hogy a sarkokban, az ablakoknál lecsapódik-e a pára

A penészgomba veszélyes az egészségünkre

Fotó: Stock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!