Danuvia, a legendás kétkerekű

2020.11.22. 11:30

Poldauf Attila és fia, Róbert aprólékos munkával újította fel az öreg motorkerékpárokat

Még jogosítványa sem volt, de már motorkerékpárt vásárolt magának. Ennek több évtizede, de Poldauf Attila kétkerekűek iránti szenvedélye azóta sem csökkent.

Arany Gábor

A képzeletbeli istállóban nyugdíjas korhoz közelítő kétkerekűek sorakoznak, legutóbb a veterán járművek hévízi összejövetelén találkozhattunk a remek állapotú Danuviákkal, amelyek bemutatására kértük az ügyes kezű hévízi mestert és fiát, Róbertet.

– A sorkatonai szolgálat után 1972-ben elmentem dolgozni az NDK-ba, ott vettem az első motorkerékpáromat, egy Jawa 350-est, pedig még jogosítványom sem volt – idézte fel a kezdeteket a lakatos szakmájú 71 éves Poldauf Attila.

Poldauf Attila és Róbert a Dauviákkal. Fotó: A szerző

A cseh márkát csak azért választotta, mert a kelendő MZ-re várni kellett, de egy évvel később már egy cserével hozzájutott az NDK-s mocihoz. Ezt viszont négy év után hazatérve Pannónia P21-esre váltotta.

– Aztán nem sokkal később eladtam, mert építkeztem, kellett a pénz, de csak három napig bírtam kétkerekű nélkül, így lett MZ 125-ösöm. Utána mindig volt motorkerékpárom, jöttek a japán márkák. Honda, Yamaha, Kawasaki következett, és közben vettem meg majd negyven éve az első 125 köbcentis Danuviát Nagyradán nyolcezer forintért – mesélte. – Ez a fekete, 1964-ben gyártották. Ládába csomagoltan kaptam, azért szedették szét a szülők, mert a fiuk állandóan motorozott, de nem volt jogosítványa, és csak így tudták megakadályozni. Pár évvel később jutottam hozzá a piros Danuviához, azt 1960-ban gyártották. Bazsiba mentem el érte, a tulajdonosa sajnálta eladni, mert korábban naponta járt vele, de idős kora miatt nem tudta használni. A felújításban Róbert fiam segített, együtt mentünk el a két Danuviával Bazsiba, hogy a bácsinak megmutassuk, milyen lett a motorkerékpárja, de akkor már kórházba került. A harmadik, 1963-ban gyártott szürke Danuviára pedig nyolc éve Pécs mellett akadtam rá – sorolta.

A felújítások a motorkerékpárok minden porcikáját érintették. Például a kerekek összes küllőjét egyenként kifűzték és kézzel csiszolták fémtisztára a krómozás előtt.

– Néha 12 órán át ezt csináltam, a végén akkumulátoros fúrógépbe fogtam be a küllőket – árulta el a trükköt Poldauf Róbert. Édesapja a centrírozáshoz fabrikált célszerszámot, de úgy se volt egyszerű. Többször újrakezdte, mert néha nem akart kijönni a kör.

Az alkatrészek eredetiek, még a gumiabroncsok is az Emergé minőségét hirdetik. Némelyikben a belső is eredeti, a nyomást hónapokig megtartja. Ebből is sejthető, hogy a Danuviák ma is menetkészek, a felelősségbiztosításuk élő, csak a műszaki vizsgákat kellene megújítani, de a motorkerékpárok állapotát látva ez nem lehet probléma.

A Danuvia története a Csepel Motorkerékpárgyárból indult, ahol az új Pannónia gyártására készülve az 1951-ben bemutatott Csepel 125/T (teleszkópos) gyártásának új helyet kerestek. Így került át 1954-ben a Danuvia Gépgyárhoz, D-Csepel 125 jelöléssel. A sorozatgyártás 1955 első negyedévében indult. A D-Csepelek már a gyártás kezdetén sem egyeztek meg teljesen a Csepel 125/T-vel. A csepeli gyártmány jellegzetes, ezüstbetétes tankja helyett a zuglói motorok egyszínű, fekete üzemanyagtartállyal készültek, a Csepel-emblémát, -feliratot viselő alkatrészeket Danuvia-mintásra cserélték. Megváltozott többek között a kormányszorító, a gyújtásoldali fedél- és a tankembléma is. A Danuviát több módosítással 1966-ig gyártották.

 

 

Ezek is érdekelhetik