A szőlőnek jövése jó termést ígér

Miután megcsodáltam a Lendva és a Csente környékén ébredező szőlőskertek képeit és „vesszőberajzolási” albumukban szemügyre vettem a rizlingvesszők ígéretes állapotát, kióvakodtam ellenőrizni a kertünkben szerénykedő szőlőkordonokat. A napsütés megtette hatását, s a jeles napon szinte már a levelek körvonalai is látszódtak a pattanásra kész burok alatt.

A szőlő állapotának Szent György-napi dokumentálása amúgy tőről metszett szomszéd várbéli „hungarikum”, a világon egyedülálló szokásként vidám, ünnepélyes ceremónia közepette a kőszegi gazdák bemutatják a területükön az aznap hajnalban levágott szőlővesszőket, amelyek hajtásait berajzolják, ekként megörökítve a város Szőlő jövésének könyvébe. Az 1740-es első bejegyzés óta olyan vaskos könyv gyűlt össze, hogy 1990-ben már új kötetet kellett nyitniuk. Mivel a szőlőrügyek rajzaihoz később megjegyzéseket is fűztek az időjárásról, a károkról és természetesen a borról, a dokumentumokból több-kevesebb sikerrel megpróbáltak jósolni az év várható termésére, időjárására – s ha ez nem is mindig jött össze, rengeteg hasznos információt nyújtott.

Anno faluhelyen az igazi tavaszt amúgy is Szent György napjától számították, de nemcsak az állatok első kihajtásához fűződtek egészségmegőrző, termékenységerősítő hiedelmek és szokások, hanem a növénytermesztők számára is megfogalmaztak bizonyos szabályokat. Gyorsan meg is osztom az örömhírt: a jóslat szerint az idei terméssel nem lesz baj, a népi tapasztalat azt mutatja, ha Szent György-nap előtt megdördül az ég, a mezőgazdaságban bő áldás várható – s égiháborúban az idén már volt részünk. A gazdák megnyugodhatnak, jó előjelnek számít ugyanis, hogy a varjak már nem látszanak ki a vetésből. A kertészekre is vonatkozik regula: a Szent György-nap alkalmas időpont a kukorica, a bab, az uborka és kabakos társai vetésére. Én újabban hiszek a meteorológusoknak, még várok pár napot, hogy jobban felmelegedjen a föld.

Maradok hát a szőlőnél, amivel jelenleg nem sok dolgom akad. Nem úgy az igazi szőlős- és borosgazdáknál, akikre folyamatos feladatot ró a szőlő növényvédelme, hiszen e területen is a megelőzés a legfontosabb, hogy sohase rutinból s főleg nemcsak a betegség jeleit látva permetezzenek, hanem a növény növekedése, állapota és az időjárás együttes figyelembevételével már jóval a baj megjelenése előtt. Szerencsére a permetezés gondja nem érint, nálunk a kissé rozoga kordonon egyszerű, gombáknak, vírusoknak, baktériumoknak fittyet hányó direkt termő szőlők nevelkednek. A direkt termő jelző a szaporítási módra utal, saját natúr vesszőről, oltás nélkül nevelhető új tőke, amin a termés ugyanolyan lesz, mint az eredeti. Mifelénk „parasztszőlőnek” is titulálják őket, pedig vitaminban ugyanolyan gazdagok, mint a nemesített fajták, A-, B-, C-, K-vitamin, továbbá kálium, szelén, biotin, vas- és folsavtartalmuk elősegíti a vérképzést, erősíti a szervezetünk immunrendszerét, a szellemi és fizikai erőnlétünk fenntartását. A héjukban rejtőzködő, a növény immunválaszaként termelődő resveratrol a fertőzések ellen véd. A kormin, az Izabella, az otelló és noah (Zalában: noha) bár borszőlő, nálunk gyümölcsként szerepel az étlapon, frissen esszük és isszuk a levét, csak lekvár készül belőle.

Idestova 100 éve, hogy a hatóság megpróbálja rendeletekkel kiebrudalni Európából a direkt termő szőlőket, a kiskertekből persze nem tudják kiutálni őket. Megjegyzem, a zalaegerszegi borversenyeken egyik amatőr szőlész a szigorú zsűritől rendre aranyérmet kap otelló borára. Pedig a szakemberek szerint a direkt termőkből gyenge minőségű bor készíthető. A legnagyobb gondot mégis az okozza, hogy a kemény héjú bogyók sok pektint tartalmaznak, ami ugyan jó hatással van az emésztésre, ám borrá erjedése során metil­alkohollá alakul – ezért is nevezik a nohát „butító” bornak. A kemény héj miatt viszont jól tűrik a tárolást, a borospincékben rudakra fejjel lefelé felakasztva gyakran még tavasszal is lóg néhány otelló-, Izabella- vagy kormin­fürt. A kormin az alapja a dél-Burgenlandban népszerű helyi italkülönlegességnek, az uhudlernek.

Az Izabella is megérdemel néhány jó szót: nem véletlenül nevezik „eperszőlőnek”, az illata és az íze a kedvenc gyümölcsre emlékeztet, igazi csemegeszőlő, bár a borát a felkent borszakértők nem tartják sokra.