Kosárfonás

2022.01.24. 16:00

Pogácsakínáló kosarak készültek Hagyárosböröndön

A zalai kisközség önkormányzata január 15-én, szombaton 15 órától biztosított először lehetőséget arra, hogy az érdeklődők tevékenyen bekapcsolódhassanak a kosárfonó szakkör munkájába. A programról Varga Katalin polgármester tájékoztatta szerkesztőségünket.

ZH

Németh Mária mutatja a kosáralj készítését Paksáné Szabó Erzsébetnek, háttérben Rózsás Keszei Anita és Varga Katalin

Forrás: Imre Vanda

Mint a falu vezetője írja, a szakkör még 2021. november 25-én indult, egy - a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. (NMI) által meghirdetett - pályázat segítségével. A feltételek szerint öt állandó taggal kell működtetni a szakkört - legalább húsz foglalkozást megtartva -, melyhez a vesszőfonás alapanyagát és alapeszközeit az NMI biztosítja. Az önkormányzat a szakkörrel kapcsolatban vállalta annak szervezését, a foglalkozások megtartásához szükséges helyiséget, illetve a szakkör folyamatos -fotókkal történő - dokumentálását, valamint hogy a pályázat megvalósítását a szakkörön készült kosarakból összeállított kiállítással zárja.

A pályázat előtti igényfelmérés már jelezte, hogy többen érdeklődnek e tevékenység iránt, de a rendszeres, heti szakköri munkában nem tudnak részt venni. Az önkormányzatnak így már a pályázat benyújtásakor az volt a célja, hogy nemcsak öt fő részére biztosítsa a vesszőfonás gyakorlati ismereteinek elsajátítását, illetve a kosárfonás gyakorlásának lehetőségét, hanem szélesebb körnek is. Ennek megfelelően a pályázaton túl további kosárfonó vesszőt is vásároltak. 

 

A szakköri nyílt napon, ebéd után már kádban ázott egy nagy öl hántolt vessző, hogy a kezdés időpontjára már kissé megszívja magát.

 

A nyílt nap egyik igen fiatal résztvevője, Rózsás Jázmin most csodálkozott rá először, hogy a főzött és hántolt (külső kérgétől megszabadított) veszszőt a kosárfonás előtt áztatni kell, hogy visszanyerje rugalmasságát, mivel kellő nedvességtartalom hiányában a veszsző törik, fonásra alkalmatlan. Jázmin kilencéves kora ellenére nagyon gyorsan ráérzett a fonás logikájára, technikájára, és kis segítséggel elkészített egy kerek kosáraljat, melyen remélhetőleg majd a következő nyílt szakköri alkalmon tovább dolgozik, hogy elkészülhessen az első kosara. 

 

Fontos megemlíteni, hogy a kosárfonás korántsem könnyű mesterség, jelezte Varga Katalin. A szakmai fogásokat a szakköri tagok a rendelkezésre álló videók, könyvek alapján és korábbi tapasztalataik átadásával sajátítják el, gyakorolják be. Sokszor azonban ez sem elég, kell egy rutinos kosárfonó segítsége. Ezt a szakmai támogatást a nyílt napon a bagodi Németh Mária adta, aki humorral és nagy türelemmel segíti, ha a rutintalan vesszőfonóknak nehézségük támad (egy-egy műveletnél elakadnak, meg kell keresni a hibát, vagy éppen el kell kötni a kosarat). 

 

Mivel a kosárfonás nagyon időigényes, szombaton a munka megkezdése előtt egy gyors egyeztetést követően az a döntés született, hogy most az első nyílt szakköri napon a becsatlakozók elsősorban kosárfenekeket, aljakat készítsenek. Így is lett. Gyorsan elrepült a délután - hol szinte néma csendben a nagy odafigyelés miatt, néhol meg jóízű nevetéssel, ha a munka épp megengedte. Két-három óra alatt több kerek kosárfenék és egy szép ovális, kenyereskosáralj is készült. A kosárfonás ebben a fázisban "büntetlenül" félbehagyható, nem lesz gond az eddigi munka beáztatásával, ha a következő nyílt napon folytatni szeretnék a munkát. 

 

A hagyárosböröndi önkormányzat a következő szakköri nyílt napra is várja az érdeklődőket, hiszen ki ne örülne egy saját keze által készített pogácsakínáló kosárkának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!