Nem csak a novai közösség lelkiismerete Szalay Cecília

– Mióta az eszemet tudom, azt hallottam, éreztem a családban, hogy kíváncsi legyek, érdeklődő, nyitott a világra, talán ez a legfontosabb muníció, amit örököltem. És ez nem az iskolai penzumokra vonatkozik csupán. Mindenkitől, mindent, bárkitől, bárhol, akárhova megy az ember, biztosan tud hazahozni valami értékeset.

A szülei alapították a novai faiskolát. Édesapja erdész, rengeteget utazott, hetven éven túl is új dolgokon töri a fejét. Édesanyja három gyerek mellett is sokat dolgozott, de otthon soha senki nem szenvedett hiányt az anyai odafigyelést illetően.

A nagyszülők igyekvésének hasznát elvette az akkori, a magántulajdont negligáló államakarat, a kilencvenes évek kárpótlása révén sikerült visszaszerezni, s hozzátoldani a birtokokhoz. (Később, amikor útra kelünk a kerti fotelokból, hogy körülnézzünk, látni fogjuk, a novai határ elég nagy területen viseli a család gondos keze nyomát. Aki erre irigy, csinálja utánuk, szól a tapasztalati bölcsesség.)

De addig még a sárgadinnye és a limonádé társaságában hallgatom Szalay Cecíliát. Hiszen ő a vendéglátóm. A Plant Divisor Szövetkezet társvezetője, a novai önkormányzat képviselője, a novai plébánia lektora és önkéntes segítője, a novai kulturális élet mindenese, több néptánccsoport aktivistája, a magyar népviseletek gyűjtője, az országutakat Honda Shadow motorral rovó modern Diána.

Épp ezért jöttünk. Hogy kifaggassuk, hogyan van minderre idő, energia.

– Hegel, viselkedj!

Meg sem lepődöm, hogy a macska a német filozófus nevét viseli, főleg, amikor látom, hogy az általa az enyészettől 3 éves felújítással megmentett, műemléki értékű vörösfenyő ablakokkal ékes valahai novai patikusház egyik szobájában mennyezetig érnek a könyvhalmok. A ház felújítása külön regény: nem hitték a mesterek, hogy meg lehet tartani a szerkezetet, a gerendákat, ki lehet fűteni a szokatlan belmagasságú helyiségeket.

– Általában ilyen makacs?

– Nem nagyon szoktam feladni, amit elkezdek. Ha jónak látom, és van visszaigazolás, tudom, hogy érdemes kitartani. Ez is a hitemből és a természetközeliségből fakadhat. Gyerekkorom óta szoros kapcsolatban élek a természettel, a teremtett világgal, amiből mindennap tanulok valamit, felfedezek benne valami értéket. A kertészet is jó iskola, ahol a velünk szimbiózisban élő növények a tanítók.

(„Még ki is kell ám szaladnunk, elzárni az öntöző- rendszert”, mondja. Ott aztán kiderül, a növények sok gondoskodást igényelnek, és ők is küzdenek a tujákat támadó tarka díszbogárral.)

– A recept számomra egyszerű, tovább kell vinni, amit örökül kaptunk, és szeretni kell, amit az ember csinál. Mindenki kapott tálentumot a Teremtőtől, azzal jól kell sáfárkodni.

A dísznövénykertészetet a mezőgazdaság elit ágazatának tartják, szögezi le, pedig a harmonikus, zöld élettérnek nem szabadna luxusnak lenni. A díszkertekben a növények úgy hordozzák a hagyományt, mint ahogy a búza a kenyérben. Hozzáteszi, ma a sok tengerparti nyaralás révén a mediterrán stílusú kertek divatját éljük. A klímaváltozás miatt lassan már nincs is gond több mediterrán növény termesztésével, megél a mi időjárási viszonyaink közepette is, de tájidegen. Harminc éve dolgozik a családi gazdaságban, úgy látja, három évtized alatt majdnem a felére esett Zala csapadékmennyisége.

– Sok mindent elrontottunk a világban, például az épített környezetünket… Már a falvakban sincsenek árnyékot adó fasorok, mindent betonozunk, térkövezünk. Mi még úgy tanultuk, hogy egy jó kert 70 százalék növény és csak 30 százalék burkolat, műtárgy. Szerencsére vannak már mozgalmak, amelyek a természetközeliségre fókuszálnak, ilyen a GreenCity.

– Lehet befolyásolni a vevőket, mit vásároljanak?

– Ha elmagyarázom, mit miért ültessenek, akkor igen. Bár mi kertészekkel, nagyobbrészt külföldi kereskedőkkel állunk kapcsolatban, magánvevőkkel ritkábban találkozom, de fontosnak tartom, hogy szemléletet formáljak. Ha megterveztetik a kertet, a növények megfelelő együttélése biztosított lesz, így gyönyörködhetnek a növekedésükben és élvezhetik áldásos hatásaikat. A szakmánkon belül is nagy a szórás, az óriási áruházak kertészeti osztályain sajnos ritkán szakemberek az eladók.

Míg együtt dolgoztunk multicégekkel, én is írtam növényleírást, gondozási útmutatót, ma is találkozom velük a címkéken.

– Angolkert, vagy franciakert? Burjánzó természet, vagy túlápolt növényzet? Mire voksol?

– Számomra vonzóbb az angolkert. Falun nőttem fel, itt a növények is szabadabban élnek. A formára metszett lombkorona egy adott kor kívánalma volt, a kifinomultságnak gondolt túlszabályozottság a főúri kertekre is kiterjedt. Én már csak olyan növényt telepítek, amely minimális vagy semennyi permetezést nem igényel, vagy a rovarok megoldják a védelmét.

Tudták, hogy már lehet interneten is rendelni például katicabogarat? Ők fogyasztják el a nemkívánatos levéltetveket. Utóbbiak túl gyorsan tanulnak, hamar rezisztensek lesznek a növényvédő szerekre.

– Édesapámék még alig permeteztek, most meg tömegével jön a mediterráneumból a kár­tevő, ráadásul nincsenek fagyok se. Ha jó növénytársításokat alkalmazunk, megtarthatjuk az egyensúlyt. A monokultúra is hatalmas veszélyt hordoz.

Hegel nem tágít, csak kerülgeti a délutáni fény-árnyékba burkolózó kerti pihenőszigetet, határozott utasítást kap, pironkodva vonul arrébb. Szóval szereti nagy gondolkodókról elnevezni a háziállatokat, a dánok biztos elcsodálkoznának, ha tudnák, egy zalai faluban Kierkegaard névre hallgatott az egyik cirmos.

Nos, ennyit olvasni például mikor? Kiderül, Cecília nem nagyon alszik, senki ne csodálkozzon, ha éjjel válaszolja meg az elektronikus leveleket. Már ha nem telepszik a számítógép közelébe a nappali terráriumából kilátogató termetes varánusz.

– Ő a fiam gondozásában álló jószág.

Bendegúz örökölte a hagyományok, az ősök tiszteletét, a Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület tagjaként országszerte találkozhatni vele különböző rendezvényeken.

A szobák újabb meglepetéseket tartogatnak. Viseletek, népi ruhák, szoknyák, kabátok, fejdíszek, kendők, kötények. Mintha népművészeti múzeum raktárába tévedtünk volna.

– Nagyon érdekel a viseletkultúra, szívesen hordom ünnep- és hétköznapokon is a kézzel hímzett darabokat. A ruháknak története, szimbolikája, lelke van. Sok darabot kapok, hiszen tudják már, gyűjtöm, viselem is, de magam is varrok.

Ezek után szinte törvényszerű, hogy néptánccsoportot is keresett magának, több helyre jár próbákra, nemrégiben a Duna TV délelőtti balatoni magazinműsorában is megfordult a néptáncot népszerűsítve.

A novai kulturális attasé, ahogy a polgármester nevezi, úgy érzi, a kultúra kapocs, összeköt és felemel.

– Nova nem adott nagy költőket, írókat, de vannak mégis értékeink. Gönczi nyomán elindulva a néphagyomány, népzene, a népdalkincs adja a fontos örökséget, amire erős jelent és értékgazdag jövőt lehet építeni. Szeretném, ha ennek mentén építenénk közösséget, ahol rám biztosan lehet számítani. Vajda József, Horváth Károly és Léránt Lajos tanító munkássága iránymutató. Nagyapám Horváth Karcsi bácsi zenekarában zenélt. Léránt Lajos engem is tanított, épp most kaptam a lányától kottákat, műsorprogramokat, fotókat, amik a helyi múzeum anyagát is képezhetik majd. Hajdan szavaltunk, énekeltünk, minden ünnepet megültünk, szeretném ezt továbbadni, mert fontos megállni és emlékezni. A plébánián kezdtem a hagyományokat élővé tenni, újraépíteni. Több mint tíz éve minden karácsonykor összeállítunk egy misztériumjátékot a gyerekekkel. De tartottam ökokört, szerveztem előadásokat, táncházakat, moderálok író-olvasó találkozót, zsűrizek, ha kell. Az idén végre a Göcseji Arató- napok is méltó helyére került megújult formájában. De rendezünk táncházakat is közösségépítésként.

Azt szereti, ha sok minden történik körülötte. Képviselőként több a lehetősége, hogy a hiányérzeteket enyhítse.

Ha mégis marad valamennyi ideje, a motorja nyergébe pattan, olykor Tihanyban éri a naplemente. Hálózsákot mindig visz, noha kora reggel már Nován köszöntik a kedves hajnali erdői.