programtipp

2020.10.30. 07:00

Bábszínház és koncertfilm is vár rád a hétvégén Zalában

Mutatjuk milyen programok várnak hétvégén!

ZH

Pim, a kis földimalac kalandjaival ismerkedhetnek meg a nézők szombaton a Griff Bábszínház előadásán Fotó: Pezzetta Umberto

Bábszínház

Pim, a kis földimalac kalandjaival ismerkedhetnek meg a nézők szombaton Zalaegerszegen, a Griff Bábszínház előadásán. Az eredeti műsorterv szerint Moha és Páfrány története került volna színre október 31-én, ám technikai okok miatt változtatni kellett. A már megváltott jegyek érvényesek a 17 órakor kezdődő előadásra, vagy visszaválthatóak.

Bordalok a zenepavilonban

Nagykanizsán pénteken 16 órakor a TérZene koncertek sorozat keretében az Erzsébet téri zenepavilonban a Vivat Bacchus ad koncertet. A hat tagból álló pécsi ének­együttes repertoárja népdalokból, feldolgozásokból és saját szerzeményekből áll.

A reformáció ünnepe

Nagykanizsán szombaton 17 órakor a Csengery utcai evangélikus templomban a reformáció közös ünnepét tartják. Az eseményt dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyitja meg A reformáció hatása az istentiszteletre című előadásával. Ezt követően az istentiszteleten Hella Ferenc református lelkipásztor tart igehirdetést.

Előadás Mária Teréziáról

Mária Terézia életét mutatja be Tar Ferenc történész a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület Kőrösi Csoma Sándor Klubjának ma 16 órakor kezdődő előadásán a keszthelyi Balaton Színházban.

Kézműves-foglalkozás

„Tökölődő” kézművesjátszóház és töklámpás-szépségverseny csábítja nem csak a gyerekeket ma 15 és 17 óra között a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Házba. A résztvevők őszi dekorációkat is készíthetnek, illetve tökös finomságokat kóstolhatnak, Az első tíz érkezőnek a szervezők biztosítják a tököt, a többieket arra kérik, vigyék az „alapanyagot”, s ne hagyják otthon a késüket sem.

Családi délután

Családi délutánra várja a látogatókat szombaton 14 és 17 óra között a keszthelyi Balatoni Múzeum. Az érdeklődőknek a néprajzi látványtár legérdekesebb darabjait mutatja be interaktív előadásában Gyanó Szilvia néprajzkutató. A résztvevők a pásztorfaragással is megismerkedhetnek, sőt, kipróbálják azt, a kisebbek pedig őszi termésekből készíthetnek díszeket.

Az elhunytakra emlékeznek

Szombaton 16 órakor szabadtéri szertartás keretében emlékeznek meg az elhunyt hozzátartozókról a hévízi köztemetőben Kiss László esperesplébános és Tóth Tamás káplán vezetésével. Az alkalmon közreműködik a Szentlélek-templom Ardens Ignis kórusa Kovács János kántor-karnagy orgonakíséretével.

Pim, a kis földimalac kalandjaival ismerkedhetnek meg a nézők szombaton a Griff Bábszínház előadásán Fotó: Pezzetta Umberto

Mese és koncertfilm

A hét végén színes programok várják Hévíz vendégeit. Ma 10 órától gyerekeknek kínál elfoglaltságot, szórakozást a Festetics tér, ahol 14 órakor a Kőlevesről hallhatnak mesét az érdeklődők. Szombaton pedig ugyanott ismét koncertfilmeket vetítenek, 10 órától a Mamma mia első, 16 órától pedig a második részét láthatják az arra járók.

Termelői vásár

Szombaton Felsőrajkon, a pajta alatt mindszent havi termelői vásár lesz, mindenkit szeretettel várnak.

Újraminősítő mentőgyakorlat

Szilvágyon szombaton 7 órától tartja újraminősítő gyakorlatát a helyi önkéntes mentőcsoport. A Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség és a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által támogatott program során két helyszínen, a Medes pataknál főleg kézi erővel, míg az Ady út végén munkagépek bevonásával végeznek árvízvédelmi munkálatokat.

Koncertek, zenés partik

Zalaegerszegen, az An­gels­ben szombaton 18 órai kezdettel halloweenpartit tartanak, amelynek sztárvendége a BSW lesz. A Mimosa Lounge-ban ugyancsak szombaton 18 órától Szeifert keveri a zenét.

Zalakaroson, a MenDan hotelben ma este nyolctól Király Viktor, szombaton ugyancsak nyolctól Kasza Tibor szórakoztatja a közönséget.

Lentiben, a Dallas Clubban szombaton 18.30-tól a Fáraó bulizenekar játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!