R-Stone

2021.03.02. 07:00

Dobri Zsoltnak hiányzik már a közönség

A színpadi előadókat, zenészeket, énekeseket is nyilvánvalóan nagyon érzékenyen érinti a járvánnyal járó korlátozások régóta tartó időszaka. R-stone, azaz Dobri Zsolt is várja a nyitást, ám addig sem tétlen, amíg személyesen találkozhat a közönséggel.

ZH

A zalai énekes-dalszerző a vírusmentes „békeidőkben” rendszeres vendége a falunapoknak, fesztiváloknak megyénk határain belül és kívül, az előző évi kényszerű visszavonulás azonban számára is sok kihívást tartogatott.

A karanténhónapok után a várva várt újraindulás még mindig várat magára, ám R-stone addig sem hagyja magára a dalaira fogékony közönséget: nemrégiben kisfiával, Noellel forgatott új videóklipet, a Köszönöm, hogy vagy nekem című dal már 10 ezer megtekintés fölött tart a videómegosztó portálon.

A hároméves Noel édesapjával, Dobri Zsolttal, azaz R-stone-nal szerepel
közös videóklipben

Zsolt lapunknak elmondta: Noel nagyon ügyes volt, természetesen viselkedett a kamera előtt, és büszke apukaként az előadó reméli, hogy fia követi majd őt a színpadon. R-stone a buliszezonon kívül is kifejezetten aktív, két további dalt is írt – Együtt megyünk végig, illetve Kérlek, gyere velem, szerencse címmel – a közelmúltban. És természetesen, mint a szakma minden képviselője, nagyon készül már a buliszezonra.

Ezek is érdekelhetik