Kávéházi cigányzene

2018.09.03. 10:00

Többgenerációs kedvenccé vált a Budapest Bár zenekar

Rendszeres fellépő, azaz folyamatosan visszatérő vendég a dél-zalai városban a Budapest Bár. A kávéházi cigányzenét játszó együttes legközelebb a 15. Bor- és Dödöllefesztivál keretében, szeptember 8-án, szombaton este ad koncertet Nagykanizsán.

Gyuricza Ferenc

A Budapest Bár rendszeresen visszatérő vendég a dél-zalai városban Fotó: Archív

A zeneakadémiát végzett, és a karrierjét a 100 Tagú Cigányzenekarban kezdő Farkas Róbert által 2007-ben alapított Budapest Bár ezúttal egy karrierösszegző, az elmúlt tíz év legnagyobb sikereit összefogó programmal érkezik Nagykanizsára. A program gerincét a zenekar tavalyi, születésnapi válogatásalbumának dalai adják, mellette az új nagylemez, a Budapest néhány slágere is felcsendül majd. A koncerten a Budapest Bár zenészei – a hegedűn és gitáron játszó Farkas Róbert, a cimbalmos Farkas Mihály, a nagybőgős Farkas Richárd, a harmonikás és zongorista Ökrös Károly, valamint a dobos Kisvári Ferenc – mellett énekesként a többek között a Jazz+Az révén megismert Behumi Dóri, a Mega-sztár első szériáját megnyerő Tóth Vera, a pszichedelikus és elektronikus zenét játszó Colorstar dalszerző-énekese, Keleti András, a Kistehén zenekart alapító Kollár-Klemencz László és az egykori Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián működik közre.

Az eredetileg egyetlen lemezre született Budapest Bár szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált hazánk egyik legnépszerűbb zenekarává. Több mint egy évtizedes folyamatos működésüknek köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat és a fiatalok kultúrájának részévé.

A Budapest Bár rendszeresen visszatérő vendég a dél-zalai városban Fotó: Archív

A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait. A zenekar munkásságának köszönhetően korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik az együttest fiatalok és idősebbek, azaz bátran állíthatjuk, a Budapest Bár valóban többgenerációs kedvenccé vált.

A tízéves működésük alatt számos régi dalt poroltak le, elfeledett melódiákat élesztettek újra, a közismertebb dallamokat pedig új köntösbe öltöztetve mutatták be. Az utóbbi időben rengeteg új dalt is írtak, a legutóbbi Budapest című nagylemezükön is többségében már ilyen friss szerzemények szerepelnek. Az albumon helyet kapott számokat a Budapest Bár jellegzetes és egyedi zenei világa mellett a szövegeik is összekötik, szinte valamennyi Budapestről és annak nagyvárosi jellegéről, a titkairól és szépségeiről, vagy éppen az itt élők mindennapjairól szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!