Egy cserép Aloe vera a túlélőkészletben

A Szentföld és az azt ölelő területek változatos felszínű, anno erdők borította hegyekkel, folyóvölgyekkel és sivatagokkal tagolt vidékének mediterrán és szubtrópusi éghajlata s a növényzete is különbözik a miénktől – mégis találnunk benne hasonlóságokat. Sőt, még a lakásból sem kellett kilépnem, máris szemem elé került az az Aloe vera kompánia, amely jelenleg az anyunövény mellett három szépen cseperedő, már nálam született családtagból áll. Pedig 3 éve a nagyanyjukat ősz végén kint felejtettem a teraszon, és mire észbe kaptam, jól elfagyott. Hátha maradt benne leheletnyi szusz, gondoltam, és bementettem a télikertbe. Láss csodát: tavasszal az elfagyott levelek tövében életképes sarjat hozott a világra, amely azóta is él, virul és szaporodik.

A növény a Biblia figyelmét is élvezi – derült ki a könyv Mézgák, kenetek, füstölő- és illatszerek című fejezetéből.

„Mint hosszan elnyúló völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az Úr ültette aloék, mint víz mentén a cédrusok.” Igaz, a Bibliában szereplő aloé héber megfelelőjét két különböző növényre is értették. Az egyik az orvosi aloé (Aloe vera), a náluk is ismert pozsgás, évelő gyógynövény, a másik az aloéfa vagy sasfa, (Aquilaria mallacensis), egy délkelet-ázsiai, nagy termetű örökzöld. Idősebb, gyantában gazdag fája rendkívül illatos, a népi gyógyászatban máj-, tüdő- és gyomorbetegségek medicinájaként használták, illata füstölőként még intenzívebb. A fából kivont olaj ma az illatszergyártás egyik legdrágább alapanyaga. Néhány kutató viszont úgy vélte, hogy Bálám próféta Kánaánt méltató soraiban inkább a sivatagokban élő, húsos, pozsgás levelű, fehér virágú növényről (Mesembryanthemum forskalii) van szó, melynek magvaiból a nomád népek kenyeret is sütöttek.

Mi mindenesetre maradjunk a nálunk is jól ismert orvosi aloé pártján. Az ókorban is ismert gyógynövénnyel az egyiptomi leírásokban, ábrázolásokban is találkozhatunk. Akkoriban a tőben levágott pozsgás leveleket kecskebőrrel bélelt talajmélyedésekbe állították, pár óra múlva a kicsorgó sárgásszürke, szúrós szagú, kesernyés ízű, nyúlós nedvet, az aloint üstben melegítve bepárolták vagy levegőn megszárították. A kapott aloé­gyanta fertőtlenítő és hashajtó hatású, de súlyos görcsöket, vetélést és koraszülést is okozhat. A gyantát sárga porrá őrölve növényi olajokba, kenetekbe keverték. Festékeket, hajók faanyagát is tartósították vele, sőt szárító és konzerváló tulajdonságai miatt holttestek balzsamozására is használták. Valószínűleg ez lehetett Nikodémus Jézus temetésére vitt kenetében – írja kiadványában Fráter Erzsébet.

S ha már könyv: a jelen firtatása céljából vegyük le a polcról Jessica „Jekka” McVikar angol biokertész szakértő és író Új füveskönyv című kötetét. Ha tudjuk, kövessük példáját, nála ugyanis az Aloe vera nélkülözhetetlen tartozéka a természetes elsősegélynyújtó készletnek, mert sebek, csípések, égések kezelésére kiválóan alkalmas nyugtató hatású, kocsonyás anyagot termel. Jekka mindig tart belőle egy cseréppel az ablakpárkányon, hogy kéznél legyen, ha például főzés közben megégeti magát. A levelek eltörésekor nyugtató hatású zselét nyerünk, ami védőréteget képez és elősegíti a bőr regenerálódását. Ekcéma és gombás fertőzések – sömör, szájpenész – esetén is bevethetjük. A friss aloét orvosi jóváhagyás nélkül belsőleg ne használjuk, mert erős hashajtót tartalmaz.