Frissen Zalából

2021.11.02. 17:30

Nagykanizsán 37 éve mutatták be az első hazai gyártású Holsten sört

A Nagykanizsai Sörgyárban 1984. december 12-én mutatták be az első hazai gyártású Holsten sört.

ZH

Forrás: Zalai Hírlap / Archívum

A kanizsaiak úgynevezett licensz-szerződést írtak alá a hamburgiakkal, melynek eredményeként nemcsak szakmai tudással, hanem eszközökkel is gyarapodott a kanizsai gyár. Az akkori tervek szerint évente 100 ezer hektoliter kanizsai gyártású Holsten sör került az üzletekbe, olvasható a Zalai Hírlap 1984. december 13-i számában.

Fotó: Zalai Hírlap / Archívum
Fotó: Zalai Hírlap / Archívum

A tudósításból kiderül: a sörgyári ünnepség a palackozó megtekintésével fejeződött be. Innen a vendégek a nagykanizsai áfémsz Holsten sörözőjébe és éttermébe mentek. Az áfémsz 2,2 millió forintos költséggel gyakorlatilag teljesen felújította a régi Kanizsa éttermet és a Holsten cég közreműködésével patinás sörözőt alakítottak ki, mellette 80 férőhelyes reprezentatív éttermet, illetve egy kisebb különtermet.

Fotó: Zalai Hírlap / Archívum
Fotó: Zalai Hírlap / Archívum

Mint Proszenyák Zoltánné elnök elmondta, szeptember elején kötöttek megállapodást a hamburgiakkal és a kanizsai sörgyárral, s ezt követte a példás gyorsaságú rekonstrukció.

Dr. Beleki József igazgató
Fotó: Zalai Hírlap / Archívum

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!