Felelevenítették a történelmet

2019.05.19. 11:00

Barna, búzavirágkék és meggypiros – Zalai hagyományőrző honvédek találkoztak

Nem csak saját élményeik gazdagítása miatt élik újra az elődök cselekedeteit, az utókor számára is közel hozzák a magyar történelem fényesebb lapjait.

Arany Horváth Zsuzsa

Tóth László, dr. Varga Péter, Béres Gyula, dr. Szabó László, Sümegi László és Birkás József Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

„Ott, ott! Ott lobog a nemzeti trikolór! Éljen a honvéd!” E szavakkal kiáltott fel ­Görgei Artúr honvédtábornok, amikor 1849. május 21-én, 170 évvel ezelőtt a svábhegyi Óra-villa tornácáról távcsövével pillantotta meg a 47. honvédzászlóalj zászlóját a budai várfalon. A zászlótartót Püspöky Gráciánnak hívták, aki egy volt azon derék zalai hazafiak közül, akik a 47. honvédzászlóalj tagjaiként küzdöttek az 1848–49-es szabadságharcban, írja összefoglalójában dr. Szabó László, a Zalai 47. Honvédzászlóalj. Hagyományőrző Egyesület vezetője. A budai vár visszavételének évfordulója (május 21.) adott alkalmat arra, hogy az elődök előtti tisztelgés kifejezését célul tűző egyesület tagjaival szót váltsunk.

– Honvéd vagyok az egyesületben, az inspirációm alapköve a barátság, a történelmet mindig szerettem, 1848-tól számít nekem az újkori magyar történelem – mondta Tóth László, aki civilben bútorasztalos és kollégiumi karbantartó, amikor az egyesülethez való csatlakozásról kérdeztem a csapatot képviselő hattagú társaságot. Dr. Varga Péter pénzügyőr alezredes csatlakozva az előtte szólóhoz szintén a történelem iránti vonzódást emelte ki.

– Ez a korszak azért fontos, mert erre minden zalai büszke lehet, a 47-esek szerepe a szabadságharcban sikertörténet, megtiszteltetés, hogy rajtuk keresztül tudjuk bemutatni a magyarok szabadság iránti vágyát – tette hozzá az egyesület gazdasági ügyeit intéző tiszt.

Három tiszttel rendelkezik az egyesület, köztük van a zalai származású dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.

A szinte teljes egészében Zala megyei önkéntesekből toborzott és zalai tisztek által vezetett, mintegy 1350 főnyi honvéd­zászlóaljat az 1848 szeptemberében Batthyány Lajos miniszterelnök rendeletére felállított „Zala megyei önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljból” szervezték.

Béres Gyula, a honvédek zászlótartója, Püspöky méltó utódja, őrvezető az egyesületi formációban, egyébként a baki iskola karbantartója. A kilenc­venes években segédkezett a szabadságharcban zászlótartóként szolgáló Püspöky pusztaszentlászlói sírjának rendbetételénél, akkor még nem sejtette, hogy később neki állíthat emléket a hagyományőrző zászló­aljban.

Tóth László, dr. Varga Péter, Béres Gyula, dr. Szabó László, Sümegi László és Birkás József Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Dr. Szabó László ügyvéd, a 17 fős egyesület elnöke a tevékenységeik közül kiemeli, hogy iskolákban, rendezvényeken mutatják be a hajdani honvédek viseletét, fegyvereit, harci tevékenységét.

– Az a legfontosabb, hogy bajtársi közösséget alkotunk és együtt, alázattal tisztelgünk elődeink hazaszeretetből, kötelességből fakadó teljesítménye előtt – jelezte az elnök, hozzátéve, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leginkább ellentmondásoktól mentes történelmi üzenet a ma embere számára is. – Az elért eredmények egészen eltérő társadalmi állású embereknek köszönhetők, akik családot, munkát hagytak hátra, hogy védjék a hazájukat.

A zalai önkéntes nemzetőrök háromévi honvédelmi szolgálatra kötelezték magukat, és 1848. október 3-án, Nagykanizsa horvát megszállás alóli felszabadítása során estek át a tűzkeresztségen. Október 16-án csatlakoztak Perczel Mór honvédtábornok drávai hadtestéhez, amely a másnapi letenyei ütközetet követően kiűzte a horvát csapatokat a Muraközből. November 11-én a nemzetőr­zászlóaljat honvédzászlóaljjá minősítették át, mely a 47. sorszámot kapta.

– Összeadtuk, a zalai honvédek 3312 kilométert tettek meg gyalog a szabadságharc idején, ami ma már talán elképzelhetetlen – folytatta az elnök. – És közben volt pár csatájuk is. Ha ezt nem tartanánk számon, hibát követnénk el. Külföldi hagyományőrző fesztiválok, csataújrajátszások, imitációk is mutatják, minden nemzet őrzi a saját hőseinek emlékét.

– Úgy vélem, azzal lehet a gyerekek számára közel ­hozni a hajdani eseményeket, ha a legközelebbi, azaz esetünkben a zalai egykori katonák történetét mutatjuk be, erre nincs alkalmasabb a 47-esek krónikájánál – Sümegi László pedagógus, kollégiumvezető, honvédként őrmester közelről ismeri a diá­kok motiválhatóságának korlátait. – Kiskoromtól érdekel a történelem, köszönhetően Iván Lászlónak, aki a hittantanárom volt. Szerintem a tanárokon nagyon sok múlik, ha tudják lelkesíteni a diákokat, sok mindent el lehet érni. A helyi hagyományok, a település története közelebb van a gyerekekhez, hiszen az események szereplői között ott lehetnek az őseik is. A mi közösségünk a tankönyvekben olvasottakat teszi láthatóvá, átélhetővé. Szerencsések vagyunk a tekintetben is, hogy a Zala Megyei Levéltár történészei alaposan feldolgozták a korszakot, bárki tájékozódhat, hogy a falujából kik voltak honvédek, merre jártak, melyik csatában vettek részt.

A zalai 47-es honvédzászlóalj mozgása a szabadságharc hadszínterein a Szabó Lajos, Dávid Péter, Molnár András és Hermann Róbert kutatásai alapján készült térképén Fotó: A szerző

1848. december 30-án a 47. honvédzászlóalj részt vett a vesztes móri ütközetben, de a zalai zászlóaljnak sikerült rendben, veszteségek nélkül visszavonulnia. 1849 januárjában, a főváros feladása után e zászlóalj is az Alföldön, Cegléd, Szolnok és Karcag térségében folytatta a küzdelmet. Katonái január 22-én ott voltak Szolnok visszafoglalásánál, február 27-én azonban súlyos veszteségeket szenvedtek a kápolnai csatában.

A tavaszi hadjárat során az április 19-i, diadalmas nagysallói ütközetben tüntették ki magukat. Április 26-án Komárom felmentéséért vívtak rendkívül véres harcot, azután Buda alá vezényelték őket, ahol az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő, de legdicsőbb zászlóaljként harcoltak.

A példaadásra hívta fel a figyelmet Birkás József is, aki civilben festő, s a kollégiumban is dolgozik, ő a csapat legidősebb tagja.

– Engem ez a társaság vitt közelebb a történelemhez, hisz nem voltak olyan tanáraim, akik érdeklődővé tettek volna. Számomra a legnagyobb élmény, ha a kisgyerekek szemében látom a csillogást, a kíváncsiságot és a tiszteletet. Amikor a csákóinkat, puskáinkat szemrevételezik, az nagyon szép pillanat.

Kiderül, a kicsik lelkesedése őket is inspirálja, a tizenévesekkel több gond akad, őket nehezebb rabul ejteni. Pedig a tanárokkal, iskolákkal, igazgatókkal szövetkezve nagyon szívesen tennék láthatóvá a történelmet, mintegy élménypedagógiát nyújtva a diákoknak. Ennek érdekében óravázlattal, korhű viselettel, a korabeli fegyverek replikáival rendelkeznek, amelyek közül többet ők maguk készítettek. Részt vesznek az országos szövetség alaki versenyein, továbbképzésein, a hajdani csaták újrajátszásán. Március 15-én kezdődik számunkra a szezon, idén már 11 iskolában fordultak meg a megyeszékhelyen és az azt övező falvakban, de a városi fesztiválok, rendezvények, a honvédek sírjainak koszorúzási ceremóniái is számíthatnak rájuk.

– Maradandó élményem volt a szolnoki csata újrajátszása, felemelő dicsőséget lehetett érezni – tette hozzá Sümegi László.

Eközben azt is újra lehet élni, hogy milyen izzasztó nyáron a felszerelés: az egy kaptafára készült bakancs, a meggypiros zsinórozású barna mente, a búzavirágkék posztónadrág, a borjúbőrből varrt hátizsák, a kenyértartó vászontarisznya, az Augustin elöltöltős puska.

A zászlóalj 15 ütközetet és csatát vívott meg. A fegyverletétel után hadifogságba kerültek, többségüket besorozták büntetésül a császári hadseregbe. De méltó emlékük tovább él a 21. században is a maroknyi zalai hagyományőrző jóvoltából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!