Frissen Zalából

2021.05.18. 15:23

Ma van az internet világnapja! – Így nézett ki a zaol.hu az elmúlt évtizedben!

Szinte elképzelhetetlennek tartjuk ma már életünket az internet nélkül, így nem is csoda, hogy saját világnapja is van. Összeszedtük a legérdekesebb tudnivalókat a világhálóról.

zaol.hu

Forrás: Shutterstock

Katonai rendszerből milliárdnyi háztartásba

Kevesen tudják, de az internet létrejöttében nagy szerepe volt a Szovjetuniónak. Hogy miért? 1957-ben a szovjetek sikeresen Föld körüli pályára állították az első műholdat, a Szputnyik1-et, ebben az Egyesült Államok pedig harcászati szándékot sejtett. Emiatt az Amerikai Védelmi Minisztérium létrehozott egy ARPA nevű részleget, melynek az volt a feladata, hogy új, modern technológiákat kutasson fel. Esetünkben, egy olyan számítógépes rendszert, mely túlél egy atomtámadást is. Egy központ nélküli hálózatot szerettek volna létrehozni, ahol minden csomópont több másik csomóponttal van kapcsolatban. Ugyanakkor az üzeneteket csomagokra bontották, amik egymástól függetlenül haladhattak, akár más és más útvonalon.

1969-ben négy egyetem segítségével létrejött egy 4 gépből álló katonai, kísérleti hálózat, ez volt az ARPANET. Október 29-én, 10 óra 30 perckor a Kaliforniai Egyetem mérnökeinek sikerült először üzenetet küldenie a Stanford-ra. Ebben mindössze csak két karakter állt: „LO”. Vajon mit jelentett? Semmit, az eredeti terv ugyanis a „Login”, azaz bejelentkezés szó volt, ám a rendszer az első két karakter után összeomlott. A tudósok azonban így is érezték, történelmi mérföldkőhöz jutottak el. 1983-ban az ARPANET-ről levált a katonai rész, a MILNET, hogy végül 1980-ban létrejöjjön az INTERNET, a hálózatok hálózata. Hazánkban az ARPANET 1978-ban jelent meg, az INTERNET-hez 1991-ben csatlakoztunk.

Manapság az internetes technológiákat körülbelül négymilliárdnyian használják.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület 2002-ben kezdeményezte, hogy május 18. legyen az Internet Világnapja.

Az e-mail

Az e-mail megjelenése egy Ray Tomlison nevű mérnök nevéhez fűződik, aki 1971-ben, gyakorlatilag néhány óra alatt dolgozta ki a világ első elektronikus levelezőprogramját, az e-mailt. „Jópofa ötletnek” tartotta a @ szimbólumot, így ma már az egész világ ezt használja a címzett nevének és a számítógép nevének elválasztásához. A világ első e-mailjét maga Tomlison írta a szobájában lévő egyik számítógépről a másikra, míg az első államfő, aki használhatta ezt a csodát, maga Erzsébet királynő volt.

Zaol.hu

Ahhoz, hogy felkutassuk, milyen grafikával és hírekkel várta olvasóinkat portálunk az elmúlt évtizedekben, az internet archívumát, az archive.org-ot hívtuk segítségül. Ez a portál az internet indulása óta archiválja a világhálóra felkerülő oldalakat, adatokat. A zaol.hu-ról legelőször 2012 november 17-én készített képernyőmentést az oldal. Ugyan portálunk ennél előbb indult, a digitális adatok világában úgy néz ki, hogy 2012-ig kellett várnunk, míg eljutott hozzánk az archiváló. Akik régóta követik munkásságunkat talán még emlékeznek is a korábbi dizájnunkra! Mutatjuk:

(A képre kattintva megnyílik az archív oldal)

A zaol.hu folyamatosan formálódott, ám kék-fehér dizájnját éveken át megőrizte. A megújulás szele 2017 szeptemberében ért minket, ekkor került bevezetésre a ma is használt piros-fehér kinézet, amelyet alább is láthat!

(A képre kattintva megnyílik az archív oldal)

Forrás:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!