Frissen Zalából

2021.10.02. 15:30

Így éltünk, laktunk, boldogultunk, nőttünk fel a nyolcvanas években a zalai falvak kockaházaiban

Kockaházak, alpesi tetők, tévéantenna a kertben, Trabant az udvarban, „sziladekor” az erkélyen, fémkeretes üvegterasz a bejárat előtt, gumiabroncsok a játszótéren. Sár és gaztenger a falutábláknál. A zalai községeknek a kilencvenes évek előtti majd negyven évét meghatározó képek idéződnek a fenti felsorolásban.

Arany Horváth Zsuzsa

Bánokszentgyörgy: Kossuth Lajos út 59. A szabadabb piaci lehetőségek miatt az 1980-as években a háztáji gazdálkodásból jelentős pluszjövedelemre lehetett szert tenni. Ezt szimbolizálja a két fóliasátor, mely minden szabad helyet kitöltött. A kocsibejárónál két, szinte teljesen új autó (Skoda és Trabant) parkol csomagtartóval, vélhetően szerepük volt a gazdálkodásban.

Fotó: Zala Megyei Levéltár

A Zala Megyei Levéltár nem először bizonyítja, hogy az ország legjobb irat- és dokumentumőrző és feldolgozó tudományos történészi műhelye, ahol a szakmai elhivatottság generációról generációra hagyományozódik.

Miről is van szó? Ahogy a képek sokasága is mutatja, ezen a két oldalon igyekszünk visszaadni valamit annak a páratlan kiállításnak a hangulatából, amely a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban látható még néhány hétig, A képes összefoglalók nemrégiben, ám a fényképek több mint 35 éve készültek, s a megyei levéltárban várták, hogy két történész, dr. Káli Csaba, a zalai közgyűjtemény igazgatóhelyettese és Bojt-Tóth Orsolya levéltáros válogassa, feldolgozza, jelzetelje, a félmúlt társadalmi-gazdasági összefüggéseibe helyezze őket. A fotók, mint azt a kiállítás megnyitóján Káli Csaba elmondta, az 1980-as évek derekán készültek, amikor a „felszabadulás” 40. évfordulójára készülve tulajdonképpen végigfényképezték az országot, mintegy képi lenyomatát adva a korszaknak. A fotózási munkát elrendelő párthatározat 1983-ban kelt, nagyobb eseménysorozatban gondolkodva, a Hazafias Népfrontra testálták a feladatot. Az országos fotósorozat készítés ötletgazdájának személyét homály fedi, noha páratlan történelmi emlékkel gazdagodott így a vidéki Magyarország.

A kollekcióról tudomást véve, a szentendrei skanzen tervezett belőle országos kiállítást, amelyhez a Magyar Nemzeti Levéltár partnerként csatlakozott, s szorgalmazta, hogy a képeket valamiképp közkinccsé tegyék a megyei intézmények. Míg nálunk a gondos őrzés a bőség örömteli zavarát hozta a kutatók számára, addig akad olyan megye, ahol ezek a kordokumentumok már nem lelhetők fel.

Néhány helyen kiadvánnyal, ismeretterjesztő füzettel oldották meg a feladatot. A zalai ötlet, miszerint roll-up segítségével jeleníti meg a képeket és a magyarázó szövegeket, azért is jó, mert így bármelyik érdeklődő községbe könnyedén szállítható a tárlat. Márpedig, mint látják, van mit böngészni a képeken, felismerhetjük a szomszéd házát, az oviudvart, a fürdő első formáját, s azt is, a községháza hányszor kapott új külsőt.

Szóval bőséges ismeretanyagot kínáló, s több mint nosztalgikus, ámde derűs, kedélyes délutáni történelemóra részesei lehettek, akik a két történész munkájának gyümölcsét megismerhették a megyei könyvtárban.

Legjobb, ha átadjuk a szót egyfelől a kollekciót kontextusba helyező, azaz a hallgatóságot a képeken végigvezető Káli Csabának, másfelől a zalai falusi élet néha édesen karikaturisztikus világát megidéző képeknek. A 17 községet tablók szerint rendezve bemutató tárlat a Kádár-korszak nemcsak kádár-kockáinak miliőjét keltette életre. Míg írott formában hallgatjuk a történészt, itt a szövegben egy-egy fotó részletes, humort is csillantó magyarázatát is beillesztjük.

– Sok eseményt, épített és természeti környezetet örökítenek meg fotófelvételek, de ilyen szisztematikus képi feltérképezés azóta sem született – jelezte dr. Káli Csaba. – A fotósokat nem ismerjük név szerint, a helyben élő tanítók, népművelők, a fényképezéshez némelyest értők lehettek. A képek minőségén látható, sem a képszerkesztés, sem a technika nem volt tökéletes, mi magunk is digitálisan javítgattunk rajtuk. Nem tudjuk, hogy minden falu sorra került-e, de a megmaradt anyag is tetemes, a kiállításon 250 képpel mutatjuk be a kiválasztott 17 községet úgy, hogy minden településtípus és a megye minden szeglete képviseltesse magát. Egy-egy falu 15 képen mutatja meg a 36 évvel ezelőtti látképét.

Az egyik legelső megfigyelésünk, hogy a mára nagyobb falvakban az úgynevezett kádár-kocka, típusterv alapján épített családi házak uralják az utcaképeket, amelyeket az alpesi jellegű háztervek egészítenek ki, míg a mai legkisebb falvakban a paraszti vagy a kisnemesi építészeti megoldások az uralkodóak.

Miért?

Egy 1971-es országos településfejlesztési koncepció az oka, amelyben két csoportba sorolták a községeket. A szerepkör nélküliségre ítélt falvakban ezután megállt az idő, míg a többiek az akkori elképzelések szerint indultak fejlődésnek.

Hahót: Deák Ferenc út 93. Ha létezik a sátortetős kockaházaknak archetípusa akkor a képen látható két családi ház éppen az. A kerítéstől kezdve a házak formáján át a díszítettségükig bezárólag megfigyelhetjük a típusos „Kádár-kockát”. A színezés mellett a házon végig futó, az ablakokat összekötő, bevésett és feketére festett vízszintes csíkok és az általuk közrefogott „Vasarely-minta” a legfigyelemreméltóbb.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

– Akadt olyan törpefalu, aminek a vezetője azt volt kénytelen hallani, hogy a saját községében egyetlen társasházzal megoldható a problémája – utalt a politika stílusára Káli Csaba.

Bánokszentgyörgy: Kossuth Lajos út 59. A szabadabb piaci lehetőségek miatt az 1980-as években a háztáji gazdálkodásból jelentős pluszjövedelemre lehetett szert tenni. Ezt szimbolizálja a két fóliasátor, mely minden szabad helyet kitöltött. A kocsibejárónál két, szinte teljesen új autó (Skoda és Trabant) parkol csomagtartóval, vélhetően szerepük volt a gazdálkodásban.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

A kiállítást nagyon érdekes módon frissítette fel a két történész. Akkor és most élményünk lehet, hiszen a kivetítőn láthatók a korabeli felvételek mai megfelelői.

A kiállítást kísérő bemutató tematikus rendbe szervezte a látványt. A magánházak, azaz Kádár-kockák és alpesi tetők mellett külön fejezetet kaptak a közintézmények, a hivatali épületek, a kereskedelmi egységek és az idegenforgalommal kapcsolatba hozható építmények. Az első „csomag” egyik hívószava a xyladecor, azaz a festés módja. A sátortetős házak, a 10X10 méteres épületek miatt elveszett a tájegységenként különböző tradicionális építészeti kultúra. A díszítésükben persze próbálkoztak egyedi megoldásokkal, ezt a vakolásban és az ablakot keretező motívumokban élhették ki, ha ügyes volt a mesterember.

Pacsa: Rákóczi Ferenc út. Az utca jobb oldalát az 1970-es éveben elszaporodott és a faluképet meghatározó módon átalakító sátortetős kockaházak, az úgynevezett „Kádár-kockák” uralják. Ezzel szemben az utca bal oldalán már az 1980-as évek módija, a tetőtér beépítéses nyeregtetős, illetve a teljes értékű emelettel bíró „alpesi” stílusú családi házak dominálnak.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

Az „alpesi modor” akkor harapózott el, amikor már ausztriai kirándulásokat tehettünk. Zalában Zalakarosra erősen jellemző lett az osztrák minta.

– Az akkori építészeti miliő nagyon jól megfogható a magánépületeket vizsgálva. – figyelmeztetett a történész, de ezzel együtt valami másra is felhívta a figyelmet. Méghozzá a közterületek állapotára. Arra, hogy az árokpart, az út széle, az üres telkek területe jobbára magas gaztengert nevelt, ami nem is tűnt fel, legfeljebb akkor, ha Ausztriából hazatérve értettük meg a kontrasztot. Ma már, ahogy a friss fotók is mutatták, sokat fejlődtünk ez ügyben, a közösségi terek többnyire gondozottak, a falukép virágos szigetekkel, jeles ünnepek előtt vagy évszakváltáskor még vidám figurák is díszítik a környezetet. Igaz, tehetjük hozzá, a karácsonyi előtti adventi időszak mintha elindult volna a túlzás útján.

– A legszembetűnőbb változás mégis a környezet iránti tudatosságban nyilvánul meg, noha, természetesen van még hova fejlődni – hallhattuk Káli Csabától.

Borsfa: Zrínyi Miklós út 150. Sajátos, de nem ritka házépítési technika, amelynek több oka is lehetett. Egyrészt gyakori volt korábban is, hogy a bővülő család külön házba költözését a telken belül oldották meg, ami olcsóbb volt, másrészt az építés idején is lakni kellett valahol, harmadrészt az „öregek” sokszor maradtak inkább a régi házban, ami miatt azt nem bontották el.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

A nyolcvanas években készült képeken nem csak épületek, hanem emberek, közlekedési eszközök is láthatók, így a társadalmi-anyagi viszonyokra is következtethetünk. A kerítések mellett biciklik, kalákában építkezők, a kertben álló tévéantenna, amit muszáj volt jó magasra tervezni, hogy fogja az osztrák adókat, a háztető ki se bírta volna. Az udvarokon Trabantok, Zaporozsec-ek állnak egymás mögött, méghozzá a termény, építőanyag szállítására alkalmas tetőcsomagtaróval, hiszen akkor még nem birtokolhatott magánszemély traktort, vontatót, teherautót. A telkeken felállított fóliasátrak a paraszti termelés átalakulását mutatják.

A hiánygazdálkodás, a súlyos építőanyag hiány jelképe a többféle, ráadásul bontott téglából készült házak sora, s az is, hogy olykor évekig nem fejeződött be a ház, hosszú évekig esetleg be sem vakolták. Az is gyakran előfordult, hogy egymáshoz ragasztották az új házat és a régit, így éltek együtt a generációk.

Külön fejezetet kaptak a középületek, amelyek szintén típusterv alapján születtek meg. A pákai tanácsháza például a zalaegerszegi kicsinyített mása.

Murakeresztúr 1.: Honvéd út 3. Murakeresztúri Községi Tanács épülete. A tanácsház szintén újszerű, de egyszerű modern kubusa nem túl különleges, viszont a község urbánus jellegét erősíti. A kép előterében látható tinédzser ruházata a kordivatnak megfelelő, de a bicikli még régi. A háttérben szintén modern, városias jellegű sorházi sziluett körvonalazódik.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

Derültséget keltett, amikor elértünk azokhoz a képekhez, amelyek a falusi közterületek, netán óvodai, iskolai játszóterek kerültek sorra. Igen, a gumiabroncsokról van szó. Amik akármilyen rondák voltak, szinte hozták a mai EU-s elvárást, ne legyen balesetveszélyes a játék.

Kányavár: Fő út 78. A kép évtizedekkel korábban is készülhetett volna, nagy változás nem történt. A mindentől távol eső, majdnem zsákfalvakban szinte megállt az idő. A toldozott-foldozott aszfaltozású Fő útra ráfutó mellékutak még menthetetlenül sártengerré váltak az esőzések után. Járda itt csak kitaposott formában létezett, az emblematikus beton villanyoszlop viszont újnak tűnik.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

A falvakban néha a helyi kőművesek emeletes háza volt a legnagyobb, vagy épp a legtetszetősebb. A sárga drótüveg, a palatető vagy a szürke hullámpala lassan a múltté lett, felváltotta az egyébként nem használt erkélyek sora. Sokat mosolyogtunk még az ital- és vegyesboltok fúzióján, s ámultunk azon, hogy hogyan is kezdődött például a kehidakustányi fürdő karrierje.

Kehidakustány: Kossuth Lajos út 62. A „Sportközpont” első medencéje. A kőolaj-kutatások „melléktermékeként” szinte mindenütt maradtak lefojtott melegvízkutak, amelyek közül néhányat már az 1940-es években is megpróbáltak hasznosítani. A későbbi évtizedekben több faluban is épültek egymedencés fürdők, de alig egypár tudott erről a szintről tovább lépni.
Fotó: Zala Megyei Levéltár

Nos, ezzel a látképpel léptünk be a rendszerváltás évtizedeibe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!