Kreatívak lehetünk

2020.06.19. 17:30

Laki Béla „otthonfestő” internetes festőkurzust indított

„Fessünk közösen!” címmel online festőkurzust indított a világhálón Laki Béla amatőr festő. A jelenleg Ausztriában élő férfi a koronavírus-járvány miatt karanténhelyzetben igyekezett segítséget nyújtani, ám olyannyira népszerű lett, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet miatti korlátozások enyhítése után is folytatja az alkotást.

Benedek Bálint

A 36 éves Laki Béla Esztergomban született, majd tanulmányait Lentiben és Nagykanizsán végezte. Korán megmutatkozott vizuális tehetsége, hiszen már az általános iskolában ügyesen rajzolt, s a kézműves-foglalkozásokon hívta fel magára akkori pedagógusai figyelmét. Azonban az élet később úgy hozta, hogy egészen más pályára került, a művészi kreativitását elektronikus zenei alapok készítésében élte ki, de a képzőművészet iránti rajongása is megmaradt. Már öt éve az osztrák Fügen településen él, s egy hotel felszolgálójaként dolgozik nagykanizsai menyasszonyával együtt.

Laki Béla a közösségi média segítségével, minta alapján, élőben festette meg a műveit Fotó: a szerző

– Jelenleg autodidakta módon fejlesztem magam, több képzőművészeti technikát is kipróbáltam, amelyekben egészen szép eredményeket értem el – fogalmazott érdeklődésünkre a zalai kötődésű férfi. – Nagy hatással van a festészetemre a tavaly elhunyt Leonid Afremov orosz festőművész munkássága. A rengeteg szín és vibrálás, amelyet a képei tartalmaztak, arra inspirált, hogy én is elsajátítsam a technikáját. Afremov orosz-izraeli modern impresszionista művész volt, aki főként késekkel és különböző olajok felhasználásával dolgozott. Egyedülálló, úgynevezett késes festési technikája és összetéveszthetetlen stílusa olyan különleges hatást kölcsönöz a műveinek, mintha a festményeken millió és millió, rendkívül élénk szín robbanna fel.

Ennek ellenére az 55 évesen tavaly Mexikóban elhunyt orosz festő sajátos technikája nyomán született impresszionista stílusú alkotásait, egyáltalán, a művészetét megnyugtatónak, pihentetőnek tartották a művészettörténeti szakemberek, a róla szóló magyar nyelvű híradások szerint a festményeit pszichológusok és pszichiáterek még gyógykezelésekhez is gyakran használták, sőt, egészségügyi magazinokban is megjelentették. Laki Béla mindehhez hozzátette: őt magát a képzőművészeti alkotás élménye feltölti energiával, ezért mostanában a szabad ideje nagy részét erre fordítja. Rendszeresen szerepel kiállításokon, ahol több újabb és újabb ötleteket gyűjt. A természet szépségei és az emberi kultúra értékei kimeríthetetlen forrást jelentenek számára az alkotáshoz. A képei mindig magukban hordoznak egy darabot belőle, az életéből, az érzéseiből.

– Az internetes közösségi oldalakon sokan megkerestek, hogy a technikámról, a módszereimről érdeklődjenek – tette hozzá. – A koronavírus-járvány betörésével sajnos sokan az otthonukban ragadtak, ekkor úgy döntöttem, hogy „Fessünk közösen!” címmel online kurzust indítok. A modern technika vívmányainak hála a közös munka élményét is átélhettem az érdeklődőkkel. Pontról pontra haladtunk, gyakran arra is kitértünk, hogy miként kell használni a festőkést, vagy épp mire kell figyelni a színkeverésnél. Közben lehetőségem nyílt beszélni a tájképekről, a portrékról, valamint a csendéletekről. A Facebookon keresztül előfordult, hogy az élő közvetítéseket közel 1400 fő nézte meg, az elkészült saját műveiket sokan lefotózták és elküldték. Megtisztelő, hogy ennyien követték a bejelentkezésemet, ráadásul a saját képességeimet is próbára tehettem, hiszen két óra alatt kellett megfestenem egy adott témát. Sokakat kikapcsolt, ellazított az alkotás öröme, hiszen a hétköznapok sodrása is megtörhető ilyesfajta kikapcsolódással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában