Még hadiflotta is volt a Balatonon a végvári időkben

A szigligeti hadihajóknak állít emléket a kikötő melletti parkban található szobor és a várban található tárlat egy része is - írja a likebalaton.hu.

Hadihajók a Balatonon

A balatoni sajka, vagyis a hadihajó részletgazdag makettje a felújított Szigligeti- vár kiállításán az őrtoronyban kapott helyet az Újlaki kapuval szemben.

– A sajkák könnyen megmunkálható fenyőből készültek, olasz és német hajóépítők készítették Bécs felett őket. A 17-23 méter hosszú, 2,5-3,5 méter széles harci hajókat a Dunán úsztatták le Győrig, majd szekereken juttatták el Szigligetre, Keszthelyre és Tihanyba. Nem is hinnéd, de maga a sajka szó oszmán-török eredetű – tudtuk meg egy vártúra során Árvai Gábor túravezetőtől.

– Az evezőkkel és egy háromszögletű vitorlával felszerelt, gyors járású hadihajók legénységét 33 fő alkotta egy vajda, illetve török oldalon egy reisz parancsnoksága alatt. A magyar oldalon használt naszádok orrában kettő, a taton egy kis kaliberű ágyút helyeztek el. Bár a naszádokat folyami körülményekre tervezték, mind az oszmán, mind a Habsburg hadvezetés ezt a hajótípust alkalmazta a Balatonon is.

Szigliget az öt balatoni végvár egyike, földrajzi helyzete miatt stratégiailag nagyon fontos volt. A törökök két hadikikötőt is építettek a Balaton déli partján, a tó volt az országhatár.

Somogy a török kezén volt, így a Balatonon télen-nyáron indítottak támadásokat, és portyáztak, kifosztották a faluban élő lakosságot sőt, rabságba is verték őket. Van olyan népesség összeírás, amikor Szigligeten nem volt adófizető személy, mert vagy megölték vagy rabszolgának hajtották el a lakosokat, de a vár tartotta magát.

A naszádok ugyan fel voltak fegyverezve, elsődleges feladatuk mégsem az ellenséges hajók megsemmisítése, hanem legénységük túlpartra szállítása lehetett. Az ellenséges területre érkező oszmán és a magyar portyázók támadásai egy viszonylag szűk, partközeli sávra korlátozódtak, az elsődleges céljuk foglyok ejtése volt. A rabkereskedelem jelentős bevételi forrása volt a zsoldjukat gyakran hónapokig nélkülöző végvidéki katonáknak.

A sajkások serege

A Pajtás újság 1970. júliusi számában találtunk rá Lipták Gábor: A sajkások serege című elbeszélésre, mely feleleveníti a török időket.

„A szigligeti öböl partján három kedves kis hegy emelkedik a magasba. Az Övár csúcsán is állnak még a nevét adó várfalak maradványai; a völgyet északról a Kamonkő sziklái védik, s a Királynő szoknyája valóban úgy borult a vidékre, mint szépívű, hatalmas rokolya.

Portyázó török hajók

A partok alján ott a kis kikötő, míg maga a vár jóval messzebb, a mai falu feletti Várhegyet koronázza.

A nép egyszerűen Szigetnek mondja Szigligetet, amelyet valamikor víz, mocsaras lápok, ingovány vett körül. Azokban a keserves időkben, amidőn a török volt az úr a Balaton déli partján, ezen a vidéken hős végvári vitézek védték a magyarság várait.

A sokévtizedes harc a vízen is folyt. A foki kikötőből kirajzó hajókkal portyázó török csapatok állandóan nyugtalanították a balatonparti lakosság életét. Legtöbbször éjszaka lepték meg, s felperzselték a falvakat; házakat, pincéket raboltak ki, s elhurcolták békés lakóikat.

Szigligeten az öböl s a vár védelmére néhány kis magyar hajó – ahogy akkor mondták: sajka – is állt valahol a nádban, dehát hogyan tudták volna azok felvenni a harcot az erős török naszádokkal.

Így történt, hogy Tóti Lengyel Gáspár, a szigligeti vár kapitánya egy nyári hajnalon arra ébredt, hogy víztől csepegő ruhában bőrig ázott sajkások állnak előtte. Az egyik kezében török csáklya, a másikéban ócska evezőlapát, s derekukon egyetlen vízálló fegyverük: a rongyos zeke fölé kötött meztelen kard; arcukon komor harag és elkeseredés.

– Csak egyetlen valamirevaló sajkánk lett volna, uram – kezdte az öreg Döbröntei, akinek sután lógó félkarja is bizonyította, hogy nem első harcát vívta a törökkel. – De így! – sóhajtott lemondóan, keservesen, s kifelé mutatott az ablakon. Odalent komor fekete füst gomolygott a révhelyi házak fölött, s ha idáig nem is hallatszott fel, Tóti Lengyel Gáspár mégis hallotta, mint már annyiszor, az asszonynép kétségbeesett jajveszékelését s a férfiak káromkodását.

A cikk folytatásáért kattintson IDE.