változás

2018.08.21. 18:26

Elhalasztják a hétvégi Vidi FC-Újpest mérkőzést

Az új időpontról később döntenek.

A hétvégén nem rendezik meg a MOL Vidi FC-Újpest FC labdarúgó-mérkőzést az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

A fővárosi klub a honlapján közleményben számolt be kedden arról, hogy a székesfehérváriak a sikeres Bajnokok Ligája-szereplés reményében kérvényezték a szombatra kiírt összecsapás halasztását, amelyhez a szövetség (MLSZ) hozzájárult.

A találkozó Felcsúton a Pancho Arénában lett volna. Az új időpontról az MLSZ később dönt.

A székesfehérvári klub honlapja azt írta, hogy két további mérkőzést illetően is történtek változások. A Ferencváros elleni, fővárosi mérkőzés időpontja jövő hét szombatról vasárnapra módosul, s a hetedik fordulós összecsapás 18 órakor kezdődik.

Ezt követően a nyolcadik fordulóban a MOL Vidi FC-Puskás Akadémia találkozón utóbbi csapat lesz a pályaválasztó szeptember 15-én.

A Vidi FC szerdán a Groupama Arénában fogadja az AEK Athént, jövő kedden pedig a görög fővárosban lép pályára a BL selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. Ha sikerrel jár, a BL főtáblájára kerül, ha nem, az Európa-ligában folytatja szereplését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!