Fő az egészség

2018.10.19. 14:06

Tátrai Tibor lemond a káros élvezetekről: bármelyik végzetes lehet

Tavalyi rosszzulléte óta nem iszik és nem is dohányzik a Liszt Ferenc-díjas gitárművész.

Sepsiszentgyörgy, 2015. május 4. Tátrai Tibor (b) és Zsoldos Tamás játszik a Magyar Atom zenekarral a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok zárókoncertjén 2015. május 3-án. MTI Fotó: Haáz Sándor

Fotó: Haáz Sándor

Tátrai Tibor egy őszi koncertjén annyira rosszul lett, hogy be sem tudta fejezni a koncertet, ráadásul mentővel vitték el. Leesett a vérnyomása, a keringése összeomlott és majdnem kiszáradt. Az alkoholt azóta teljesen elhagyta, viszont újabb féket jelentett, hogy idén áprilisban kiújultak a kézproblémái, ami miatt jó pár koncertjét le kellett mondania – foglalja össze cikkében az Origo.

„Az áprilist azért is viseltem nehezebben, mert legjobb barátom és kollégám, Babos Gyuszi elrepült közülünk. Az vigasztal, hogy jó helyen van ott, már javában az égi gitártrióban játszik, Jimmy Hendrix és a többiek között. A nyár viszont munkával, és emiatt jóval könnyebben telt. Most is nagyon sokat próbálok, készülök a késő ősszel induló koncertszezonra” – idézi a portál a zenész egyik nyilatkozatát.

A cikk ismerteti: a gitárművész elsősorban az általa vezetett Tátrai Banddel lép fel, de több formációban is fel-feltűnik. „A Boom-Boommal, illetve a 60-as, 70-es évek legendás Syrius együttesének zenéjét új hangzásba csomagoló fiatal dzsesszzenészek által alapított Syrius Legacy együttessel lépek fel. Emellett meghívást kaptam az Ivan the Parazoltól is egy közös koncertre” – mondta Tátrai.

A gitárost 40 év után, a tavalyi kórházi kezelés ébresztette rá, hogy ha továbbra is rendszeresen iszik alkoholt, nem zenélhet többé.

Azóta lefogyott, igyekszik minél egészségesebben táplálkozni, a dohányzásról is leszokott, rendszeresen edz, többször bokszzsákkal is. „Tavaly leszoktam a cigiről, nem is piálok már.

Semmilyen kísértésnek nem engedek, mert érzem, az végzetes lenne.”

Tátrai Tibor idén, a Strand Fesztiválon vehette át az életművéért járó Petőfi-díjat.

Borítókép: Tátrai Tibor (b) és Zsoldos Tamás játszik a Magyar Atom zenekarral a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok zárókoncertjén 2015. május 3-án.

Forrás: MTI / Haáz Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában