Frissen Zalából

2021.06.19. 12:00

Hatszáz éve már oppidumként említették Zalaegerszeget

Egy település meghatározó, jelentős eseményei kapcsán tartott ünnepségeknek közösségformáló ereje van, ugyanakkor erősítik a lokálpatriotizmust, az összetartozás érzését is. Jól tudják ezt Zalaegerszegen is, ahol tisztelik a múltat és őrzik, méltóképpen ápolják eleik emlékét.

ZH

Farkas Ferenc szobrászművész Zalai nemes című szobra a Dísz téren

Zalaegerszeg komoly történelmi múltra tekint vissza. A zalai megyeszékhelyen tavaly, 2020-ban emlékeztek a település 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 135 éves jubileumára, 2017-ben pedig nagyszabású ünnepségekkel idézték fel Zalaegerszeg 1247-es, első írásos említésének 770 éves évfordulóját. Erre az esztendeire is jut évforduló, 2021-ben Zalaegerszeg 1421-es oppidumként, mezővárosként való említésének 600 éves évfordulójára, valamint Zalaegerszeg várossá fejlődésének fontos állomására emlékeznek a zalaegerszegiek.

Balaicz Zoltán polgármester koszorúz a városnapon Kovács Károly emlékművénél. FOTÓK: ZH-ARCHÍVUM
Zalaegerszeg főtere az Arany Bárány vendégfogadó emeleti ablakából fényképezve egy 1845-ös dagerrotípián.

A hagyományoknak megfelelően rendszerint a város napja, vagyis a május 13. utáni első pénteken rendezik Zalaegerszeg ünnepi közgyűlését, rendszerint ekkor, ezzel a rendezvénnyel indítják útnak az évfordulókhoz kapcsolódó nagyszabású, egész évet áthidaló programsorozatot is. A koronavírus okozta világjárvány miatt az elmúlt évhez hasonlóan ebben az évben sem tarthatták meg ünnepségüket, ehelyett egy kisfilmmel emlékeztek meg a 600 éve történtekről.

Farkas Ferenc szobrászművész egerszegi várat ábrázoló makettjének avatása a Mindszenty téren.

Az oppidum a középkorban már egyfajta önkormányzatiságot is jelentett. Az első ismert városbíró (a mai polgármester elődje) nevét is ebből az időszakból tudjuk, Mihály deáknak hívták (Michael litteratus iudex), neve arra utal, hogy írástudó volt, ami ritkának számított akkoriban egy vidéki mezővárosban.

Szabolcs Péter szobrászművész városnapon átadott Sakkozók című alkotása

A későbbi adatok alapján a városbíró mellett az elöljáróságnak 12 tagja volt (12 esküdt – duodecim iurati, tulajdonképpen a mai 17 fős képviselőtestület elődje), kiadványaikat évenként, pünkösd előestéjén pecsételték meg a településünk védőszentjét, Mária Magdolnát ábrázoló pecsétnyomóval.

Farkas Ferenc szobrászművész Zalai nemes című szobra a Dísz téren

A tervek szerint a régi városháza és a nagytemplom környékén egy szobor is felidézi majd az első ismert városbírónk alakját és a büszkeségre okot adó 600 éves évfordulót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!