A keresztény seregek 355 éve csaptak össze a törökkel Zala vármegye határában

Bécsben 1660-ban a háborút követelő politikai köröknek sikerült rávenniük I. Lipótot, a Német-római Birodalom császárát – aki Magyarország királya is volt –, hogy mozgósítson az egyre terjeszkedő törökök ellen, és nyújtson fegyveres segítséget a meg­támadott Erdélynek. Ekkortájt az Oszmán Birodalom már jócskán túl volt virágkorán, és a hanyatlás jelei egyre inkább kiütköztek, de még így is komoly haderőt tudott felvonultatni a Kárpát-medencében.

A császár elsősorban Raimondo Montecuccoli hadvezérre támaszkodott az 1660-as esztendők elején kibontakozó, Magyarországon dúló háború során. Míg Montecuccoli Erdélyben hadakozott, addig Zrínyi Miklós horvát bán a Mura mentén: 1662-ben hozzákezdett a folyó déli partján híres erődítménye, Új-Zrínyivár felépítéséhez. Az 1663-as esztendő erőviszonyai egyértelműen a töröknek kedveztek, hiszen 80-100 ezres haderejük ellen I. Lipót mindössze 30 ezer embert tudott kiállítani: el is esett a Habsburgok egyik fő magyarországi erősségének számító Érsekújvár. Csak Zrínyi Miklós ellensúlyozta az oszmán térnyerést valamelyest: Új-Zrínyivár mellett tönkrevert egy hatezer fős tö­rök hadoszlopot, valamint folyamatosan zaklatta Allah katonáit a Dél-Dunántúlon.

Zrínyi az oszmánok dunántúli helyzetének me­g­gyengítésére egy haditervet eszelt ki, majd fogadtatott el Béccsel: a török által uralt Dél-Dunántúlon szándékozott egy téli hadjáratot indítani, 1664 elején, eszéki végponttal. Miközben I. Lipót császári táborába folyamatosan érkeztek a német-római birodalmi (brandenburgiak, bajorok, szászok) csapatok, Zrínyi engedélyt kapott a támadásra. A 13 ezer magyar és horvát katonát, valamint 10 ezer nyugati zsoldost – a német katonákat Wolf­gang Julius von Hohenlohe hadvezér vezette, akit a Rajnai Szövetség küldött – számláló serege 1664. január 21-én egyesült a török által uralt Berzence alatt, amit hamar bevettek. Innen Babócsa palánkvára alá vonult, amely harc nélkül kapitulált. Barcs török helyőrsége be sem várta Zrínyit, már előbb kiürítette a várost. A horvát bán megkerülte Szigetvárt, majd január 28-án érkezett Pécs alá. Csapatai bevonultak a Mecsek oldalában fekvő városba, és fosztogatni kezdték, míg a pécsi várat körülfogták. Két nap múlva indult tovább a keresztény had lovassága Eszék felé. Még két napra volt szükség, mire Zrínyi Miklós ötezer lovassal Dárdához, a Dráván átívelő, több kilométer hosszúságú fahíd egyik végéhez ért, amelyhez csatlakozott még egy 40 folyami hajón nyugvó hajóhíd is. Újabb két teljes nap kellett Zrínyinek, hogy teljesen felégesse a hatalmas, fából készült tákolmányt. A törökök hiába lövöldöztek az eszéki várból, csupán egyetlen magyar katona sebesült meg.

A magyarok 1664. február 3-án indultak vissza Pécsre: útközben még felégették Baranyavárat is, majd megérkeztek a Mecsek lábához, ahol a keresztény sereg visszamaradt részével Von Hohenlohe körülzárva tartotta Pécset. A várost kifosztották ugyan, de a pécsi vár ostromát végül nem kísérelték meg. Visszaindultak a Nyugat-Dunántúl irányába: bevették Segesdet, majd Dél-Zalába, Kanizsa alá vonultak, ahol ostromgyűrűt vontak a több mint fél évszázada török uralom alatt álló város köré. I. Lipót és a pápa levélben gratulált a magyar hadvezérnek, míg XIV. Lajos 10 ezer aranyat küldött a további csatáihoz, a spanyol uralkodó pedig az aranygyapjas rendet adományozta neki: Zrínyi Miklós neve egy csapásra híressé vált Európában.

Kanizsa ostromához Zrínyi és Von Hohenlohe – a császári udvar halogatása miatt – késve, csak 1664 áprilisában látott hozzá: 7400 magyar és horvát, hétezer császári, ötezer rajnai és 1200 bajor katona segítségével. Az osztrák császári és a bajor csapatokat Peter Strozzi császári generális vezette, míg a rajnaiakat Von Hohenlohe. Ostromágyút továbbra sem sikerült szerezniük, s ami rendelkezésre állt, azok is nagyon rossz állapotban voltak. A kanizsai vár ráadásul előnyös földrajzi helyzetben feküdt, sok volt a mocsár és az ingovány, így megközelítése is nehézkes volt, a várat védő török katonaság pedig kitartott.

Kanizsára 1664. április 27-én erősítést és ellátmányt próbált meg bevinni egy hatezer fős török sereg, amelyen azonban Zrínyi és Von Hohenlohe rajtaütött: ezer oszmánt megöltek, a zsákmányul ejtett lőszert és élelmiszert pedig Új-Zrínyivárba vitték. Május 16. estéjén és másnap hajnalban egy csapat hajdú rajtaütött a váron és sok törököt lekaszabolt, valamint két zászlót is zsákmányolt. Ekkor döntő rohamot tervezett Zrínyi, de a végén lefújták az ostromot: Strozzi időközben megsebesült, és az éjjel elfáradt, ostromló csapatokat végül nem merte a falak ellen vezényelni Zrínyi, félve a veszteségektől.

Május 7-én mégis odáig haladtak az ostromműveletekben, hogy szóba került a döntő roham elrendelése. A végső ostrom azonban elmaradt, ugyanis a Grazból érkező ostromágyúk felmondták a szolgálatot. Ugyanakkor megérkezett a hír: Köprülü Ahmed nagyvezér május 14-én átkelt a Dráván, tehát jön a török felmentő sereg, amelynek létszámát Zrínyi Szigetvár alatt portyázó lovasai 40 ezer fősre becsülték. A közeledő törökök május utolsó napjaiban visszafoglalták Berzencét és Babócsát, a Kanizsát védő, az élelemből egyébként már kifogyott törökök pedig újult erőre kapva intéztek kitöréseket a keresztény katonák ellen. Így a bécsi udvar – Zrínyi tiltakozása ellenére – a város alól való elvonulásra adott parancsot.

Köprülü Ahmed nagyvezér eközben hatalmasra duzzadt seregével – kb. 100 ezer fő, de ebből közel 40 ezer katona gyenge harcértékű, rabló, fosztogató népség volt – érkezett a térségbe. A nyár elején a Mura vidékén folytak a harcok Zrínyi és a beérkező Montecuccoli, valamint a nagyvezér között: a török 1664. június 30-án végül elfoglalta, majd lerombolta Új-Zrínyivár sáncait, aztán pedig Bécs ellen indult.

Eközben a XIV. Lajos francia király által küldött zsoldosok és a német-római birodalmi hadak beérkezésére váró osztrák császári csapatok a Rába vonalára támaszkodva akarták meghiúsítani a török támadást. Így találkozott össze 1664 nyarán a keresztények serege Allah katonáival Zala vármegye határában, Szentgotthárd alatt. A döntőnek nevezhető összecsapásra a várostól nyugatra, a ma Ausztriához tartozó Mogersdorf (Nagyfalva) határában került sor, ahol akkortájt a Rába medre széles kanyart írt le. (Folytatjuk.)