Net a kenyai árvaházban

2018.08.04. 15:30

Máig őrzi a cipője talpa Afrika vörös földjét – Interjú Hegyi Barnabás önkéntessel

Ma már nem dívik, de régi időkben bőröndünkre – hivalkodóan – kiragasztottuk azon országok vagy városok vignettáit, ahol megfordultunk. A Zalaegerszegről elszármazott Hegyi Barnabás mérnök bőröndjére sok embléma felkerülhetne. Izrael, Mexikó, USA, Törökország, Marokkó, Kambodzsa, Thaiföld, Vietnam, Irán, Kenya egyaránt volt már úti célja.

Matyovszky Márta

A magyar mákos tészta a kenyai gyerekeknek is ízlett

Múlt évi, afrikai önkéntes munkájáról folyik köztünk a szó.

– Mibe jön az önkénteskedés az önkéntesnek?

– A szabadságomból töltöttem ott egy hónapot, minden költséget – repülő, biztosítás, oltások, stb. – én álltam. Nem turistaként akartam menni Afrikába, arra vágytam, hogy megismerjem a kultúrát, az embereket.

A magyar mákos tészta a kenyai gyerekeknek is ízlett

– Afrika nem kockázatos úti cél?

– Ha az ember tájékozódik, és tisztában van azzal, hogy hova megy, tudja, mikor és hova szabad menni, akkor nem. Politikai helyzetre, időjárásra, napszakra ügyelni kell. Nairobiban nem szabad sötétedés után, vagy napkelte előtt az utcán járkálni, és csak autóval, taxival szabad közlekedni. Fekete-Afrikába akartam menni. Játszottam a gondolattal, hogy Ugandába, egy biogazdálkodási projektbe megyek dolgozni, de rájöttem, hogy jobb, ha tudom, hogy hova megyek, és nem ott érnek meglepetések. Olyan projektet akartam csinálni, amire már tudok itthon is készülni, hogy többet ki lehessen hozni belőle odakinn. A Vodafone-nál dolgozom, s a Taita Alapítvány, melyen keresztül szerveztem az önkéntességet, a cég alapítványával több évig együttműködött. Elmondható, hogy az árvaházat, ahova mentem, gyakorlatilag a Taita Alapítvány tartja fenn, egyebek mellett segíti, és többek között magyarországi támogatókon keresztül finanszírozza az ott élő gyerekek étkeztetését, oktatását, egészségügyi ellátását és ruházkodását, valamint rendszeresen önkénteseket utaztat ki az árvaházba. A Vodafone két munkavállalót évente kiküldött az árvaházba egy-egy hónapra, ott olyan projekten dolgoztak, amit az alapítvány javasolt az adott évre. 2015 őszén egy kollégám terményszárítót épített az árvaház udvarára, most is ott áll, szépen működik. Tőle tudtam, hogy nagyon gyenge a mobilinternet lefedettség, és akkor arra gondoltam, ezzel kéne foglalkoznom. A kenyai Safaricom mobilszolgáltató ugyanis a Vodafone leányvállalata. 2016 őszére a bázisállomások már megépültek, akkor jött az új ötlet, hogy pénzt gyűjtök a mobilinternet előfizetésre, és olyan eszközöket viszek, amivel internetezni és tanulni tudnak a gyerkőcök. Persze meg is kellett tanítani őket a használatra. A cél az volt, hogy a gyerekek hozzáférjenek az interneten nagy számban elérhető ingyenes oktatási anyaghoz és megoldáshoz, valamint az internetről letölthető készségfejlesztő alkalmazásokhoz és ezáltal is fejlődjenek. Ezenkívül az interneten keresztül olyan minőségi tartalmak is elérhetővé váltak számukra, mint az oktató-szórakoztató célú rajzfilmek.

Búcsúzáskor összeállt a gyerekcsapat egy közös képre. Jobbra barna pólóban guggol a zalaegerszegi fiatalember Fotók: Taita Alapítvány

– Fehérnek lenni Kenyában feltűnő dolog?

– Vidéken mindenképpen. A hely, ahol dolgoztam, missziós település volt régen, apácarend működik ott. Viszonylag sok az iskola ebből következően, a helység kicsisége ellenére. Földút visz oda, egy része murvásított csak. Van középiskola, tanárképző főiskola, általános iskola. Az árvaház belső udvaros, árkádjai alól nyílnak a különböző helyiségek. Van tv szoba, ott vannak a gyerekek esténként, vagy hétvégén napközben, van étkező, konyha, mosogatórész. Van mosókonyha, de azt nem nagyon használják, inkább kézzel mosnak az alkalmazottak. Vannak lakószobák fiúknak, lányoknak, önkénteseknek. A három évesnél kisebb gyerekekre vigyáznak külön is. Van egy fogadóhelyiség megbeszélésre, vagy protokolláris eseményre.

Hidegebb idő esetén iskolába menet elkél a meleg ruha Fotó: Hegyi Barnabás

– Hogy kerülnek a gyerekek oda?

– A szülők halála, kiskorúsága, pszichés betegsége, vagy rossz bánásmód miatt. 18 éves kor a felső határ, de a pl. egy 21 éves fiú Tanzániából, egy 19 éves lány Mombassából jár vissza az árvaházba, mindketten egyetemisták már. Az alapítvány törekvése többek között, hogy megértsék a tanulás jelentőségét, és hogy a középiskola, vagy az egyetem első néhány éve után képesekké váljanak fenntartani önmagukat, ami realitás.

– Kommunikálni, a kultúrára ráhangolódni könnyű?

– Fel voltam rá készülve, hogy nem olyan ütemben mennek a dolgok, mint itthon – rá kellett kérdezni feladatokra, sürgetni kellett –, de a segítőkészség nyilvánvaló volt. Például elromlott a fúró az árvaházban, bementem a városba szerezni. Az egyiknek nem volt, de elvitt valaki máshoz, aki tudott adni. Itthonról már nehezebb befolyást gyakorolni a történésekre. Ha valaki véletlenül kihúzta a konnektorból az internetkapcsolatot biztosító berendezéseket, ezt rendezni már nem volt olyan könnyű ilyen távolságból. Ha véletlenül nem kértem engedélyt fotózásra, akkor kérték, hogy töröljem a képet, és mondták, legközelebb kérdezzem meg előre. Az emberek nagyon kedvesek voltak, nem ért semmilyen incidens. Tudnak angolul, az a másik hivatalos nyelv, már az óvodában is tanulják, és nem éreztem megkülönböztetést ami­att, hogy fehér vagyok. Az árvaház lakói 5-kor keltek, elmentek az intézményeikbe, 5-ig ott voltak, ezalatt én a projekten dolgoztam, e-mail címeket gyártottam, a városba mentem beszerzésre, akár a projekthez, akár a gyerekeknek. Sokszor vettünk ennivalót számukra az alapítvány pénzéből. Ez plusz volt az árvaházi ellátásuk felett. Kakaó- és tejporból készítettünk nekik forró csokoládét, ez olyasmi, amit ők egyébként nem kapnak. Lehet, hogy nem mindennap laknak jól, illetve mennyiségileg megfelel az adag, többnyire marad is főtt étel, de minőségileg talán fontos lenne ha több húst kapnának. Az alapítvány ezen is folyamatosan dolgozik. Általában ugalit ettek – ez kukoricalisztből főzött kása – és mellé zöldségből készült masszát vagy, babot. De járhatnak viszonylag színvonalas magániskolába, ez teszi lehetővé, hogy a saját lábukra tudjanak állni egyszer, ez fontosabb, mint degeszre tömni a hasukat nap mint nap.

Hegyi Barnabás: – Egyszer a saját lábukra tudjanak állni Fotó: Matyovszky Márta

– Odavinni ilyen technológiát nem volt abszurd ötlet?

– De igen. Volt ugyan már ott néhány táblagép, amit használtak játszani, de az internet, meg az e-mail új volt nekik. Meg kellett értetni velük a laptop, az egér használatát, azt, hogy mit jelent összedugni a kábeleket. A táblagépeket könnyebben kezelték, mint a billentyűzetet, laptopot, és ők is ugyanolyan gyorsan tanulnak, mint a gyerekek mindenütt a világon.

– Ha azt mondanám, jaj, minek Kenyába internet, vigyünk inkább fehérjét, mit mondana?

– Perspektivikusan szükség van az internetre, a tanulásra, de nyilván meg kell, hogy üsse a szintet a másféle szükségletek kielégítése is. A digitális ismeretek elsajátításához természetesen idő szükséges. Az e-mail használata a támogatóikkal való kapcsolatukat könnyíti, de ahhoz hogy ez szokássá váljon, folyamatos támogatottság kell számukra.

– A kultúrájukból mi ragadta meg?

– A vidám, jó hangulatú misék; tánc, ének, az apácák – mind helyiek, megbecsült a hivatásuk ott – is doboltak, énekeltek és a pap is.

– Egészségügy, kézművesség?

– Van rendelő a faluban, gyorsan csinálnak malária vagy AIDS tesztet, férgesség esetén adnak gyógyszert. Az ivóvizet palackban vettük, de a gyerekek a csapvizet isszák, mégsem lesz tőle semmi bajuk. A táj, az a vörös afrikai föld nekem nagyon tetszett, nem is mostam le a cipőmet azóta sem. Vannak szép kézműves tárgyaik, a színes műagyag gyöngyökből és festett fa lapocskákból készült táskáik tetszenek nekem nagyon. Szépek a textiljeik, kendőik, a nők a derekukra csavarják, vagy turbánszerűséget csinálnak, de vetik a vállukra is. Szép, színes fonott táljaik vannak, babot válogatnak benne, a kerámiáik is szépek. A zenéjük is nagyon jó. A tipikus kenyai ital, a mnazi – bornak mondják –, ragadós állagú, kókuszpálma nedvéből erjesztik, romlott must ízű. Ha említettük, hogy ittunk ilyet, arra nagyon büszkék voltak a helyiek. A közlekedés is érdekes. Iránytaxik vannak, amik akkor indulnak, ha megtelnek: 6 utas és a sofőr. Van, hogy valaki több helyet vesz meg, hogy előbb elinduljon a taxi. Volt, hogy már benne ültünk heten, a sofőr útközben mégis megállt, pl. egy öreg néninek, aki aztán engem kért meg, hogy üljek át a csomagtartóba, ő meg az én helyemre. Más alkalommal előre kellett ülnünk kettőnknek az anyósülésre. Mondták, hogy én úgy üljek, hogy a lábam között legyen a sebváltó. Mikor a sofőr sebességet váltott – szerencsére automata váltós volt, csak induláskor és megálláskor kellett használnia – ott volt a keze a lábam között, de a sebváltót nem lehetett észrevenni. Videó meg fotó tanúskodik a mulatságos szituációról.

– Mi célszerűbb az ottani gyermekek számára, megmaradni saját kultúrájukban, zártan, vagy nyitni a világ felé?

A gyerekek segítettek mosni is Barnabásnak

– Mind a kettő fontos. Minden kultúrának vannak értékei, és mindig lehet tanulni másoktól is. Ha valaki fejlődni, vagy boldogulni akar, akkor nyitottnak kell lennie másra is, de ami van, és értékes, azt sem kell eldobni. Én például a mákos tésztát választottam a magyar étkezési kultúra külhoni terjesztésére, mindenhova viszek magammal mákot, száraztésztát, vittem Kenyába is. Az alapítványnak jó a kapcsolata a nagykövetséggel. Egyik munkatársával egy gépen utaztam, Isztambulban összetalálkoztunk átszálláskor, a vámon, Nairobiban az ő kocsiján volt az én bőröndöm, így nem ellenőrizték. Amikor később kiderült számára, hogy 2 kiló mák volt a málhámban, azt mondta, ha ezt előbb tudja, lehet, hogy külön megy, nem velem. Mákom volt – azt hiszem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!