Mit kell tennünk a lelki egészségünkért?

Fülöp Csenge számtalan gyógyító és fejlesztő módszerrel segít a hozzá fordulókon. Útja hosszú és küzdelmes volt, míg sok tanulással, mély önismeret megszerzésével lélekgyógyásszá vált: terelgeti a hozzá fordulókat, hogy saját útjukat járják. Vallja: életünk értelme az, hogy lelkünk fejlődjön.

De vajon figyelünk lelkünkre? Gondolkoztunk-e, mit jelent számunkra e fogalom? Vagy elmélkedtünk-e, hol van a lélek a születés előtt vagy a halál után? Filozófiai irányzatok és vallások más-más választ adnak, de mi magunk mit gondolunk erről?

Azt megszoktuk, hogy gyakorta tükörbe pillantunk, hogy áll a hajunk, árgus szemmel figyeljük, hogy nézünk ki, megtisztítjuk testünket, szépítkezünk, de mikor tartunk tükröt lelkünk elé? Csengével az október 10-i, Lelki egészség világnapja alkalmából beszélgettünk.

–Mitől egészséges az ember? Ha a lelke jól érzi magát. Én szeretem úgy leírni ezt a szót, hogy egész-ség: az ember testi, lelki, szellemi része összhangban van, olyan életet él, melyet lelke szerint élnie kell -- összegezte Csenge.

Ám ha sérül a lélek, akkor rossz érzések vannak bennünk: rosszkedvűek, közömbösek vagyunk. Ez mind figyelmeztetés, hogy nem saját sorsunkat éljük. Ha a jelekből nem tanulunk, jönnek a betegségek. Fülöp Csenge úgy tapasztalja, gyakorta fontos a pirula, a fájós testrész kenegetése, de kevésbé figyelünk lelkük jelzéseire, pedig magunk is jobbá tehetjük.

– Mindig elmondom a vendégeimnek: amikor felkelsz, arra gondolj, ami jó az életedben, amit szeretsz, aminek örülsz, amiért hálás vagy. Ilyen egyszerű – mondja mosolyogva. Ő is így tesz nap mint nap, reggeli tejeskávéját nyugodtan elkortyolgatva. Ezután keltegeti gyermekeit és indul a nap, ami sok mindent hozhat: jót és rosszat is.

– Azt is el szoktam mondani: amikor történik veled valami, ne kezdjél el kapálózni, visszavágni. Állj meg egy pillanatra és kérdezd meg magadtól: az érzés, amit átélsz, hol van benned? Honnan jön, hogyan érintett téged? – ad tanácsot. Így aztán idővel fejlődik önismeretünk, rájövünk, mit teszünk mások, a társadalom elvárása miatt (vagy csak hisszük, hogy elvárás), mit valóban saját magunkért.

– Tele vagyunk megfelelési kényszerrel, nem merünk eltérni a megszokottól. Már gyermekkorunkban kialakulnak a hitrendszereink. Szüleink tapasztalata alapján kezdjük el élni az életünket, elfelejtjük, kik vagyunk. És aztán jelez és lázad a lélek, de „normálisak” akarunk lenni, hogy figyeljenek ránk és szeressenek – szólt gátjainkról a lélekgyógyász. De sok ember életében eljön egy pillanat, amikor ráébred, hogy változtatni kell életén, s szakemberhez fordul.

– De amíg valaki nem ismeri fel, hogy ő a felelős azért az életért amit él, a körülményekért és mindenért, ami vele történik, addig nem lehet rajta segíteni. Az ember képes a boldogságra. De ezt meg kell előzze a béke. Békében csak akkor lehetünk önmagunkkal, ha beteljesítjük a saját sorsunkat. Amíg meg akarok felelni a világnak és nem arra figyelek, hogy ki vagyok, milyen életre születtem, nekem milyen feladatom van, hanem mindig másoknak akarok megfelelni, csak másokra figyelek és arra, hogy mit gondolnak rólam, addig nem lehetek békében magammal.

A varázsszó a magunkkal szembeni őszinteség: pillantsunk be lelkünkbe.

– Az átlagembernek, ha valami nem sikerül, a leggyakoribb reakciója, hogy kifogást, bűnbakot keres, hogy miért van ilyen helyzetben. Számomra az őszinteség azt jelenti, hogy nem másra mutogatok. Szembenézek azzal, mi van bennem, mit tettem vagy nem tettem, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Ha felismerjük, milyen múltbéli döntések okozzák a jelenlegi helyzetet, el tudjuk fogadni a valóságot. Ha én olyan helyzetbe kerülök, ami rossz érzést okoz, rögtön megkeresem az érzés okát. A másik ember eszköz a sors kezében, hogy megmutasson bennem valamit, ami nem jó. Nekem így sikerült megismernem magamat – vallja Fülöp Csenge, akivel aztán beszélgettünk még a napjainkban divatos spirituális irányzatokról, önfejlesztő módszerekről, melyek néha hatástalanok. Hogy miért? Ez is rajtunk múlik.

– Egyet felejtünk el: hogy vállaljuk a felelősséget önmagunkért. Ahány ember, annyi út: de az alapja az őszinteség és a felelősségvállalás. Azt szoktam mondani: az öröm legyen a te útmutatód. Ha nincsen bennem öröm, leülök és megkérdezem magamtól: miért? Mindig az érzésekre figyelek. Így derítem ki, hogy én valójában ki vagyok, nem az alapján, hogy mások mit gondolnak rólam. Én az vagyok, amit én gondolok másokról. Ha rosszat gondolok, magamban keresem, honnan jön ez az érzés. Nem az vagyok, aki vagyok, hanem akivé váltam. Van annál fontosabb, mint hogy rendezzük a saját érzéseinket?