Szponzorált tartalom

2019.06.06. 19:44

Négy ok, hogy miért vakációzz elő- és utószezonban!

Sokaknak, amint beköszönt a tavasz, megjön a kedvük az utazáshoz. És egyáltalán nem rossz ötlet akár már márciusban elutazni pihenni. Hogy miért?

 

Kisebb tömeg, rövidebb sorok

Elsősorban az olcsóbb fapados repülőjáratok és az Airbnb megjelenése miatt megsokszorozódott a turisták száma szerte a világon. Ma már szeme sem rebben senkinek, ha valaki azt mondja, most járt Dubaiban, vagy most jött meg Izlandról.

Ez remek hír, ámde ennek következtében megnőtt a tumultus a turistaszezonban. A legkedveltebb helyszíneken, mint amilyen Barcelona vagy Párizs, évek óta lázadoznak a helyi lakosok a tömeg miatt. Dubrovnik belvárosa pedig már úgy működik, mint egy múzeum: előre be kell jelentkezni, és egyszerre csak hatezer turistát engednek be.

Ha tehát nyugalmat szeretnénk, az autentikus környezetet kívánjuk élvezni, nem pedig hatezer másik turista szelfijén szerepelni, akkor érdemes a főszezonon kívülre időzíteni az utazásunkat.

Hogy az előszezon meddig tart, illetve az utószezon mikor kezdődik? Ez a világ különböző pontjain mást és mást jelenthet. Balin például június második fele és szeptember közé esik a turistaszezon, miközben a sziget egész évben alkalmas a nyaralásra.

Barátságosabb árak

A szálláshelyek és néhány más szolgáltatás ára felszaladhat a legnépszerűbb időszakokban, azon az alapon, hogy úgyis lesz rá vevő.

Ha például az Airbnb ajánlatait nézzük, kiderül, sokszor jobban járunk, ha akkor megyünk, amikor még nehezebb szállóvendéget találni. Általánosságban elmondható, kár 20-30 százalékos kedvezményeket is kaphatunk ebben az időszakban.

Arról nem is beszélve, hogy sokkal barátságosabb vendéglátókat találunk akkor, amikor mi toppanunk be aznap elsőként vagy mondjuk harmadikként, mint mikor elözönlik a látogatók a szállásokat, strandokat, éttermeket.

 

A váratlan utazás felfrissít

Annak is van egy hangulata, ha nem csak a naptáron nézzük a munkahelyünkön, hány hónap van még a Nagy Ezéves Nyaralásig, hanem fogjuk magunkat, és elugrunk kikapcsolódni.

Senki sincs startra készen? Akkor akár egyedül is felfedezhetünk egy-egy gyönyörű várost, vagy csatlakozhatunk a számtalan túraszervező társaság útjainak egyikéhez. Új inspirációkat szerezhetünk, új barátságokat köthetünk, akár áprilisban vagy novemberben.

Amikor hirtelen ötletből utazunk, gond lehet, honnan finanszírozzuk a kirándulást. A személyi kölcsönök ma kimondottan kedvezően elérhetőek, és pár nap alatt megkaphatjuk a kért összeget.

Kellemes időjárás

Az elmúlt évtizedekben sokat változott a klíma, és ez nyaralási szokásainkra is hatással lehet. Például Spanyolországban a nyár jelenleg gyakorlatilag több héttel hosszabb, mint korábban. Azaz szeptemberben ugyanaz az időjárás fogad, mint júliusban.

Aki nem szereti a forróságot, az jobban jár a tavaszi és őszi időszakkal: sokkal kellemesebb ilyenkor például a természetet járni, várost nézni. A vízbe ilyenkor már sok helyütt bátran be lehet menni, és tisztább is, mint amikor a tömegekkel együtt fürdünk. Lényegében előszezonban és utószezonban olcsón megkapjuk ugyanazt, amit korábban csak a nyár derekán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!