A botfai kastély birtoklástörténete

A következőkben azt követhetjük nyomon, hogy a több ágra és ágazatra szétvált patinás főnemesi dinasztia mely tagjai követték egymást a botfai birtok és kastély örököseiként, majd a levéltárban őrzött telekjegyzőkönyv alapján részletes és pontos adatokat ismerhetünk meg az Erdődyek korszakának utolsó éveire, valamint a Hüvös család tulajdonszerzésére vonatkozóan.

Az 1720. évi országos összeírás idején gróf Erdődy Sándor (1670–1727), a Magyar Királyi Kamara elnöke volt Botfa földesura. Egyik fia, gróf Erdődy Lajos (1694–1766), Varasd vármegye főispánja tekinthető a család ifjabb grófi ága – a botfai uradalom tulajdonosai – megalapítójának. Mivel a botfai kastély – szakirodalom által becsült –építésének idején (körülbelül 1750) ő volt ennek az ágnak a családfője, nagy valószínűséggel Erdődy Lajos emeltette a ma is álló – a 19. század végén jelentősen átalakított – épületet. Ezzel egybevág, hogy a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején Botfa földesura gróf Erdődy Lajos volt, akinek a birtokai kilenc faluban helyezkedtek el (öt Vasban, kettő Veszprém és kettő Zala megyében).

Erdődy Lajos egyik fia gróf Erdődy László (1746–1786), az ő fia pedig gróf Erdődy György (1785–1859) volt, akinek Botfa, Páka, Dömeföld, Csömödér, Kissziget és Zebecke falvakban fekvő zalai birtokait egy 1856-os forrás szerint korábban összesen 29 5/8 jobbágytelek és 54 zsellér alkotta, illetve lakta.

Érdekesség, hogy Erdődy György felesége abban a gróf Aspremont családban született, amely Rákóczi Juliannától (Aspremont Ferdinánd Gobert gróf neje), az unokájában kihalt vérvonalú II. Rákóczi Ferenc fejedelem nővérétől származott, és amelyet ezért a családtörténeti szakirodalom a Rákóczi fejedelmek legközelebbi rokonaiként tart számon (az ősök tiszteletére leszármazottaik, az Erdődy család Botfán is birtokos ágának gyermekei rendszeresen viselték második vagy további keresztnévként a Gobert, Goberta/Gobertina neveket).

Erdődy György és Aspremont-Linden Mária Goberta grófnő gyermekei közül a botfai birtokot Lajos (1814–1883) fiuk örökölte, a telekkönyvezés magyarországi megindulásakor, az 1850-es évek második felében a botfai kastélyt is magában foglaló ingatlanegyüttest a botfai 1. számú telekjegyzőkönyvben már gróf Erdődy Lajos tulajdonaként vették fel. A botfai birtok egy 1873-ban kapott 35.000 forintos kölcsön hitelbiztosítékaként szolgált, a jelzálogjogot ugyanebben az évben jegyezték be az Osztrák Nemzeti Bank javára.

Később – feltehetően az Erdődy Lajos örökösei közötti vagyonmegosztás következtében keletkezett – különböző adásvételi szerződések alapján az Erdődy család több tagjának tulajdonában is volt a birtok. Egy Gyepűfüzesen (ma Ausztria), 1881. július 25-én kelt szerződés alapján gróf Erdődy György (1843–1925) javára, majd egy 1882. március 7-én kelt, főgyámhatóságilag jóváhagyott szerződés alapján kiskorú gróf Széchenyi Johanna (1872–1957) – gróf Széchenyi Béláné Erdődy Johanna Goberta (1846–1872) lánya, a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánnak és Erdődy Lajosnak pedig unokája – javára jegyezték be a tulajdonjogot.

Érdekesség tehát, hogy a botfai kastély utolsó arisztokrata tulajdonosa nem az Erdődy, hanem a Széchenyi nevet viselte. Széchenyi Johanna (Hanna) grófkisasszony tízéves korától tizenkét esztendős koráig tulajdonolta az épületet, a kislány családja 1884-ben – gyámhatósági engedéllyel – értékesítette a botfai úrilakot.

A genealógiai szakirodalom és az anyakönyvi adatok arra utalnak, hogy a gróf Erdődy család életében nem játszott kiemelkedő szerepet a botfai kastély: a családtagok nem ott születtek és haltak meg. A birtokot bérbe is adták, az 1860–as évek végen, az 1870-es évek elején Poeltenberg Ernő aradi vértanú unokaöccse és egyben veje, Fackh Gedő bérelte az uradalmat. Az Erdődyek feltehetően csak alkalmilag, rövidebb időre látogatták meg az elsősorban jövedelmi forrásként szolgáló botfai birtok fő épületét, nagy valószínűséggel nem kötődtek különösebben a botfai kastélyhoz (ingatlanállományuk súlypontja Vas vármegyében helyezkedett el).

1884. november 6-án kelt az a Sopron megye árvaszéke által jóváhagyott adásvevési szerződés, amelynek alapján a kastélyt is magában foglaló ingatlanegyüttes tulajdonjogát Hirschl Ármin és Hirschl Lipót testvérpár, nagykanizsai lakosok javára jegyezték be (nevüket később „Hirschel”-re javították ki a telekjegyzőkönyvben). Ettől kezdve tekinthetjük tehát a kastély tulajdonosainak az izraelita Hirschel (később Hüvös) családot (bár nem kizárt, hogy bérlőként esetleg már korábban is birtokukban lehetett a botfai uradalom).

Hüvös Lipót tulajdonrészét egy Budapesten, 1904. június 3-án kelt szerződés alapján fivére, Hüvös Ármin vette meg. Hüvös Ármin botfai földbirtokos, megyebizottsági tag 1906. január 18-án halt meg Nagykanizsán, gyermekei Hedvig (dr. Rosenberg Arnoldné), Sári (Boschán Gusztávné), Sala (Salamon), Rezső és Jolán voltak.

Az 1884-től tulajdonos Hirschel (Hüvös) család otthonaként hosszabb ideig elsősorban nem Botfa, hanem inkább Nagykanizsa játszott fontosabb szerepet. Az örökösök közötti vagyonmegosztás során létrejött, Zalaegerszegen, 1915. június 2-án kelt birtokátruházási szerződés alapján a botfai kastély és a hozzá tartozó ingatlanok tulajdonjogát Hüvös Sala javára jegyezték be. Hüvös Salamon lett tehát a kastély egyedüli tulajdonosa, egyúttal utolsó ura is, a vészkorszak során, 1944-ben történt elhurcolásáig.

A botfai kastély mint magánbirtok közel kétévszázados históriáját áttekintve a tulajdonosok (Erdődyek és Hüvösök) hosszú sorából a faluban tartósan megtelepedett és a birtokon helyben gazdálkodó Hüvös Salamon személye kiemelkedőnek tekinthető az épület és Botfa története szempontjából.