Érdemes lenne figyelni a felbontásra

2020.12.29. 07:00

Az értékek (nap)tára – Hét alkotó fotói szerepelnek Nova 2021-es kiadványában

A korábbi évekhez képest idén több résztvevője volt a fotópályázatnak, amit még az ősszel hirdetett meg az önkormányzat. A legjobb alkotások a település új, 2021-es falinaptárának illusztrációiként jelentek meg.

Gyuricza Ferenc

Virágzó vöröshere-mező az Alsó-hegyen

Fotó: dr. Tószegi Sándor

Minderről Horváth Nikolett, a göcseji község közművelődési szakembere beszélt lapunknak. Mint mondta, a pályázat meghirdetésekor azt kérték a fotósoktól, hogy az év minden időszakából küldjenek felvételeket. Ez azért is teljesülhetett, mert ez évben az önkormányzat által foglalkoztatott Simon Balázs vezetésével fotószakkör is működött a településen, melynek keretében ugyancsak készültek képek. A naptárban egyébként végül Horváth Gergely, Horváth Zsuzsanna, Jakab Klaudia, Kovács Attila, Szalay Ivó, dr. Tószegi Sándor, valamint Simon Balázs alkotásai kaptak helyet.

A Gönczi Ferenc Művelődési Otthon télen
Fotó: Horváth Gergely
Virágzó vöröshere-mező az Alsó-hegyen
Fotó: dr. Tószegi Sándor
A salomfai-hegyi harangláb éjszaka
Fotó: Simon Balázs

– Látványos alkotásokat is kaptunk, de sajnos továbbra is nagyon sok a túlságosan alacsony felbontású kép, amelyek nem alkalmasak arra, hogy egy kiadványhoz használjuk őket – magyarázta Simon Balázs. – Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy szép, esztétikus, a falu és környéke értékeit jól bemutató falinaptárat sikerült összeállítanunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!