A Hold és a Mars egy-egy darabja is megtalálható a zalaegerszegi amatőr csillagász polcán

Ha egy héttel ezelőtt kérdeztek volna, csakis a NASA-ról vagy – stílszerűen szólva – egy kőgazdag arab olajsejkről feltételeztem volna ilyen „együtt­állást”, azóta viszont kiderült, hogy a megyeszékhely belvárosát is csak egy egészen kicsit kell elhagyni, hogy találjuk ilyen személyt. Az ismert zalaegerszegi amatőr csillagász, Bánfalvi Péter polcán megvan mind a három különlegesség, és a házigazda ráadásul azt mondja: ha a dolog nem is tekinthető hétköznapinak, némi idő, pénz és energia ráfordításával bárki beszerezhet hasonlókat.

– Én a csillagászati egyesületünk, a Vega elnökétől, Csizmadia Szilárdtól kaptam ezeket, és nem is „örökbe”, az előadásaimon szemléltetőeszközként fognak majd szerepelni – mondta Bánfalvi Péter, miközben lerakott elém az asztalra három műanyag dobozkát. Bennük a gombostűfejnél alig nagyobb Hold-, illetve Mars-darabbal, valamint a kisujjkörömnyi meteoritmaradékkal.

De hogyan kerültek ezek ide? És a kérdés nem is az asztalra, hanem a bolygónkra vonatkozik. Különös tekintettel a Naprendszer negyedik bolygójának „részletére” – elvégre azon nem járt még ember, és bár robotokat sikerült küldeni a felszínére, azok közül egy sem tért vissza, hogy szuveníreket hozhasson.

– A világűrnek kell megköszönni az „ajándékot” – válaszolt Bánfalvi Péter. – A Hold- és a Mars-darab egyaránt úgy indult útnak, hogy az égitestek felszínébe meteoritok csapódtak, olyan energiával, hogy az anyagukból darabok lökődtek ki. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen a gravitációjuk kicsi, a földinek csak a hatoda, illetve harmada. Ezek a darabok aztán vándoroltak az űrben, majd a Föld vonzása elcsípte őket, és meteoritként a bolygónk felszínére hullottak. Idelent pedig vannak kíváncsi emberek, tudósok, illetve lelkes amatőrök, akik kifejezetten vadásszák az ilyen „űrtörmeléket”. A megtalált kőzetdarabok nagyobb és értékesebb része nyilván tudósok laboratóriumaiban végzi, de – látható – a maradékból kereskedelmi forgalomba is jut.

A meteoritdaraboknak virágzó piacuk van gyűjtők körében, és néhány ezer forintért bárki szert tehet hasonlóra. De ki garantálja, hogy az adott darabka valóban a világűrből származik, és nem mondjuk a nappali padlójáról csipegette fel az eladó a könnyű pénzszerzés reményében?

– Létezik egy szervezet, a meteoritgyűjtők nemzetközi egyesülete, mely ennek a három darabnak az eredetiségét is garantálja – mutatta a dobozok hátoldalán található tanúsítványokat a csillagász. – A leírások szerint a Hold-darabot 1998. március 10-én találták Dar al Gani település mellett, a líbiai Szaharában. A felszínt 1,425 kilogrammos darab érte el, melyről a német Max Planck Intézet állapította meg oxigénizotópos vizsgálattal a holdi eredetet. Rendkívül ritka és nagyon értékes meteorittípusról van szó, de a hozzám eljutott része mindössze 0,035 gramm tömegű, tehát valóban csak látványosságnak jó, annak is leginkább nagyítóval. Hasonló a helyzet a marsi kővel is, mely a vörös bolygó egyik vulkánjának vidékéről származik, és 2019-ben 1,9 kilós darabban találták Mauritániában. Ez a típus szintén rendkívül ritka, csupán 238 darab ismert belőle.

Némileg más a helyzet annak a meteoritnak a darabjával, amely anno az arizonai 1,2 kilométer átmérőjű és 170 méter mély krátert létrehozta. Ez a számítások szerint a becsapódásakor 45 méter átmérőjű, 300 ezer tonna tömegű, másodpercenként 19 kilométeres sebességgel haladó vasmeteorit volt, anyagának jó része az ütközés pillanatában egyszerűen elpárolgott. Legnagyobb visszamaradt darabja a kivájt krátertől 25 mérföldre „pattant”, ott, a Canyon-Diablo (Ördög-katlan) nevű helyen fedezték fel a 19. században. A kráter ma „természetes nemzeti nevezetesség” az Egyesült Államokban, és további kozmikus vonatkozása, hogy az 1960-as években az Apollo-programban fontos szerepet kapott: az asztronauták itt gyakorolták a holdra szállás egyes fázisait.

– A világűrből folyamatosan érkeznek a bolygónkra meteorok, kisebbek-nagyobbak – tette még hozzá az amatőr csillagász, utalva a Perseidák rajra is, melynek éppen ezekben a napokban az augusztusi „csillaghullást” köszönhetjük. – Ezek nagy része olyan kicsi, hogy a légkörben elég, a felszínt nem éri el. Ha a földre hulló nagyobbakat sikerül megtalálni, a tudomány fontos ismereteket gyűjthet a mindenségről. Manapság már számos meteorfigyelő kamera pásztázza az eget (az egyesületüknek is van ilyen), és ha egy-egy méretesebb vendég érkezését több berendezés is látja, ki lehet számolni a pályáját, majd akár kilométeres pontossággal behatárolni a becsapódás helyét. Míg nem tudunk elutazni ezekre az égitestekre, be kell érnünk a hasonló „morzsákkal”.

Hullanak a csillagok

A kozmoszban rótt útja során Földünk idén is találkozott és találkozik a Perseidák meteorrajjal, amely randevú hétköznapi elnevezéssel az augusztusi csillaghullást okozza. A látványosság csúcspontja elvileg éppen szerdáról csütörtökre virradó éjszaka következik, a bolygó ugyanis most halad majd át a raj legsűrűbb részén. Sötétedés után az égbolt keleti oldalát érdemes figyelni, a legnagyobb esély azonban éjfél után van arra, hogy a légkörben elégő meteorokat lássunk.

A Vega Csillagászati Egyesület pedig szombatig a Vas megyei Őrimagyarósdon rendezi meg nyári megfigyelőtáborát, ahová pénteken (augusztus 13.) este minden érdeklődőt várnak. A program az Egy hét a csillagok alatt című országos rendezvénysorozat keretében 20 és 22 óra között távcsöves holdbemutató. Ugyanebben a szériában vasárnap (augusztus 15.) a megyeszékhelyi Dísz téren lesz összejövetel: 20.30 órai kezdettel (és derült égbolt alatt) szintén a Hold lesz a téma.