Helyi Arcok

2021.12.12. 06:50

Tudósított az AWS eurovíziós szereplésről - Mivel foglalkozik jelenleg a zalai vlogger, Tér Sebestyén?

„A világ technikai fejlődésével nehéz lépést tartani, nem is feltétlenül kell, de ha képben vagyunk, az megkönnyíti a mindennapjainkba integrálni az új dolgokat.”

Ujvári Klaudia

Az AWS zenekarral

Forrás: Tér Sebestyén

A fenti gondolat Tér Sebestyéntől, Helyi Arcok sorozatunk következő szereplőjétől származik.

 

Gépészből multimédiás

 

Olyan településen nőtt fel, amelynek a nevére szinte az egész országban csodálkozó tekintettel kérdeznek vissza, hogy hol található. Szülővárosától, Zalaegerszegtől nem messze, Bocföldén töltötte gyermekkora jelentősebb részét. 

 

Vlogolás közben Forrás: Farkas András

 

- A Mindszenty-iskola után gépészeti szakon tanultam Szombathelyen, aztán a Kaposvári Egyetem Mozgóképkultúra és médiaismeret kara következett, ahol multimédiás szakemberként diplomáztam. Felmerülhet az olvasóban, hogy a gépészettől hogyan kerül valaki a média szakra, ami így visszatekintve valóban nem tűnik magától értetődőnek, de már az egyetem első félévében kiderült, hogy ebben a szakmában magamra találok, és jó helyen vagyok - mesélte. - Két évig laktam Pécsett, ami a kedvenc helyemmé vált, ezt követően Budapestre költöztem, ahol azóta is élek. A folyton nyüzsgő nagyvárosból szívesen látogatok haza, Bocföldére. Megragadok minden lehetőséget, ha utazásról van szó, mert mindenhol találok valami érdekes témát, amit akár magamnak, akár másoknak is megmutathatok.

 

Ámde a 26 éves Sebestyénnek nem kimondottan a vlogolás volt a célja. 

 

- A kamera beállításokat gyakoroltam, ezért felvettem egy-két olyan témát, amelyekhez különféle beállításokra volt szükség. Ezzel párhuzamosan megtanultam vágni. Így alakult, hogy idővel a kamera előtt és mögött egyaránt megtalálom a munkát, a feladatokat.

Forrás: Jesztl András

Autók

 

Olyannyira, hogy mostanában legfőképp az autókkal összefüggésben gyárt tartalmakat. 

 

- Nálam jól megfigyelhető az evolúció, hiszen a gördeszka, majd a BMX után jutottam el az autóig, onnan az elektromos hajtásig. Jelenleg még mindent a magaménak érzek ezekből, ezekkel kapcsolatban, de folyamatosan út- és témakeresésben vagyok. Az elmúlt években az autóipar, autógyártás és az autók felhasználása nagy változáson ment át és ez a tendencia nem áll meg. Sőt, gyorsulni látszik. Ehhez próbálok olyan minőségű tartalmakat készíteni, ahol olyan autókat mutatok be, amik jelenleg elérhetők és esetleg olyan technikai megoldásokat vonultatnak fel, amik nem mindenki számára egyértelműek.

 

Eurovízió

LisszabonbanForrás: Erdei Bálint

 

Visszaugrunk néhány évet az időben. 2018-at írunk. AWS zenekar, Eurovíziós Dalfesztivál, Lisszabon és Tér Sebestyén. Mi a közös a felsoroltakban?

 

- Megnyertem A Dal 2018 lisszaboni videobloggere pályázatot. Tudósítottam az AWS zenekar magyarországi felkészülésétől kezdve, egészen a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon való szerepléséig. Hatalmas élmény volt találkozni a srácokkal, de ott lenni velük a színpadon, amikor a Viszlát Nyár című számuk elkezdődik, majd azt a közönség végig vastapssal jutalmazta, igazán felejthetetlen marad. Nem tartom magam kimondottan zenei beállítottságúnak, de akkor néhány hétre egy metálzenekar tagjának éreztem magam - emlékezett vissza, majd kitért a tragikusan fiatalon elhunyt Siklósi Örsre.

 

- Örs hirtelen távozása mélyen érintett. Napokig nem tértem magamhoz a hír hallatán. Egy rendkívül tehetséges, alázatos és jó humorú embert ismertem meg a személyében. Hatalmas élményt kaptam tőle, a zenekartól, ami egy életre meghatároz és elkísér. Nyugodj békében, Örs!

 

Tervek

 

A gyorsuló világ egyre több érdekes dolgot tartogat mindannyiunk számára. Ezen a mezsgyén haladva felmerül a kérdés: hogyan tovább? 

 

- Jelenleg leginkább az autóipar, továbbá annak átalakulása, a folyamatok és bizonyos típusok érdekelnek. Kicsit másként próbálom megfogni, mint mások. Lényegesnek tartom, hogy a minőség mellett hasznos témákról készítsek videókat a nézők, olvasók és hallgatók számára. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy később ettől teljesen eltérő irányban is kreáljak videós tartalmakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!