Az elefánt-, a medve-, és egyéb fokhagymatestvérek

A zöldborsó jócskán lemaradt, pedig alaposan beöntöztem a földjét. Persze nem csoda a késlekedés, hiszen a legjobb mag csírázásának is feltétele a nedvesség és a meleg talaj, s ez utóbbiban mostanában nem igazán van részük csóró kis zöldségeknek. A fokhagyma ellenben kemény legény, meg se kottyant neki a fagy. Egyébként e népszerű fűszer és gyógynövénynek egy percig sincs híján a kertünk, az epresben csokorban nőnek, mert sohasem szedem ki az összeset, a feladatuk, hogy megvédjék kedvenc gyümölcsünket a gombás megbetegedésektől, a szürkepenésztől és a lisztharmattól. Sokéves tapasztalataim mondatják velem: remekül helytállnak. Antibakteriális és gombaellenes hatásuk Louis Pasteurnek köszönhetően már 1858-óta ismert, s annak is van már vagy száz éve, hogy egy gyógyszergyárnak sikerült izolálni is az antibakteriális hatású vegyületeit. Az eprek között laknak még „kunkori” vagy évelő fokhagymák is, ebből van nálunk a konyhán a legkorábban újhagyma, mert a virágok helyett nevelt sarjhagymáival saját magát szaporítja. A fokhagyma gyógyerejét szinte az egész kertben hasznosíthatjuk, hatóanyagai a gyökere által a földben, illóolajai pedig a levegőben terjedve óvják a növénytársakat. Duggathatjuk cékla, répafélék, paradicsom, uborka, saláta és krumpli mellé is, a borsó, a bab, a káposztafélék viszont ki nem állhatják a társaságát. A mi biokertünkben például az idén a céklával és a paszternákkal élnek majd közös háztartásban, feltéve, ha azok is hajlandóak lesznek kikelni. A fokhagyma-lével permetezhetünk is, egy amerikai egyetem biológusa kimutatta, hogy a fokhagymaolaj gyéríti a meztelen csigák állományát, szerinte a fokhagymaolaj a csigák központi idegrendszerét teszi tönkre. Egy másik elmélet szerint viszont fokozott nyálkatermelésre ösztönzi őket, amitől kiszárad a bőrük. A fokhagymaolaj rovarriasztónak is kitűnő, kellő töménységben távol tartja a levéltetveket, a káposztalepkéket, a fülbemászókat, a poloskákat.

A fokhagymát egyébként a legzordabb sarkvidékek kivételével az egész földtekén termesztik, a legtöbbet naná, hogy Kínában, ahonnét aztán elárasztják vele a magyar boltokat is. De rosszul teszik, akik a „jó nagy szemű kínaiból” ültetik a tavaszi fokhagymájukat, nem biztos ugyanis, hogy csiraképesek, hiszen már éretlenül kirángatják a földből és útközben majd a raktárban öregszenek meg. Egyébként is egyetlen kis gizda makói gerezd ízben, hatóanyagban 3 darab műtrágyával felpumpált kínaival felér.

A fokhagyma persze az ember számára is a legsokoldalúbb gyógynövény, B1-, B6-, C- és K-vitamin készletével erősíthetjük az immunrendszerünket, a több mint 30 különböző gyógyerejű hatóanyaga közül a legfontosabb az allicin, a széles spektrumú antimikrobális vegyi fegyver, amely nem csak antibakteriális hatású, hanem a gombákkal, vírusokkal szemben sem teszi le a fegyvert. Karban tartja az emésztőrendszerünket, fokozza az epe és a máj működését, fertőtleníti a bélrendszert, normalizálja a vérnyomást, segíti megelőzni az érelmeszesedést. Akadályozza a koleszterin és a zsír lerakódását a vérben, feloszlatja a kialakult gócokat, gátolja a vérlemezkék összetapadását, így nehezítve a vérrögképződést. A legújabb kutatások szerint a rákmegelőző hatása sem elhanyagolható. S mindez a kuzinjaira is igaz.

Az egyik legkülönlegesebb kertlakónk, az úgynevezett „elefánt fokhagyma” (Allium ampeloprasum) annyira ízlik a családnak, hogy nem igazán jut belőle szaporító anyag. Bár gerezdes és hasonló ízű, mégsem valódi fokhagyma, hanem a pórék balkézről fogant pereputtya, az elefánt titulust a méretéről kapta. Az egyszerű fokhagymánál dúsabb, kék-zöld színű levelekkel vastagabb szárat növeszt, nagy rózsaszín vagy lila virágját bimbós állapotban meg lehet enni. A gyökerén nevelt sarjhagymákról is szaporítható, de ezeket ősszel elültetve csak egyetlen nagy gerezdet kapunk, ebből csak a következő évben lesz óriási hagymánk. Ha viszont a leválasztott gerezdeket dugjuk ősszel a földbe, már egy év alatt tenyérnyi nagyságú terméshez juthatunk. Amúgy az elefánt fokhagyma is kevés gondozást igényel, a szakértők tanácsa szerint bánjunk vele úgy, mint póré rokonságával. Mindig ősszel ültessük, gyorsan kihajt és fokhagyma módra gond nélkül áttelel.

A biokertből nem hiányozhat a vadóc gyógynövénytestvér, a medvehagyma (Allinum ursinum), alias vadfokhagyma sem – hozzánk vagy 15 évvel ezelőtt került, s azóta a málnásba telepített pár kezdő bokor kellőképpen elsokasodott. Igaz, kedvenc erdei földjéből ágyaztam meg neki, s úgy bánok vele, mintha vadon nőne, vagyis csak mértékletesen tépdesem le a leveleit, minden hagymán hagyok annyit, hogy életben maradjon, a virágait pedig engedem magot érlelni. Nyáron a növény „eltűnik”, de a föld alatt a hagymája tovább munkálkodik, egy kicsit pihen, aztán sokasodik – ezért, ha nagy a szárazság, öntözzük meg, hogy nedves legyen körülötte a talaj. Külföldön néhány rafinált kertész, hogy mindig frissen vihesse a piacra, megpróbálta egész évben föld felett marasztalni, de ez idáig ez nem sikerült. Medvehagymánk magról is vethető, de akkor kell 2-3 év, mire felcseperedik.