Élményalapú megemlékezés 1848-ról a dobronaki iskolában

A nemcsak színpadon, hanem magánéletükben is egy párt alkotó előadóművészek hosszabb ideje jó kapcsolatot ápolnak a határon túli magyarsággal. Bozi immár 21 éve vezeti a Dobronaki Nótázók népdalegyüttest, Judit pedig körülbelül öt éve van jelen a kisgyermekes családoknak szóló ringató műsoraival a Muravidéken. A március 15-i megemlékezés ötlete mégsem tőlük, hanem a dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökétől, Toplak Alenkától ered, aki pedagógusként dolgozik a helyi általános iskolában.

Miután az egészségügyi veszélyhelyzet miatt tömegrendezvények a szomszédos országban sem tarthatók, ezért az ottani oktatási intézmények is keresték a lehetőségét annak, hogy méltóképpen megemlékezzenek a magyar polgári forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulójáról. Alenka vetette fel egy olyan zenés összeállítás elkészítésének lehetőségét, amely egyszerre méltóságteljes és érdekes, az iskolai tananyagon felüli többletinformációkat is ad a tanulóknak, s az osztályközösségek előtt is be tudják mutatni. Ötletét megosztotta az iskola igazgatójával, Milena Ivanusával, aki nemcsak magával a javaslattal értett egyet, de azzal is, hogy a megemlékezés összeállítására Kardos Endrét és Hochrein Juditot kérjék fel.

– A muravidéki két tanítási nyelvű iskolákkal nekem körülbelül tíz éve van rendszeres kapcsolatom, s ez is a Dobronaki Nótázóknak köszönhető – magyarázta Bozi. – Ahogy más magyarországi oktatók, művésztanárok vagy csoportvezetők, úgy jómagam is igyekeztem tevékenyen részt venni az ottani kulturális életben. A muravidéki magyarság kultúraszervezői részéről ugyanis kifejezetten igény mutatkozott arra, hogy a tevékenységünk ne ragadjon le az adott csoporton belül, hanem próbáljunk meg szélesebb tevékenységet kifejteni. Így kerültem kapcsolatba a dobronaki mellett a pártosfalvai, a lendvai és a göntérházi iskolával, ahol tartottam rendhagyó ének-zenei órákat, közreműködtem az évente megrendezésre kerülő hagyományőrző napokon, illetve a népdal­éneklési és kórusversenyekre való felkészítésben. A párom, Juca szintén tartott a Muravidéken népzenei foglalkozásokat, hangszerbemutatókat, de voltak közös kreatív zenei foglalkozásaink, s szerepeltünk ünnepi műsorokban is, ilyen jellegű felkérést azonban, mint most, korábban még sosem kaptunk. Toplak Alenka az ünnep előtt 6-7 nappal hívott fel, s a felkérése alaposan meg is lepett bennünket, mert hónapok óta nem tartottuk egymással a kapcsolatot. A Dobronaki Nótázók tavaly március óta gyakorlatilag nem működik, én júniusban voltam utoljára a Muravidéken. A műsor ötlete ugyanakkor rendkívül izgalmas volt számunkra, hiszen a járvány miatt immár egy éve be vagyunk zárva, ami egy alkotó ember számára nagyon lehangoló, ezzel a lelkiállapottal dalokat nem lehet írni. Most azonban végre kaptunk egy érdekesnek ígérkező zenei feladatot, ezért aztán a szándéknyilatkozat azonnal meg is született a részünkről.

Endre és Judit ragaszkodott ahhoz, hogy ne pátoszos ünnepi műsor készüljön, hanem egy olyan megemlékezés, amely érdekes és izgalmas, s amelyben a gyerekek – főleg a fiatalabb évfolyamok tanulói – aktívan részt tudnak venni. Mindezt a körülményekhez képest professzionális módon szerették volna kivitelezni, ezért felkérték két operatőr ismerősüket, hogy összesen öt kamerával rögzítsék a műsort, majd azt megvágva készítsenek két külön filmet. Ezt a gyermekek életkori sajátosságai miatt tartották fontosnak, hiszen egészen másként kell egy első osztályoshoz szólni, mint egy végzős általános iskoláshoz. Amikor erre az elképzelésükre pozitív visszajelzést kaptak, azonnal belefogtak a megvalósításba. Közel egy héten keresztül csak ezzel dolgoztak.

– A megemlékezések összeállításában a magyar kultúrára támaszkodtunk, s a népzenéből építettük fel – folytatta Judit. – Ehhez a dalkincsünk természetesen megvolt, majd arra alapozva, a kronológiát követve összeállítottunk egy szinopszist, amelyet aztán különböző érdekességmorzsákkal igyekeztünk tovább színesíteni. Utánaolvastunk például annak, hogy miért éppen úgy néz ki a kokárda, ahogyan, milyen volt a huszárok öltözéke, vagy hogyan zajlott a toborzás, és ezekről is beszéltünk a gyerekeknek. Képekkel, festményekkel illusztráltuk a műsort, összeraktunk egy minikiállítást, amelyben többek között egy 1848-as kard utánzatát és egy olyan jelzőkürtöt mutattunk meg, amellyel a lovasságot irányították. Apukám katona volt, így ezek az eszközök szerencsére a rendelkezésünkre álltak. Az szintén fontos célkitűzésünk volt, hogy az ismereteket bővítsük, ezért a kisebbeknek készített összeállításban daltanítás is szerepelt.

– A mi előadó-művészeti tevékenységünk mindig arról szólt, hogy az átlagostól eltérőt mutassunk – vette vissza a szót Bozi. – A Hétrét zenekarban, a Kis-Hétrétben, de a Dobronaki Nótázókban is ez a vezér­elvünk. Annak idején Merő Béla rendezőtől tanultam meg, hogy helyezzünk el egy kis fűszert a produkcióba, s arra jobban odafigyelnek az emberek. Mindig törekedtünk ezeknek a zenei gegeknek a használatára, most is éltünk ezzel, még egy kicsit ripacskodtam is. Az volt a szándékunk, hogy a megemlékezés egyszerre legyen méltóságteljes, furcsa és érdekes. Ha egy szimpla verses-zenés összeállítást készítünk, abból is marad meg bennünk valami, de az évek során egybeolvad a sok hasonló jellegű műsorral. Ha teszünk bele egy kis fűszert, akkor arra emlékezni fognak. A gyerekek érdeklődését, figyelmét negyven percen keresztül végig fenntartani nagyon nehéz feladat. Ráadásul úgy, hogy a tanulók között vannak szlovén nemzetiségűek is. A muravidéki két tanítási nyelvű iskolákban ugyanis a tolerancia és az egymás iránti elfogadás jegyében a szlovén gyerekek is tanulnak magyarul, illetve ők is teljes létszámban részt vesznek a magyar programokon.

Kardos Bozi Endre és Hochrein Judit a megemlékezést nemcsak érdekességekkel, de helyi vagy környékbeli aktualitásokkal is igyekezett tovább színesíteni. Így került be az összeállításba az az Állj be, Berci, katonának című toborzódal, amelyet annak idején Letenyén jegyeztek le. Az összeállításnak akkora sikere volt, hogy már az utóéletén gondolkodnak, megindultak az egyeztetések arról, hogy akár a teljes műsort, akár annak egy részét közkinccsé, azaz mindenki számára elérhetővé tegyék.

Miért éppen úgy néz ki a kokárda, ahogyan, milyen volt a huszárok öltözéke, hogyan zajlott a toborzás?

Bozi azt is mondja: a felkérésnek mindemellett azért is örült, mert a Muravidéken 21 éve dolgozó dalosként mindig volt egyfajta hiányérzete, hiszen az oktatási intézményeket eddig kevésbé tudták bevonni abba az amatőr művészeti mozgalomba, amelynek egyik zászlóshajója éppen az általa vezetett Dobronaki Nótázók népdalegyüttes. A március 15-i műsorral kapcsolatos felkérésre éppen ezért úgy tekint, mint egy első gesztusra, amelyből lehet tovább építkezni. Talán kialakulóban van egy laza, de hasznos kapocs, amely a jövőbeni folyamatos együttműködést meghatározza.