Tündérszépek: február 10-ig lehet jelentkezni

2019.01.22. 14:00

Nekik már sikerült! Így emlékeznek az egykori Zala Szépe királynők a versenyre

Február 10-ig lehet nevezni a Tündérszépek szépségversenyre. Szalai Kata, Ruszka Dalma és Cserfő Bernadett korábbi Zala Szépe királynők szerint a lányoknak a szépségversenyek varázslatos világa miatt érdemes jelentkezniük.

Benedek Bálint

Cserfő Bernadett a festővászonnál. Szerinte a mai lányok előtt számos lehetőség áll, akár a nemzetközi porondon is bizonyíthatnak Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Háromfordulós szépség­versenyen keressük 13 megye Tündérszépét. Elsőként Zala megye legszebb hölgyeit szeretnénk megtalálni olvasóink segítségével. A megyei fordulóból a közönség három, a zsűri pedig egy hölgyet juttat tovább a regionális megmérettetésre. Innen az olvasói voksok és egy elismert szakemberekből álló zsűri ítélete alapján léphetnek a legszebbek az országos porondra. A Tündérszépek versenyére 16 és 29 év közötti, Zalában élő, itt született vagy itt tanuló hölgyek jelentkezését várjuk február 10-ig, a www.zaol.hu oldalunkon. A dicsőségen túl minden fordulóban értékes nyeremények várják a legjobban szereplő hölgyeket, összesen 3 millió forint értékben.

Szalai Kata

A Zala Szépe sorozat 2016-os királynője a kanizsai Szalai Kata volt. A Pécsi Tudományegyetem földrajz–testnevelés szakos hallgatója imádta a verseny minden pillanatát. Jelenleg az egyetem tánccsoportjával Thaiföldön turnéznak.

– Gyerekkorom óta figyeltem a megyei és országos szépségversenyeket – mesélte Kata. – Mindig lekötöttek a műsorok, figyeltem a táncmozdulatokat, amiket a lányoknak betanítottak, azt azonban nem gondoltam, hogy egyszer kipróbálhatom magam egy ilyen megmérettetésen. Pedig a színpadi világ nem állt tőlem távol, éveken át a Szan-Dia Fitness SC táncosaként szerepeltem. Nem tartottam attól, hogy ki kell állnom a pódiumra és minden tekintet rám szegeződik.

Szalai Kata élete mindig a tánc körül forgott, ez lendületet adott a szépségversenyhez is. A Pécsi Tudományegyetem tánccsoportjával számos koreográfiát betanult már Fotó: ZH Archívum

Kata hozzátette: valamennyi nő elégedetlen a külsejével, s érzi, hogy változtatni lehetne. A tánc rengeteget formált az alakján, s a rendszeres edzés és a helyes táplálkozás hatására bő fél év alatt jelentősen átalakult a teste.

– A felkészülések alatt igyekeztem sokat mosolyogni, nőiesen mozogni és lazaságot sugározni – folytatta. – A legfontosabb, hogy a versenyző ragyogjon a színpadon, amihez szép arc, nőies forma és kisugárzás szükségeltetik, amivel magára vonja az emberek tekintetét, s elvarázsolhatja szívüket. Ezek elegye végül egy csodás elismerést, a királynői címet jelentette számomra. A verseny magabiztosságot, határozottságot és nőiességet hozott az életembe. Talán a legfontosabb, hogy tegyünk azért, hogy elfogadjuk magunkat, hogy olyan ember köszönjön vissza a tükörből, akit látni szeretnénk. Bátran mondhatom, a szépségverseny alatt fejlődtek a személyes kompetenciáim, amit kamatoztatni tudok a hétköznapokban. A verseny két és fél éve volt, de a mai napig előfordul, hogy gratulálnak.

Ruszka Dalma

Ruszka Dalma a minap gyermekeivel, az 5 éves Gyuricz Blankával és a 3 éves Gyuricz Botonddal nézte vissza videón a 2006-os Zala Szépe verseny döntőjét. Ennyi év távlatából is nagy hatással voltak rá az események, megkönnyezte a felvételeket. Alig 20 évesen került a fejére a korona, és mostani kirobbanó formáját elnézve még mindig lenne esélye. Blanka örökölte édesanyja szépségét, Dalma szerint egy decemberi fotózáson olyan ügyesen pózolt, mint a nagyok.

– A környezetemből sokan biztattak, hogy próbáljam meg – mesélte. – Tele energiával jó bulinak tűnt, s kíváncsian vártam a felkészülést. Még a nyeremények sem érdekeltek igazán, csak a megmérettetés, hogy miként bizonyíthatok egy szakértőkből álló zsűri előtt.

Tizenhárom évvel a Zala Szépe után Ruszka Dalma még mindig kiváló formában van Fotó: ZH Archívum

Úgy érzi, azzal, hogy szépségkirálynő lett, főleg pozitív visszaigazolásokat kapott, ha újrakezdhetné, akkor is ezt az utat járná. A mai fiatalok számára is adott a lehetőség, hiszen sokan sportolnak, kitűnő állapotban van a testük, jó az alakjuk, és ha mindehhez még jár némi báj is, akkor nyert ügyük van.

– A szervezők, a közösség, mindenki azon volt, hogy a legjobbat hozza ki a lányokból – tette hozzá. – Ha valakinek esetleg nincs kellő önbizalma, akkor se rettenjen meg, mert az egész stáb segít oldani a feszültséget.

Cserfő Bernadett

Szinte hihetetlen, de tavaly múlt 20 éve, hogy Cserfő Bernadett fejére került a Zala Szépe koronája. A kétgyermekes édesanya Dalmához hasonlóan rendkívül csinos. A bókokat a tőle megszokott szerénységgel kezeli még most is, s a jó génekkel magyarázza.

– Életem egyik legszebb emléke marad a verseny, pedig vőlegényem, Kepe Arnold, aki ma már a férjem, az utolsó pillanatban adta le a jelentkezési lapomat – emlékezett vissza a festőként dolgozó hölgy. – Érdekes, de nem szerettem a nagy felhajtást, a színpadra lépéstől is tartottam, egyébként is izgulok szinte minden szerepléstől. Az előválogató előtt valósággal remegtem, közben fél szemmel néztem a többie­ket, nyilván az is eszembe jutott, hogy semmi keresnivalóm a mezőnyben. A verseny viszont sokat segített, kicsit magabiztosabbá, határozottabbá tett. Bár abban az időben nem használtam ki a szépség­iparban rejlő lehetőségeket, pedig lehetett volna. Most, ha lesz országos forduló, a fiatal lányok a későbbiekben akár a világot jelentő deszkákat is meghódíthatnák.

Cserfő Bernadett a festővászonnál. Szerinte a mai lányok előtt számos lehetőség áll, akár a nemzetközi porondon is bizonyíthatnak Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Bernadett pontosan tudja, miként gondolkoznak ma a fiatalok, hiszen Klaudia lánya 16, míg Lúcia 6 éves. Mindketten a Szan-Dia FSC sportolói, s míg az idősebbik a tanulásra koncentrál, addig a kisebbik már most királynőnek készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!