Egy kis történelem

2020.03.01. 16:00

Nyilas főispán Zala megye élén

1944 őszére a németek által megszállt Magyarország helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Románia átállása után a keleti front összeomlott, a harcok elérték az ország határait és elkeseredett küzdelem vette kezdetét Észak-Erdély birtoklásáért.

Bakonyi Péter

Csoportkép a nagykanizsai nyilas párttagokról Fotó: MNL Zala Megyei Levéltára

Ám a Vörös Hadsereg előrenyomulását nem sikerült megállítani, és október 6-án Arad térségéből Debrecen irányába indult egy újabb szovjet támadó hadművelet. Ezzel kezdetét vette a hónap végéig elhúzódó debreceni (vagy alföldi) páncéloscsata. Ekkorra már Horthy Miklós kormányzó is kénytelen volt belátni, hogy a fegyverszünet ügyében nem az angolszász hatalmakkal, hanem a Szovjetunióval kell tárgyalnia. A németek azonban már előre készültek a kiugrás megakadályozására, s ebben számíthattak a németbarát politikusok és katonatisztek támogatására is. Így aztán a kormányzó október 15-i akciója meghiúsult, az ország irányítását pedig német támogatással a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt ragadta magához. A nyilasok minden fontos pozícióba a saját embereiket ültették, így más megyékhez hasonlóan Zalában is leváltották a főispánt, gróf Teleki Béla helyét Csomay Miklós foglalta el.

Az 1902-ben született Csomay Miklós a neves Veszprém megyei építész, id. Csomay Kálmán fia volt. Középiskolai tanulmányai után gépészmérnöki diplomát szerzett, majd önálló vállalkozást indított „Bakony garage autó és mezőgazdasági gépjavító műhely” néven. Neve gyakran felbukkant a sportújságok hasábjain is, mivel Chevrolet típusú autójával rendszeres szereplője volt a különféle autóversenyeknek. Autójavító műhelye viszont nem mehetett valami jól, mert már 1927-ben árverésre bocsátották a felszerelés egy részét. Ám ez nem vette el Miklós kedvét az autózástól, sőt egy 1930-ból származó tudósítás szerint a Balatonon megrendezett motorcsónakversenyre is benevezett. Amennyire az a forrásokból kiolvasható, a politika iránt az 1930-as években kezdett aktívan érdeklődni és a szélsőjobboldali, nemzetiszocialista eszmék vonzásába került.

A világgazdasági válság egyik következményeként az 1930-as évek első felében Magyarországon is sorra alakultak az önmagukat nemzetiszocialistának valló pártok és mozgalmak. Az új szélsőjobboldali pártok vezetői között értelmiségiek, sőt még arisztokraták is felbukkantak, azonban tömegbázisukat a napi megélhetésért küzdő törpebirtokos földművesek, mezőgazdasági munkások és kisiparosok alkották. A pártok gyors, radikális megoldásokat ígértek a válság nyomán súlyosbodó társadalmi és gazdasági problémákra, ennek érdekében erős, vezérelvű államrend megteremtését követelték, a bajok fő okaként pedig a zsidó nagytőkét jelölték meg. Mivel a kormány betiltotta a náci horogkereszt használatát, a szélsőjobboldal jelvényeként előbb a kaszáskereszt, majd pedig egyre szélesebb körben a nyilaskereszt vált elterjedtté. Azonban az egymással is rivalizáló, sokszor csak regionális befolyással rendelkező pártok nem voltak képesek átütő sikert elérni.

Csoportkép a nagykanizsai nyilas párttagokról Fotó: MNL Zala Megyei Levéltára

Az 1930-as évek közepén lépett színre egy fiatalon nyugdíjazott katonatiszt, Szálasi Ferenc, aki a vezérkari karrier helyett inkább a politikát választotta. Hosszú évek alatt dolgozta ki a hungarista ideológiát, melynek végső célja a „totális nemzet” megvalósítása, ennek keretei között válik lehetővé a nacionalizmus és a szocializmus egyesítése. A magyarság a „Kárpát–Duna Nagyhaza” megteremtésével válhat a térségben „vezetőnéppé”. Ez az új nemzetiszocialista „munkaállam” felszámolja az osztályharcot, mivel a kizsákmányolókat, vagyis a zsidókat nem tűri meg. Miután Szálasi a fennálló rend radikális megváltoztatására törekedett, pártalapítási kísérletei a hatóságok fellépése nyomán rendre kudarcba fulladtak, sőt államellenes szervezkedés miatt 1938-ban három év börtönre ítélték. Büntetését azonban nem kellett kitöltenie, mert a kormányzó amnesztiában részesítette, így 1940 szeptemberében kiengedték a szegedi Csillag börtönből. Amíg ő raboskodott, a mozgalom egyik alvezére, Hubay Kálmán a kormánnyal kötött politikai kompromisszum eredményeként 1939 tavaszán legálisan alakíthatta meg a Nyilaskeresztes Párt elnevezésű politikai formációt, amely aztán rögtön 31 helyet szerzett az Országgyűlés 260 fős képviselőházában.

A párt „Magyarság” című lapja 1939 augusztusában adta hírül, hogy az Andrássy út 60. alatti székházban megyevezetői értekezletre került sor, s a meghívottak sorában ott szerepelt Csomay Miklós is, aki ekkor már Veszprém vármegye megyevezetője volt. Néhány hónappal később, a lap novemberi számában pedig arról olvashatunk, hogy a párt Veszprém megyei szervezete „feltűnő megerősödést mutat”, köszönhetően annak, hogy a „szervező testvérek dicséretes, példás munkát végeznek”.

A Zalai Összetartás című nyilas lap címoldala Forrás: Internet

Csomayt 1941 novemberében a Székesfehérvári főkerület vezetőjévé léptették elő, vagyis ettől kezdve ő felügyelte a Fejér és Veszprém vármegyében tevékenykedő pártszervezetek működését. Ugyanakkor a Nyilaskeresztes Párt népszerűsége erre az időre már alaposan megcsappant. Ebben nemcsak a háború miatt bevezetett kivételes intézkedések, hanem a haditermelés felfutását követő átmeneti gazdasági fellendülés, illetve az antiszemita követeléseket többé-kevésbé kielégítő zsidótörvények elfogadása is szerepet játszott.

Csomay Miklós neve ezután egy időre eltűnt a forrásokból, legközelebb már csak akkor találkozunk vele, amikor 1944 októberében német támogatással a Szálasi vezette Nyilaskeresztes Párt magához ragadta a hatalmat.

A főispáni széket Csomay hivatalosan 1944. október 27-én foglalta el, de már pár nappal korábban Zalaegerszegre érkezett, hogy gróf Teleki Bélától átvegye a hivatal vezetését. A korabeli lapok beszámolója szerint az összegyűlt újságírók előtt azt fejtegette, hogy nincs szüksége saját programra, mert Szálasi már kijelölte a követendő utat. Kijelentette, hogy az új hatalom mindenkinek számít a munkájára, de aki ellenszegül, azon „keresztül fogunk menni […] kíméletlenül”.

November végén a megye járásait vezető főszolgabírákat, a városok polgármestereit, továbbá az állami intézmények vezetőit magához rendelte és egy sor intézkedést jelentett be. Elsőrendű feladatként határozta meg a rémhírterjesztés megakadályozását, e célból elrendelte a lakosság használatában lévő rádiókészülékek átalakítását úgy, hogy azokon az ellenség által sugárzott hír­adásokat ne lehessen hallgatni. Felszólította a hivatalok vezetőit, hogy csak a legnélkülözhetetlenebb dolgozók kapjanak mentességet a katonai szolgálat alól, a hivatalokat pedig hétvégén is működtetni kell. Elrendelte, hogy a katonai szolgálatot nem teljesítő, 16 és 60 év közötti férfilakosságot német mintára munkaszervezetekbe kell tömöríteni. Szükségesnek tartotta a templomi prédikációk folyamatos ellenőrzését, egyúttal tájékoztatta az egybegyűlteket Mindszenty József püspök internálásáról. Végül a főispán „teljes felelősségének tudatában bejelentette, hogy a Német Birodalom […] ezt a háborút 1945. április 1-jéig győzelmesen befejezi”.

Ám hiába voltak a szigorú intézkedések, a lakosság csak vonakodva teljesítette a nyilasok és a német megszállók rendelkezéseit, aki csak tehette, igyekezett kibújni az erődítési munkálatok és a bevonulási parancsok alól. Ráadásul alig egy héttel később a szovjet csapatok már a Balaton déli partját is megszállták, a magyar és német katonaság pedig a tó északi partján, illetve a Balatonmáriafürdő–Nagybajom–Barcs vonalon rendezkedett be védelemre. Ennek következtében a megyében kisebbfajta pánik tört ki és elrendelték a kiürítést. Azonban a felhívásnak a lakosság nagy része nem tett eleget, az összegyűjtött és Németországba indított leventék közül pedig később sokan hazaszöktek. A nyilas főispán parancsára a fegyveres pártszolgálat tagjai a csendőrökkel karöltve több alkalommal rendeztek razziákat a szökevények után kutatva.

Az elfogott katonaszökevényeket a szabályok szerint a helyszínen agyon kellett lőni, a halotti anyakönyvekbe 1944–45 telén nagyjából harminc ilyen esetet jegyeztek fel. De több esetben zsidók – valószínűleg munkaszolgálatosok – is áldozatul estek a razziáknak. Például 1944 decemberében Csopak határában három zsidónak minősülő személyt öltek meg: kettőt agyonlőttek, harmadik társuknak elvágták a torkát. Az egyik áldozat katolikus vallású volt, így megtaláljuk a paloznaki plébánia anyakönyvében is, eszerint a Nyilaskeresztes Párt lövette agyon a zsidótörvény végrehajtása kapcsán. Sok katona vagy munkaszolgálatos azonban még így is inkább a szökést és a bujkálást választotta, mintsem hogy a frontra vezényeljék vagy Németországa szállítsák. Gróf Teleki Béla naplójának tanúsága szerint egy 1945 februárjában rendezett razzia alkalmával Zalaegerszegen és környékén 400-500 szökevény került a karhatalmisták kezére.

Az 1945 márciusában megindult újabb szovjet offenzíva alig két hét alatt véget vetett a nyilasok Zala megyei uralmának, ám amikor a vörös katonák bevonultak Zalaegerszegre, Csomay Miklós már elhagyta az országot. Amerikába menekült és gépészmérnöki végzettségének köszönhetően a Ford vállalat egyik autógyárban helyezkedett el. A Zalaegerszegi Népbíróság 1947 novemberében távollétében halálra ítélte. 1975. december 23-án torontói otthonában hunyt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!