2019.05.19. 11:00
Barna, búzavirágkék és meggypiros – Zalai hagyományőrző honvédek találkoztak
Nem csak saját élményeik gazdagítása miatt élik újra az elődök cselekedeteit, az utókor számára is közel hozzák a magyar történelem fényesebb lapjait.
Tóth László, dr. Varga Péter, Béres Gyula, dr. Szabó László, Sümegi László és Birkás József Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap
„Ott, ott! Ott lobog a nemzeti trikolór! Éljen a honvéd!” E szavakkal kiáltott fel Görgei Artúr honvédtábornok, amikor 1849. május 21-én, 170 évvel ezelőtt a svábhegyi Óra-villa tornácáról távcsövével pillantotta meg a 47. honvédzászlóalj zászlóját a budai várfalon. A zászlótartót Püspöky Gráciánnak hívták, aki egy volt azon derék zalai hazafiak közül, akik a 47. honvédzászlóalj tagjaiként küzdöttek az 1848–49-es szabadságharcban, írja összefoglalójában dr. Szabó László, a Zalai 47. Honvédzászlóalj. Hagyományőrző Egyesület vezetője. A budai vár visszavételének évfordulója (május 21.) adott alkalmat arra, hogy az elődök előtti tisztelgés kifejezését célul tűző egyesület tagjaival szót váltsunk.
– Honvéd vagyok az egyesületben, az inspirációm alapköve a barátság, a történelmet mindig szerettem, 1848-tól számít nekem az újkori magyar történelem – mondta Tóth László, aki civilben bútorasztalos és kollégiumi karbantartó, amikor az egyesülethez való csatlakozásról kérdeztem a csapatot képviselő hattagú társaságot. Dr. Varga Péter pénzügyőr alezredes csatlakozva az előtte szólóhoz szintén a történelem iránti vonzódást emelte ki.
– Ez a korszak azért fontos, mert erre minden zalai büszke lehet, a 47-esek szerepe a szabadságharcban sikertörténet, megtiszteltetés, hogy rajtuk keresztül tudjuk bemutatni a magyarok szabadság iránti vágyát – tette hozzá az egyesület gazdasági ügyeit intéző tiszt.
Három tiszttel rendelkezik az egyesület, köztük van a zalai származású dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.
A szinte teljes egészében Zala megyei önkéntesekből toborzott és zalai tisztek által vezetett, mintegy 1350 főnyi honvédzászlóaljat az 1848 szeptemberében Batthyány Lajos miniszterelnök rendeletére felállított „Zala megyei önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljból” szervezték.
Béres Gyula, a honvédek zászlótartója, Püspöky méltó utódja, őrvezető az egyesületi formációban, egyébként a baki iskola karbantartója. A kilencvenes években segédkezett a szabadságharcban zászlótartóként szolgáló Püspöky pusztaszentlászlói sírjának rendbetételénél, akkor még nem sejtette, hogy később neki állíthat emléket a hagyományőrző zászlóaljban.
Dr. Szabó László ügyvéd, a 17 fős egyesület elnöke a tevékenységeik közül kiemeli, hogy iskolákban, rendezvényeken mutatják be a hajdani honvédek viseletét, fegyvereit, harci tevékenységét.
– Az a legfontosabb, hogy bajtársi közösséget alkotunk és együtt, alázattal tisztelgünk elődeink hazaszeretetből, kötelességből fakadó teljesítménye előtt – jelezte az elnök, hozzátéve, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leginkább ellentmondásoktól mentes történelmi üzenet a ma embere számára is. – Az elért eredmények egészen eltérő társadalmi állású embereknek köszönhetők, akik családot, munkát hagytak hátra, hogy védjék a hazájukat.
A zalai önkéntes nemzetőrök háromévi honvédelmi szolgálatra kötelezték magukat, és 1848. október 3-án, Nagykanizsa horvát megszállás alóli felszabadítása során estek át a tűzkeresztségen. Október 16-án csatlakoztak Perczel Mór honvédtábornok drávai hadtestéhez, amely a másnapi letenyei ütközetet követően kiűzte a horvát csapatokat a Muraközből. November 11-én a nemzetőrzászlóaljat honvédzászlóaljjá minősítették át, mely a 47. sorszámot kapta.
– Összeadtuk, a zalai honvédek 3312 kilométert tettek meg gyalog a szabadságharc idején, ami ma már talán elképzelhetetlen – folytatta az elnök. – És közben volt pár csatájuk is. Ha ezt nem tartanánk számon, hibát követnénk el. Külföldi hagyományőrző fesztiválok, csataújrajátszások, imitációk is mutatják, minden nemzet őrzi a saját hőseinek emlékét.
– Úgy vélem, azzal lehet a gyerekek számára közel hozni a hajdani eseményeket, ha a legközelebbi, azaz esetünkben a zalai egykori katonák történetét mutatjuk be, erre nincs alkalmasabb a 47-esek krónikájánál – Sümegi László pedagógus, kollégiumvezető, honvédként őrmester közelről ismeri a diákok motiválhatóságának korlátait. – Kiskoromtól érdekel a történelem, köszönhetően Iván Lászlónak, aki a hittantanárom volt. Szerintem a tanárokon nagyon sok múlik, ha tudják lelkesíteni a diákokat, sok mindent el lehet érni. A helyi hagyományok, a település története közelebb van a gyerekekhez, hiszen az események szereplői között ott lehetnek az őseik is. A mi közösségünk a tankönyvekben olvasottakat teszi láthatóvá, átélhetővé. Szerencsések vagyunk a tekintetben is, hogy a Zala Megyei Levéltár történészei alaposan feldolgozták a korszakot, bárki tájékozódhat, hogy a falujából kik voltak honvédek, merre jártak, melyik csatában vettek részt.
1848. december 30-án a 47. honvédzászlóalj részt vett a vesztes móri ütközetben, de a zalai zászlóaljnak sikerült rendben, veszteségek nélkül visszavonulnia. 1849 januárjában, a főváros feladása után e zászlóalj is az Alföldön, Cegléd, Szolnok és Karcag térségében folytatta a küzdelmet. Katonái január 22-én ott voltak Szolnok visszafoglalásánál, február 27-én azonban súlyos veszteségeket szenvedtek a kápolnai csatában.
A tavaszi hadjárat során az április 19-i, diadalmas nagysallói ütközetben tüntették ki magukat. Április 26-án Komárom felmentéséért vívtak rendkívül véres harcot, azután Buda alá vezényelték őket, ahol az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő, de legdicsőbb zászlóaljként harcoltak.
A példaadásra hívta fel a figyelmet Birkás József is, aki civilben festő, s a kollégiumban is dolgozik, ő a csapat legidősebb tagja.
– Engem ez a társaság vitt közelebb a történelemhez, hisz nem voltak olyan tanáraim, akik érdeklődővé tettek volna. Számomra a legnagyobb élmény, ha a kisgyerekek szemében látom a csillogást, a kíváncsiságot és a tiszteletet. Amikor a csákóinkat, puskáinkat szemrevételezik, az nagyon szép pillanat.
Kiderül, a kicsik lelkesedése őket is inspirálja, a tizenévesekkel több gond akad, őket nehezebb rabul ejteni. Pedig a tanárokkal, iskolákkal, igazgatókkal szövetkezve nagyon szívesen tennék láthatóvá a történelmet, mintegy élménypedagógiát nyújtva a diákoknak. Ennek érdekében óravázlattal, korhű viselettel, a korabeli fegyverek replikáival rendelkeznek, amelyek közül többet ők maguk készítettek. Részt vesznek az országos szövetség alaki versenyein, továbbképzésein, a hajdani csaták újrajátszásán. Március 15-én kezdődik számunkra a szezon, idén már 11 iskolában fordultak meg a megyeszékhelyen és az azt övező falvakban, de a városi fesztiválok, rendezvények, a honvédek sírjainak koszorúzási ceremóniái is számíthatnak rájuk.
– Maradandó élményem volt a szolnoki csata újrajátszása, felemelő dicsőséget lehetett érezni – tette hozzá Sümegi László.
Eközben azt is újra lehet élni, hogy milyen izzasztó nyáron a felszerelés: az egy kaptafára készült bakancs, a meggypiros zsinórozású barna mente, a búzavirágkék posztónadrág, a borjúbőrből varrt hátizsák, a kenyértartó vászontarisznya, az Augustin elöltöltős puska.
A zászlóalj 15 ütközetet és csatát vívott meg. A fegyverletétel után hadifogságba kerültek, többségüket besorozták büntetésül a császári hadseregbe. De méltó emlékük tovább él a 21. században is a maroknyi zalai hagyományőrző jóvoltából.