Hirdetés

2019.09.13. 13:09

Nem minden a genetika! – Neszvecskó Nikolettel, a PureFit Gym teremvezetőjével beszélgettünk

Köztudott, hogy a rendszeres mozgás és az egészséges étkezés nagyon fontos, mégis sokszor elfeledjük ezt a tényt. Neszvecskó Nikolettet a PureFit Gym teremvezetőjét faggattuk az egészséges életmódról és a konditeremről, de a Tündérszépek 2020 versenyzőinek is szolgált néhány jó tanáccsal.

Rákos Bianka

„A mozgás király. A táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.” – olvasható óriási betűkkel Zalaegerszeg „legfiatalabb” edzőtermének falán. A kondigépek sűrűjéből kitekintve több ehhez hasonló motiváló üzenetet is láthatunk, s reméljük a legtöbben meg is fogadják ezeket.

Nikolett és párja, Jens Endl idén februárban nyitotta meg a PureFit Gymet, hogy segítsenek azoknak, akik változtatnának az életmódjukon, vagy csak szívesen edzenek.

Hogyan alakult meg a terem?

- Ez egy igen hosszú történet. Németországból jöttünk, ahol több fitnesztermet üzemeltettünk. Jensnek közel húsz éve vannak konditermei. Nekem egy idő után már annyira hiányzott Magyarország, hogy szinte belebetegedtem, ezért ideköltöztünk. Először Kecskeméten próbálkoztunk volna, ám pont abban az időszakban nyílt egy másik edzőterem a környéken, ráadásul igen sok volt belőle a városban. Ez után jött szóba Szombathely, ahol viszont bérelhető helyet nem találtunk – így kerültünk Zalaegerszegre.

Mit érdemes tudni a csapatról?

- Hogy nagyon barátságosak! Vannak férfi és nő edzőink is, külsősök és belsősök egyaránt. Egytől-egyig profi szakemberek, akiket a vendégeink is imádnak. Szerintem sokan pont emiatt szeretnek idejárni, hiszen roppant kedves a csapat, ráadásul igen családias a légkör. Itt tényleg mindenki ismer mindenkit! A közelmúltban egy kis bulit is tartottunk, ahová majdnem hatvanan eljöttek.

Neszvecskó Nikolett Fotó: Rákos Bianka

A teremben a személyi edzés mellett csoportos órák is vannak. Ezeket kiknek ajánlanád?

- Csoportos órák közül jelenleg alakformáló, has, far és comb edzésen, illetve thai boxon lehet részt venni, de a közeljövőben más jellegű órák is indulnak. Ezeket elsősorban kiegészítésnek ajánlanám a gépeken való edzések mellé. Természetesen a csoportos órákkal is lehet alakot formálni, ám a jobb eredmény érdekében nem hagyhatjuk el a súlyokat sem. Amikor az ember lefogy, petyhüdté válhat, ha egyáltalán nem erősíti az izmait a saját testsúlyán kívül plusz kilókkal. Jómagam szeretem az ilyen órákat, hiszen egy idő után unalmassá válhat egyedül dolgozni a gépeken. A csoportos edzés egyik legnagyobb erénye a közösségi élmény.

Kiknek ajánlanád a személyi edzést?

- Elsősorban azoknak, akik teljesen kezdők és fogalmuk sincs róla, hogyan kell gépen erősíteni. A személyi edzés azonban azoknak is szuper lehetőség, akik ugyan kiismerik magukat egy edzőteremben, de szeretnének például testépítéssel foglalkozni, vagy szimplán hatásosan alakot formálni. Ami még nagyszerű ezekben az edzésekben, hogy van melletted valaki, aki motivál, ráadásul segít abban, hogy szabályosan végezd a gyakorlatokat.

Milyen edzéstípust érdemes még kipróbálni az alakformálás érdekében?

- A súlyzós edzés mellett a nálunk is elérhető thai box például nagyszerű alakformáló. Ebben rengeteg rúgás van, így nagyon jó csípőre, combra, fenékre, de a hasat is lemozgatja. Utóbbira jók még a saját testsúlyos gyakorlatok, a plank, a hasprés, ezek mind-mind lapos hasat eredményeznek.

Milyen szerepet játszik a táplálkozás a fogyásban, alakformálásban?

- Hatalmas a szerepe. Az edzés csupán 30 százalékban befolyásolja a fogyásunk, a többi mind az étkezésen múlik. Aki erre nem figyel, hiába csinál naponta haspréseket, nem lesz kockás a hasa. Ahhoz, hogy megőrizzük az alakunkat, életmódváltás szükséges. A diétákat azért tartom rossz döntésnek, mert nagyon nehéz ezeket tartani, ráadásul ha egyszer nekiáll az ember újra enni, többet szed vissza, mint amit leadott. A legjobb az, ha a kedvenceinket helyettesítjük valami mással és inkább időt szánunk a főzésre. Finomított fehérliszt helyett inkább zablisztet, tönkölybúzalisztet válasszunk s ezt kenyér és tésztavásárlásnál is vegyük figyelembe. Cukor helyett eritritet, nyírfacukrot vagy kevés nádcukrot, finomított olaj helyett pedig extraszűz olívaolajat, repceolajat. A sót például nem szabad megvonni a szervezettől, ám a polcról ne a sima konyhasót, hanem inkább a Himalája sót vegyük le, mivel előbbi tele van mindenféle vegyi anyaggal. Zöldségből, gyümölcsből naponta legalább háromszor együnk. Húsoknál elsősorban a szárnyast válasszuk, de egy-két nap nyugodtan tartsunk húsmentes, például lazac és zöldségnapot. Természetesen az sem jó, ha mindent megvonunk magunktól, így néha belefér egy-egy sütemény vagy pizza.

A folyadékfogyasztás is legalább ennyire fontos?

- Igen, és ezt sokan elfelejtik. A reggelt mindig két nagy pohár vízzel kezdjük, a kávé helyett, ez ugyanis beindítja az anyagcserét. Tíz kilogrammonként legalább fél liter vizet meg kéne inni – tehát egy 50 kilós embernek két és fél literre van szüksége. Ha nem iszunk eleget, lelassul az anyagcsere, nem ürülnek ki a salakanyagok, a sejtjeink pedig dehidratálódnak. A másik nagy probléma, hogy hajlamosak vagyunk kólával vagy más üdítővel pótolni a folyadékot, ami óriási probléma. Igenis vizet kell inni.

Milyen jó tanácsaid lennének a Tündérszépek szépségverseny versenyzőihez?

- Hogy nagyon figyeljenek arra mit esznek és sportoljanak eleget. Az alakjuk megőrzéséhez elsősorban a konditermet ajánlom, hiszen itt kaphatnak szakszerű segítséget is. Edzések számát tekintve heti három az ideális, amely mellé egy kis futás, kardió vagy aerobik tökéletes kiegészítés lehet. Nem szabad elfelejteni, hogy a genetika nem minden, a jó alakért tenni kell!

Még nem késő!

Hozd magad formába és indulj a Tündérszépek versenyünkön: kattints ide és jelentkezz!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!