gasztronómia

2021.02.18. 19:30

Feledésbe merülő hagyományok – közösségi fánksütés Egerváron (videó)

A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete hagyományőrzés terén, élen jár Egerváron és környékén. Olyan dolgot elevenítenek fel, például a gasztronómiához fűződően, amit sokan már talán elfeledtünk. Ilyen a fánksütés is, de nézzük, mik azok a hagyományok, amiket előszeretettel elővesznek és amiket talán el is feledünk.

Jóna István

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

- Volt már sajtos tallér sütés, almás palacsintát, hájas kráflit készítettünk, kolbászt töltöttünk és rendszeresen savanyítunk káposztát. A mostani alkalommal, az ősszel savanyított káposztánkból székelykáposzta készült, s mivel a február, a farsang ideje is, mi más lehetne mellé, mint a szalagos és a forgácsfánk. Nagyon örülünk, hogy a községből és a környékből, sok gyermekes család csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. Rólunk tudni kell, hogy a Csetreszkert és a ParArt Design Műhely összeforr az egyesülettel. Először a ruhaválogatással kezdtünk, mostanra pedig már együtt kézműveskedünk és együtt sütünk, főzünk- foglalta össze a közösség alakulását Tóth Ágnes, az egyesület elnöke.

Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az egyesület egyik kiemelt célja ezekkel a programokkal, hogy a közösség épüljön, bővüljön. Tulajdonképpen hasznos ismereteket kapnak a résztvevők, megbeszélik egymással a praktikákat, majd továbbviszi ezt mindenki a saját környezetébe, amit majd a gyerekek, ismerősök adnak tovább.

- A fánksütésről lévén szó, van-e kedvenc fánk, a szalagos, a lekváros, esetleg a csörögefánk?

- Szerintem az emberek, a gyerekek, nem válogatósak, mindenki szívesen harap bele egy szalagos fánkba, és kíváncsisággal kóstol meg egy csörögefánkot is. Nekem sincs kedvencem, bármelyikből szíveseb eszek finom porcukorral, lekvárral, bármi jöhet, ami édes. A szervezéssel szerencsére nincs gondunk, mert a heti foglalkozás közben megbeszéljük, ki, mit hozzon, úgyhogy tulajdonképpen nincs szükség körtelefonokra, mert mindenki tudja, hogy jövő héten mi lesz. Csak a naptárunkba beírjuk az időpontot és mindenki tudja, hogy mikor kell jönni.

Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A fánksütésnek a hagyománya otthonról, a családból gyökerezik. Frigyné Kámán Erzsébet rendszeresen készít ilyenkor fánkot a családjának.

- A nagymama, dédnagymama időszakára nyúlik vissza a fánk készítésének szeretete, hiszen gyermekként sürögtünk-forogtunk a konyhában és néztük, hogyan készülnek a fánkok és epekedve vártuk, hogy végre kisüljön az első adag.

Ahogy említettük szalagos és csörögefánk készült. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szalagos fánk mitől szalagos? Hogy lesz szalagos a fánk?

Jó, fánkhoz illik-e valamit enni, lekvárt, krémet? Vagy jó úgy magában, porcukorral a tetején?

- Természetesen a porcukorral megszórt az igazi, de a gyerekek nagyon szeretik mellé a házilag készült barack, vagy szilvalekvárt, és természetesen a mogyorókrémet is.

Zárásként Tóth Ágnes az MOFE elnöke elmondta, hogy folyamatosan ötletelnek, milyen majdnem elfeledett ételek vannak még a környéken. Így találtak rá a csigatészta készítésire, amit hamarosan közösen elevenítenek majd fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!