Hamarosan tőzikét és kockásliliomot is csodálhatunk

2020.02.02. 07:00

Szalafői szertúra – bölényekkel és sok zalai résztvevővel

Füge, a karcsú agár szinte örömpárát von maga köré, amint „fülig érő szájjal” repül néhány kört a fagyos tájban túrázó csoport körül.

Magyar Hajnalka

Tájkép vándorokkal és kutyákkal. A túrára 172-en neveztek be, számosan érkeztek Zala megyéből is

Nem Füge az egyedüli négylábú kísérőnk, még jó pár eb csatlakozott a januári szombaton a szalafői szertúrához, amire az Őrségi Nemzeti Park invitálta a kétlábú érdeklődőket. Tette ezt oly sikeresen, hogy indulásra 172-en sereglettünk össze, nem kevesen Zalából érkezve. A túravezetők ketté is osztották a csoportot, hogy ne érezzük magunkat csúcsforgalomban.

Tájkép vándorokkal és kutyákkal. A túrára 172-en neveztek be, számosan érkeztek Zala megyéből is

Az ember elgondolkodik, vajon mi számít itt főszezonnak, ha egy januári, ködös napon is ennyi túrázót vonz a szerek vidéke…

– A főszezon áprilisban kezdődik, de érdekes módon a téli és a tavaszi túráink iránt mindig nagyobb az érdeklődés – tudjuk meg Kovács-Mesterházy Viktóriától, a Nemzeti Park Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjétől. – Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy ezeken a túrákon sok helyi érdeklődő vesz részt, aki télen és kora tavasszal több szabadidővel rendelkezik, illetve ebben az időszakban az embereknek talán nagyobb a mozgásigényük. A nyári túráink inkább az ide érkező turistákat vonzzák. Számukra főként hétköznapokon szervezünk túrákat, mert a hétvégéken számos egyéb program közül válogathatnak az Őrség településein. Az előszezoni túrák folytatásaként a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai kalauzolásával sok rejtőzködő értékkel ismerkedhetnek még az ide látogatók. Február 29-én például Tőzike túrára várunk érdeklődőket, amelynek keretében a Körmend-Horvátnádalján található Dobogó-erdőben milliószámra növő tőzikét mutatjuk be, március 28-án Kockásliliom túra indul Csákánydoroszló környékére. Május 2-án pedig a szőcei láprét virágzó növényritkaságai kínálnak élményt.

Egy szépen felújított vendégház, hangulatos környezetben
Nagyné Szabó Ágnes túravezető a pityerszeri skanzent mutatja be

Most azonban Szalafő öt szerét (Pityerszer, Csörgőszer, Templomszer, Papszer, Felsőszer) indulunk bejárni, útba ejtve Hodosnál a szlovén határt. Mielőtt nekivágnánk a bő 11 kilométeres távnak, kanyart veszünk az őrségi népi műemlékegyüttes felé, ahol három, eredeti helyén megőrzött és helyreállított porta 10 épülete kínál bepillantást a hagyományos paraszti életmódba. Túravezetőnktől, Nagyné Szabó Ágnestől megtudjuk, hogy Szalafő az itt (egészen pontosan a Fekete-tóból) eredő Zala folyóról kapta a nevét, régiesen Szalafejnek hívták. A település múltja a honfoglalás utáni évekig nyúlik vissza, a nyugati gyepűrendszert védelmező fejedelmi, majd királyi őrök székeltek itt. A határvédelem volt a fő feladat az egész Őrség területén, erre utal az elnevezés is. A „ség” szó régen dombot, lankát jelentett, az egykori őrállók ugyanis jól felfogott stratégiai okokból dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki telepeiket, ezekből alakultak ki később a szerek. Ami Göcsejben „szeg”, az az Őrségben „szer”, s mindkettő ugyanúgy szellős, elszórt településszerkezetet jelöl, amiben a dombhátakon kialakított házcsoportokat akár több kilométer is elválaszthatja egymástól.

A népi műemlékegyüttes Pityerszer éke. A szer szót már értjük, de mi az a pityer? Ha valaki tüzetesebben utánanéz, meglepően sok variánst talál, de mi most érjük be a pacsirta jelentéssel. Szóval Pacsirtatanyán láthatunk kerített házat és emeletes kástut, megtudjuk, hogy a lopott tornác az épületből elvett, míg a kódisállás a hozzátett fedett, oszlopos előteret jelenti. Továbbá azt is, hogy a kódis anno nem feltétlenül éhes kéregető volt, így hívták az utazó vándorokat, akik e verandán húzhatták meg magukat az eső elől, vagy éjszakára. A lakóépületek hagyományos építőanyaga a fa és a zsúp, s ez maradt akkor is, amikor az állatoknak már téglából emeltek cseréppel fedett hajlékot. Megfigyelhettük azt is, hogy a lakóterekben dön-gölt földön járhatunk, míg az istállók és ólak padozata szilárd burkolatú, ami azt illusztrálja, hogy az őrségi ember az állatait nagyobb becsben tartotta önmagánál.

Szó szerint szíves a fogadtatás
Jobbára széles utakon jártunk
Az itt-ott felbukkanó patakok, vízfolyások mind jéggé dermedtek
Az európai bölény a kontinens legnagyobb szárazföldi emlőse. Hamarosan kilátóról figyelhetjük őket
A túra végén forró teát és zsíros kenyeret tálaltak a szervezők

Menjünk már, menjünk már, didereg a csoport, s bár bizonyára kínálna még érdekességet a skanzen, most fontosabbnak tűnik, hogy helyreálljon a vérellátás a gémberedő végtagokban. Nyakunkba vesszük hát a szelíd dombokat, a hőmérsékletről a befagyott patakok üzennek. Mégsem fázunk, mit tesz a mozgás, meg a védőital.

Az útitársak csevegéséből kitűnik, sok környékbeli csatlakozott a túrához, számukra is megunhatatlan a vidék. Hallunk a borsos telekárakról, s az elszaporodó szarvasokról. Ha valaki kertészkedésre adja a fejét, kerítést kell az ágyások köré emelni, különben mindent visznek a vadak. A szerek népessége sokszínű. Élnek itt őslakosok, nagyvárosokból idetelepült nyugalomra vágyók, vendéglátással foglalkozók, s számosan hétvégi háznak vásárolnak portát. Látunk újonnan emelt épületeket is, amelyek hűen követik a tradicionális építészeti stílust, megőrizve a falukép karakterét.

A túra vége felé újabb érdekesség, eurázsiai vadlovak és európai bölények csoportja bukkan fel, a nekünk és nekik is biztonságot nyújtó elektromos kerítés védelmében. A tízhektáros bekerített terület pityerszeri sarkában már magasodik, s hamarosan el is készül a fából ácsolt terebélyes kilátó, amiről tüzetesebben is megfigyelhetjük majd az állatokat.

Az eurázsiai vadló egykor elterjedt patás volt kontinensszerte, a régészeti leletek tanúsága szerint a középső kőkorban épp Magyarország területén élt a legnagyobb populáció – tudható meg az állatokat bemutató tájékoztató táblákról. A vadlovak képesek voltak alkalmazkodni a szélsőséges időjáráshoz, az ember közelségét azonban nem bírták, így lakatlan vidékekre húzódtak vissza. Utolsó példányaikra 1879-ben bukkant rá Belső-Ázsiában egy orosz kutató, akiről Przewalski-lónak nevezték el a fajt. (Talán ezért hallottunk róluk eddig ilyen keveset.) Felfedezésük szenzációt jelentett, mert az állatok külleme megdöbbentően hasonlított a franciaországi Lascaux-ban talált őskori barlangrajzok lóábrázolásaira. A faj utolsó, természetben élő példánya 1968-ban pusztult el, az állatkertek azonban sikeres tenyésztési akciókba kezdtek. Sikerült is 11 vadlovat felnevelni, a ma élő állomány nekik és egy Mongóliában befogott kancának köszönhető, valamennyien az ő utódaik. A pityerszeri példányok Hortobágy-Pentezugból, az egyik legnagyobb vadlórezervátumából kerültek ide.

Ugyancsak az ember tüntette el, majd mentette meg az európai bölény egyedeit. A középkori Magyarországon a bölény közönségesen előforduló vad volt, elejtése nagy dicsőségnek számított. A leginkább Erdélyben, de a Bakonyban is előforduló csordákat a 19. század elejére maradéktalanul levadászták. Manapság ébredezik a remény, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után nálunk is esély nyílik bölényparkok kialakítására. Ennek jegyében a nemzeti park az elmúlt nyáron hat tehenet és egy bikát költöztetett át a bemutató zónából Kondorfa határába, egy bekerített, gyepes-erdős 70 hektáros területre. Az állatok ott emberi beavatkozás nélkül élnek, s a bölények legelése, taposása alakítja a vadont.

Az Őrségi Nemzeti Park tavaly csaknem 5500 érdeklődőt mozgósított programjaival. Legközelebbi túrájuk február 22-én, az idegenvezetők világnapja alkalmából esedékes, Őriszentpéter szereit érintve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!