A néptánc közösségformáló ereje

2022.01.15. 15:30

Rácz Petra és Lipusz András egyre több gyermeket vezet be a folklór világába

A családi kapocs mellett a néptánc az egyik közös pont Lipusz András és Rácz Petra életében. A házaspár gyermekkora óta foglalkozik néptánccal. A tehetséget gyermekeik, Rebeka és Bendegúz is örökölték, és aktívan részt vesznek a tavaly nyáron alapított FolkPont mindennapjaiban.

Jóna István

Rácz Petra és Lipusz András tele van tervekkel, a gyerekek tanítása mellett közösségi programokat is szeretnének szervezni Fotó: Katona

A néptánc közösségformáló erejét nem kell bemutatni Lipusz Andrásnak és Rácz Petrának, hiszen éppen a közös táncolás hozta őket össze.

 

-Hároméves korunk óta ismerjük egymást. Amennyire emlékszem, akkor még nem táncoltunk, de az óvodában, az első fellépésünkkor a nagymamám megjegyezte a szüleinknek, egyszer egy pár leszünk! S így is lett, amit nem bánok, így teljes az életem - emlékezett vissza a kezdetekre András.

 

A néptáncot mindketten 9-10 éves korukban kezdték, de nem egy helyen

 

- A Zala Táncegyüttesben tettem meg az első tánclépéseket. A Palánta gyermektáncegyüttesben, Sepsi Istvánnál kezdtem, és utána kerültem fel Varga Jánoshoz a Zalai Táncegyüttesbe.

 

Petra más táncstílusokat is kipróbált, de végül a néptánc szippantotta magába.

 

- Óvodáskoromban már táncoltam Kiss Istvánnál. Utána kikacsintottam a klasszikus balett és a jazzbalett irányába, de végül maradt a néptánc. A Kiskondás Táncegyüttesben táncoltam, ami a Kiszöv Táncegyüttes gyermekcsoportja volt. Ezt követően volt egy hosszabb kihagyásom, és amikor 1992-ben Varga János a megyeszékhelyre került, s újraépítette a Zalai Táncegyüttest, akkor csatlakoztam, aminek most már harminc éve - emlékezett vissza Rácz Petra.

 

Mikor lett a szenvedélyből hivatás? - tudakoljuk.

 

- Végső soron amikor Varga János felkért minket, rutinosabb táncosokat, hogy be tudnánk-e segíteni a gyerekcsoportokban, megmutatni egy-két lépést, koreográfiát, amit nekünk már letanított, hogy addig ő a nagyokkal foglalkozhasson. Ez a váltás 20092010 körül jött, amikor a Kutyakölykökkel is megalakultunk - mesélte András.

 

- Ezek szerint én egy kicsit korábban kezdtem - vette át a szót Petra.  Már a 90-es évek végén foglalkoztam gyerekekkel, bár csak 2005-ben fejeztem be a Magyar Táncművészeti Főiskolán a néptáncpedagógusi szakot. Több mint húsz éve tanítok, pár tanítványom gyereke már táncol nálunk. A Körtánc Alapfokú Művészeti Iskolában kezdtem úgy istenigazából hivatásként megélni a néptáncot, és ez az évek múlásával szép lassan kiforrta magát.

 

A házaspárt a környező településeken is ismerik, hiszen rendszeresen járnak iskolákba és óvodákba oktatni. Andrást két éve Szlovéniából is megkeresték. Tíz évvel ezelőtt megalakították a Zala Senior Táncegyüttest, melynek András öt éve a vezetője. Az újabb mérföldkövet az életükben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Csoóri Sándor-program hozta el.

 

- A 2020-as pályázatban már benne volt, hogy bérleti díjra is lehet pályázni a táncegyütteseknek. Próbáltunk olyan helyszínt találni, ahol a magunk urai lehetünk, és ahol a hozzánk köthető táncegyüttesek tényleg akkor tudjanak próbálni, amikor erre szükségük van. Az Iskolaközben található épületben, ami egykor konditeremként üzemelt, találtunk otthonra, ahol az átalakítások után július 1-jén indítottuk el a FolkPontot. Egy igazi táncosbarát próbahelyet sikerült kialakítanunk, ahol az elmúlt fél évben egyre több csapat kezdett próbálni. Rengeteg tervünk van. Természetesen a gyerekek tánctudásának fejlesztése, valamint a közösségformálás az elsődleges. Emellett nyáron szeretnénk megrendezni a második Értéket Tisztán Fesztivált, illetve a Zala Senior Táncegyüttessel és a gyerekekkel közösen egy nagyobb szabású darab bemutatására is készülünk. Úgy látjuk, hogy az emberek ki vannak éhezve a kultúrára, hogy igényes közösségi programokon tudjanak részt venni, ami nem feltétlenül nyúlik az éjszakába. Megpróbáljuk a programjainkkal kiszolgálni a családokat, s közösségi élményt teremteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!