Szerinte is érdemes nevezni a Tündérszépekre

2022.01.19. 14:00

Huszonhárom éve lett Zala Szépe, de most is bomba formában van Cserfő Betty (videó)

Határozott és sokkal magabiztosabb lett Cserfő Betty, aki 23 évvel ezelőtt nyerte meg a Zala Szépe versenyt. A most is bomba formában lévő kétgyermekes édesanya festőművészként tevékenykedik.

Benedek Bálint

Cserfő Betty hat éve festészettel foglalkozik, az egyik kedvenc témája a Balaton Fotó: Szakony Attila

- Az élmények egy életen át elkísérnek, a szépségverseny minden mozzanatára szívesen emlékszem - mondta Kepe Arnoldné Cserfő Betty. - Félénk, szerény és visszahúzódó tinédzser voltam, aki egyáltalán nem szeretett szerepelni, a rivaldafény pedig még távolabb állt tőlem. Éppen ezért a párom, ma már férjem nevezett be a versenyre, mely után szinte varázsütésre megváltoztam. Az események sodrása, a fotózások, a gálára kigyakorolt színpadi mozgások megtanítottak arra, hogy feltaláljam magam, de ugyanolyan természetesen viselkedjek, mint korábban.

 

- Bármilyen szépségversenyről legyen szó, a szépségiparban jártas szakemberek arra kíváncsiak, hogy a külső adottságok mellett milyen belső szépségeket rejt az induló. E kettő harmóniájából lesz valakiből szépségkirálynő - folytatta Cserfő Betty.

 

Hozzátette: a Tündérszépek 2022-es szépségversenye azért is különleges, mert az országos döntőben a közösségi médiából megismert hírességek foglalkoznak a lányokkal. Olyan felkészítésben részesítik azokat, akik eljutnak a fináléba, amelyet csak modellügynökségek kínálnak. Az öltözködésben, a smink elkészítésében, a diéta összeállításában is szakértő segítségre számíthatnak.

Cserfő Betty Fotó: Szakony Attila

- A fiatal lányoknak nincs vesztenivalójuk, arra biztatom őket, hogy nevezzenek - folytatta. - Az értékes ajándékok, nyeremények szintén kecsegtetőek. Legyenek a hölgyek bátrabbak, és biztosan nem csalódnak. Bár a szépségverseny országos, a megye legszebbjének járó cím is értékes.

 

Az egykori szépségkirálynő hat éve a festészettel foglalkozik, festőkéssel készíti a képeit. Az elmúlt időszakban a balatoni tájképek kötik le az idejét, de virágokat is szívesen készít.

A Mediaworks Hungary Zrt. negyedik alkalommal indította el a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre 18-29 év közötti hölgyek nevezését várja. A viadal megyei szinten indul, majd a regionális fordulókon keresztül jut el a legszebb 22 lány az országos döntőig. Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de külön kérésre profi fotós is elkészítheti a sorozatot. Regisztrálni IDE kattintva lehet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában