A digitális lábnyom ott marad

2019.03.10. 07:00

Szexuális ragadozók, egymást alázó kamaszok és adathalászok a világhálón

Hogy nézel ki 10 év múlva? Ki a legjobb barátod? Ártatlannak tűnő alkalmazások a világháló legnagyobb közösségi portálján. Közben bele se gondolunk, hogy internetes játszadozásainkat ellenünk is fordíthatják. Például ellophatják felhasználóneveinket, jelszavainkat, és már hozzá is jutottak mindahhoz, amikről azt hittük: csak a miénk.

Horváth-Balogh Attila

Ha a családokban hiányzik az egymásra fordított figyelem, a gyerekeket beszippantja a világháló Fotó: Shutterstock

S bármilyen furcsán hangzik, mindez a kisebb baj – a nagyobb a gyerekeinket fenyegeti.

A nagykanizsai közgazdász, Varga Zoltán sok mindennel foglalkozott és foglalkozik. Egy időben értékközvetítő talk show-kat rendezett és vezetett, tevékenykedett mediátorként, dolgozott ingatlanközvetítőként, most építőipari beruházásokat szervez – s nem mellesleg: egy rádiócsatornán beszélgetős műsort vezet. Ennek kapcsán igyekszik érdekes témákat felvetni és megvitatni a hallgatósággal, s nemrég az internet veszélyei kerültek terítékre.

– Az interneten nagyon sok játékos alkalmazás van, melyek egyfajta kihívásként működnek: hogy nézel ki 10 év múlva, ki a legjobb barátod, mi a kedvenc könyved és így tovább – hallottuk Varga Zoltántól. – Mint minden, egyszer ez is lecseng, de a meghívott szakértők arra figyelmeztettek: könnyen lehet, hogy ezek egyáltalán nem ártatlan játékok, annál jóval többek. Megeshet ugyanis, hogy az egyik helyen meg-adott fotó és például egy másik alkalmazásnak elküldött születési idő vagy lakcím valahol összefésülődik és – habár az internetjogász szerint a jelenlegi jogi szabályozás alapján ez nem történhetne meg, de nem kizárt – szinte már mindent tud rólunk az, aki tudni akar. Még ha úgy is gondoljuk, hogy valamit, amit már előtte megadtunk, törölhetünk is, ha úgy tartja kedvünk – ám ez nem igaz, a digitális lábnyomunk megmarad a világhálón. Az is felmerült a beszélgetés során, hogy a feltöltött profilképünkkel visszaélhetnek azok, akiket bizonyos alantas szándékok vezetnek, például létrehozhatnak hamis profilokat, melyekkel akár zaklatást is lehet kezdeményezni. Szóba került a gyermekrablások ügye is, s mint kiderült, az áldozatokra az elkövetők vagy a megbízók többsége bizony az interneten figyel fel. Innét kezdve aztán a bűnözők már bárkinek utána tudnak menni, megvannak erre a módszereik, s rövid idő alatt kiderítik, kik a kiszemelt barátai, melyik iskolában tanul és így tovább.

Ha a családokban hiányzik az egymásra fordított figyelem, a gyerekeket beszippantja a világháló Fotó: Shutterstock

Varga Zoltán azt is hangsúlyozta: az óvatosság nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy ez ne forduljon át valamiféle paranoid szindrómába, hiszen a világhálót ma már kizárni az életünkből nem lehet, de okosan, tudatosan használni igen.

A tinédzserekre manapság talán a legnagyobb veszélyt egy olyan alkalmazás jelenti, mellyel rövid, 15 másodperces videókat készíthet magáról a felhasználó. Az alkalmazás így reklámozza magát: „A … az idődnek az a része, amikor nem kell jól viselkedned… Ez valódi. Ez nyers. Ez egy sztori 15 másodpercben. És ez sokkal nagyobb buli. A … nem a versenyzésről vagy az átgondoltságról szól. Hanem arról, hogy addig görgetsz, amíg a hüvelykujjad bírja és gondolkodás nélkül posztolsz.” A program egyébként csak szülői felügyelettel használható, s van korhatár is, az alkalmazás 12 éven felülieknek készült – de ez nem akadályozza használatában a fiatalokat. Akik nagyon hamar áldozatokká válhatnak, mert úgynevezett szexuális ragadozókat és pedofilokat is vonz a videokészítő programocska. Sok fiatal lány szexuálisan kihívó pózban szerepelteti magát a rövid filmekben, s gyakran durva hangnemben is beszélnek annak érdekében, hogy minél több ember érdeklődését felkeltsék. Ezzel aztán magukra vonják az előbb említettek figyelmét is – pedig ők csak „nagylánynak” akartak tűnni. S ha ez még nem lenne elég, a videók arra is alkalmasak, hogy abban a fiatalok nyilvánosan megalázzák, szidalmazzák, vagy ne adj’ Isten, zaklassák a kortársaikat.

Dr. Nagy Rozália, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház pszichiátriai osztályának vezetője a téma kapcsán azt mondta: az internetes közösségi felületek sokaknak kínálnak kiváló lehetőséget arra, hogy önkontroll nélkül, gátlástalanul, nem egyszer az ismeretlenség álarca mögé bújva bántsanak másokat. Sajnos a tinik ezt nem mindig tudják kezelni. Sőt, így, hogy nincs meg – ahogy mondani szokták – a face to face, azaz a szemtől szembe kapcsolat, ha túl sokat időznek az említett közösségi oldalakon, nem is fogják megtanulni, hogyan kezeljék a konfliktusaikat.

– Azt gondolom, azok a gyerekek fordulnak inkább a világháló közösségi platformjai felé, akik olyan családokban élnek, ahol kevés az egymással, konkrétan a szülőkkel folytatott kommunikáció, illetve az együtt töltött minőségi idő – bocsátotta előre a főorvos. – Ilyenkor a gyerekek kialakítják a maguk kis terét, szórakozási lehetőségét. Azok esetében, akik ezt túlzásba viszik, fennáll annak a veszélye, hogy nem építik ki a megfelelő kommunikációt sem a felnőttekkel, sem a kortársaikkal. Ennek következtében még jobban leszűkül az életterük a világhálós alkalmazásokra. Egyre jobban elmagányosodnak, s ha olyan helyzetbe kerülnek, amikor szükség lenne a szociális készségek alkalmazására, kiderül, hogy erre alkalmatlanok. A konfliktusaikat, az őket ért sértéseket nem tudják úgy feldolgozni, ahogy kellene, és sajnos ez a labilis személyiségeknél akár öngyilkossághoz is vezethet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!