2025.02.12. 15:59
Nem csak a színpadot, az ágyat is megosztja egymással ez a két zalai zenész
Nem költenek reklámra, marketingre, hírük ma is inkább szájról szájra terjed. Lentiben, a környéken és Vas vármegyében is rendszeres fellépője a magán- és közösségi rendezvényeknek Toplak Tamás és Erzsó, ahogy például a falunapi plakátokon is találkozunk velünk.
Toplak Tamás és Erzsó, ahogy a legtöbben ismerik őket, nem csak együtt zenélnek. Toplak Tamás és Horváth Erzsébet egy pár, ők a mulatós, vendéglátós zenei vonal mosolygós képviselői Lentiben és a tágabb környéken. Már 20 éve egymás kezét fogva haladnak előre az életben, nemcsak a színpadot, hanem az ágyat és az asztalt is megosztják egymással. Közös életükben a zene, a zenélés meghatározó szerepet tölt be civil foglalkozásuk mellett.

Fotó: Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet
De hogy is indult a zenei pálya? Hogyan lettek ők Toplak Tamás és Erzsó?
- Iskolai keretek között kipróbáltam magam kórusban, népdalkörben, színjátszókörben, foglalkoztam fafaragással, rajzolással a rédicsi iskolában – kezdte Tamás. - Akkoriban futott a Csepü, lapu, gongyola című televíziós műsor, melyben iskolák versenyeztek, de volt tánc része is, s ennek apropóján alakult néptánccsoport Rédicsen, ahol szintén kipróbáltam magam. Emellett zenéltem is magamtól, első fellépésem a rédicsi kocsmaboltban volt, ott zenéltem vagy 100 alkalommal hétvégente, onnan kerültem színpadra, majd jöttek a felkérések egymás után még a ’90-es években. Nagyon örültem, mikor bekerültem Lentiben több vendéglátóhelyre s lettem állandó zenész.
Kudarc a Dáridóban, ami végül nagy lökést adott
- Kipróbáltam magam majdnem a Lagzi Lajcsi-féle Dáridóban, szerettem volna bekerülni a műsorba, készültem is rá, a válogatóba bejutottam, a műsorba nem, vagyis kudarc volt, ám ennek köszönhetően elkészült a CD-lemezem Határkő címmel – folytatta. - Zeném a szlovénoknak is bejött, így arra is nyitottunk, akkor már Erzsikével, hisz közben egy párt alkottunk. Ő igazi ősi erőként robbant be, neki nem kellett a hangját képeznie, jól ráérzett erre a stílusra, nagyon tehetséges.
- Nyolc hónapos terhesen még énekeltem - vetette közbe Erzsi. - Ennyire imádjuk a zenét, ha nem így lenne, nem az sülne ki belőle, aminek kellene. Úgy jó, ha azt kapják az emberek, amit várnak, amit szeretnének.
„Láttalak a tévében, gyertek el hozzánk is”
- Egy keveset tévéztünk, volt fellépésünk a Budapest Televízióban, énekeltünk kívánságműsorban, nagyon jó reklám volt ez nekünk, utána, hogy láttak a tévében egyből jött 3-4 lakodalmas felkérés – mondták. - Aztán beláttuk, hogy családként ezt a pörgést, hisz közben megszületett a lányunk, Tamara, nem akarjuk felvállalni, miután akkoriban bejártuk az országot Érdtől Debrecenig.
Elég lesz a tortából egy kisebb szelet
- Úgy gondoltuk, elég lesz nekünk az is, ha itt maradunk Lentiben és a környéken – folytatta Tamás. - Egy rendezvény legalább kettő újat fial, aki ott van az egyiken és hall minket, meghív egy következőre. Nagyon sok a falunapi fellépésünk, sok helyre visszajárunk, már az idei nyárra is be vagyunk táblázva. Erősségünk például, ezt többen is mondták, hogy jól szórakoztatunk a háttérben, tudjuk, hogy mikor kell hagyni a vendégeket beszélgetni, s azt is, hogy mikor kell felpörgetni a bulit és behúzni mindenkit a tánctérre. A mulatóst, úgy tűnik, minden korosztály szereti, meglepetésünkre a fiatalok is.
„Majd megőrültem, hogy nem tudom felhívni”
A közös munka náluk nem megy a házasság rovására.
- Egyik nap például Erzsinél délelőtt nem volt telefon, majd megőrültem, hogy nem tudom felhívni – 20 év után – mondja Tamás szerelmesen.
- Nagyon kiegészítjük egymást a zenében, egymást építjük – tette hozzá Erzsi. - Persze mikor már a 25. bulit nyomjuk, akkor nehéz, de meg is beszéljük, ami bennünk marad.
Nagy öröm az is – tették hozzá –, mikor gimnazista lányuk Tamara versmondóként vesz részt rendezvényeken, akár velük együtt.